Elköteleződés egy életre
Mi értelme van manapság a felelősségről beszélni, ha sok házasság – ha egyáltalán megköttetik – rövid idő alatt tönkremegy?
Folytatás...Mi értelme van manapság a felelősségről beszélni, ha sok házasság – ha egyáltalán megköttetik – rövid idő alatt tönkremegy?
Folytatás...Előzmények nélküli az a kongresszus, melyet 2015. február végén Budapesten tartott meg a Fokoláre Mozgalom kelet-európai ifjúsága.
Folytatás...Nem tudom, milyen irányt szabjak az egyetemi éveimnek. A tanítóképzőbe jelentkeztem, de ott eddig csak félreneveléssel, és az igazi értékek hiányával találkoztam.
Folytatás...A készülő új köznevelési törvény lényeges változásokat hoz tanárok, diákok és szülők életébe. A pedagógusokat érintő néhány kihívásról beszélgettünk szakmabeliekkel az Új Város szerkesztőségében. A kerekasztal résztvevői: Ihász Márta, szociológus, szociálpolitikus, tanár; Kovács Október, biológia-kémia szakos középiskolai tanár; Szalai József, … Folytatás…
Az Új Város folyóirat jóval az internetes közösségi média térhódítása előtt született azzal a céllal, hogy a Fokoláre Mozgalom nyári találkozóinak résztvevői kapcsolatban maradhassanak egymással, és az év során is hozzájussanak azokhoz a lelki és szellemi tartalmakhoz, javakhoz, amelyek Chiara … Folytatás…
A Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalom nyári táborának ebben az évben Eger városa adott otthont. Augusztus 2-a és 7-e között 220 résztvevő érkezett ide, hogy együtt táborozzon és egy újfajta életstílusról, a testvériségről tegyen tanúságot.
Folytatás...A fiatalok világméretű találkozójára 26. alkalommal került sor, amelynek középpontjában a Szentatya többnapos látogatása állt. A világtalálkozó idei mottóját maga a pápa választotta: „Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben.” (Kol 2,7)
Folytatás...A madridi Ifjúsági Világtalálkozóra jelenik meg 17 nyelven (arabul és kínaiul is!) a Youcat című kézikönyv. A fiatalok nyelvén magyarázza el a keresztény hittel kapcsolatos fontos kérdéseket.
Folytatás...A nemzetközi „Békeháló” nevelési program több mint húsz évvel ezelőtt született Trevisóban. Jelenleg Olaszország egész területéről, de a környező országokból, Magyarországról is több mint 400 iskola, intézmény, körülbelül 100000 diák, 600 tanár és önkéntes vesz részt benne az Új Emberiség … Folytatás…
Az év első hónapjainak drámai eseményei kérik, hogy adjuk a részünket. Kevesebb fegyvert és több testvériséget.
Folytatás...A mai fiatalok éretlenek, kelletlenek, felelőtlenek… Nevelőtanár vagyok, és nagyon sok éves munkával a hátam mögött sajnálattal tapasztalom, hogy a kamasz fiatalok zöme önállótlan, saját életét alig-alig tudja kézben tartani. Ön még hisz bennük? M. B.
Folytatás...A Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalom 2010-es ifjúsági nyári táborának helyszíne Európa egyik kulturális fővárosa, Pécs volt. Július 8. és 13.-a között 200 résztvevő érkezett ide, hogy együtt táborozzon.
Folytatás...Idén hatodik alkalommal rendezte meg a Fokoláre Mozgalom a Gyerekek az Egységért tábort. Most Ajakon találkoztak a 13-18 éves résztvevők.
Folytatás...Nagy Márton 2007-ben kapta meg fizikus diplomáját, melyre már régóta örömmel várt. Különleges kaland fizikusként az egység lelkiségét élni.
Folytatás...