Blogot írok – kire asszociálunk ilyenkor?

Újságírókra, sokszor botránykeltő egyénekre, híres emberekre. Mi a legszembetűnőbb? Hogy a blog szenzációról szól, harsány, vitát kavar, sokszor mindennel szemben szkeptikus, cinikus, köszönőviszonyban sincs egy szeretetteljes kultúrával.

A blogger.com honlapot nézve, mely a legrégibb, és manapság valószínűleg a legelterjedtebb, a következő marketing-szagú definíciót látjuk: „Publikálj gondolatokat – szerezz visszajelzéseket – tedd közzé fényképeidet – válts mobilra”. Azaz mindenképp valami újszerű – az előítéletektől elvonatkoztatva, csak a leírását olvasva nem is hangzik rosszul! Ha hozzávesszük még a wikipédián írt magyarázatot, amely 12 (!) típusba sorolja őket, már sejthető a jelentősége. Az amerikai választásokon már komolyan figyelik ill. ápolnak blogokat, amelyek meghatározó erők a meggyőzés technikájában; más helyeken az emberek ezekből tájékozódnak, és legfőképp nem szabad lebecsülni azoknak a kamaszoknak a számát, akik ezzel kommunikálnak egymás között.

Nehéz általánosságban írni, inkább saját tapasztalatról adok számot. Fiatalságomból következően különösen fogékony vagyok az újdonságokra – és mindig igyekszem kialakítani róla a véleményem. Kihívónak tűnt ez az egész blog téma. Annyian olvassák – vajon miért? Menjünk tovább – miért csak egy bizonyos csoport használja fel a céljaihoz? Kíváncsi voltam, maga az eszköz a rossz, vagy csak rosszra használják – és nagyszerű alkalom kínálkozott ennek megvizsgálására, amikor otthonról elköltöztem. Nap mint nap kérdezgettek ismerőseim, hogy mi ennek az oka, milyen az új élet, mit gondolok az albérletről – röviden nem tudtam elmagyarázni, gondoltam, leírom. Minden nap felfedeztünk valami új dolgot az együttlakás során, történtek érdekes, esetleg elgondolkodtató események, a város életét szemlélve időnként egy-egy kérdés, gondolat fogalmazódik meg az emberben, és ezeket mind igyekeztem fogyasztható formában kitenni egy nyilvános helyre. Rendszeres olvasóként csak a szüleimet tudtam magam mögött, de néhány hét elteltével egy-két ismerősöm kellemes meglepetést okozott visszajelzésével, utalásával a blogra. Egyre inkább éreztem a létjogosultságát, hiszen sokan így tudták követni, mi történt velem, mások a leírt eszmefuttatásokat fűzték tovább magukban, ismét mások a vicces formáját értékelték – mindenki azt, ami számára fontos volt. A hír pedig terjedt szájról szájra, ma már hetente körülbelül 50 fő látogatja webes naplómat.

Számomra a blogírás egy állandó kontroll a hétköznapokban, hogy tudatosan éljek, szeressem a körülöttem levőket. Erősítenek a biztatások, felelősséggel ruház fel a nézettség, tükröt tart elém egy nap összefoglalása. Megújította több kapcsolatomat is: istenkapcsolatomat és istenválasztásomat, szüleimmel a benne leírtakból elindulva sokkal mélyebb beszélgetések születtek, mások meglátták egy olyan oldalamat, ami addig rejtve volt előttük. Van, aki ennek hatására maga is szeretne hasonló írást alkotni, van, akit erősít mindennapos küzdelmem. Legjobban annak örülök, aki véletlenül keveredett ide – és azóta sem tud elszakadni.

Lehet a blog létjogosultságán, értelmén, divat-jellegén vitatkozni, de egy biztos: ha másokkal is szeretnénk megosztani örömünket, Isten jelenlétét, melyet naponta megtapasztalunk, ehhez lehetőleg minden eszközt meg kell ragadnunk – legfőképp azt, amit a barátaink, ismerőseink használnak. Nézzük meg tehát, mivel töltik el sokan az idejüket internetezés címén – és egyből látható egy blog jelentősége. Még attól sem kell félnünk, hogy ez akkora kényszer lenne, hiszen „Az istenszeretőknek minden a javukra válik." (Róm 8,28). Merjünk lépni!

Héjj Balázs

Új Város 2008. február