Az év első hónapjainak drámai eseményei kérik, hogy adjuk a részünket. Kevesebb fegyvert és több testvériséget.

A tunéziai megmozdulások, majd annak kiterjedése az észak-afrikai országok egy részére, földrengés, cunami és atomkatasztrófa Japánban az összes tudható és sejthető következményeivel együtt, katonai beavatkozás Líbiában – mindezek arra engednek következtetni, hogy az emberiség nem igazán tanul a történelem adta leckékből: az erőszakból erőszak születik, a háborúból nem virágzik ki a béke, a természettel való visszaélés katasztrófákhoz vezet.

A jól kialakított biztonságunkban észre kell vennünk azokat, akik évtizedeken keresztül diktatúrában éltek, s most szabadságra vágynak. Azokat, akiket a természet erői tepertek le vagy az emberi rövidlátás, felelőtlenség.

Ami reményt ad mégis, nem más, mint az a tény, hogy az ember képes a rossz mellett a jóra: kitör egy háború, de ezzel egy időben a hősiesség magas fokát is megfigyelhetjük a szükséget szenvedők irányában. Egyszerre vagyunk képesek harcolni a lelkiismereti szabadságért és akciókat végrehajtani a szabadság erőszakos eltiprásáért, ahogy ez Egyiptomban, Algériában, Szíriában is történt.

Megfigyelhetjük, hogy sokszor a fiatalok voltak azok, akik bevetették magukat lehetőségeik szerint. Nem teljesen felel meg a valóságnak, hogy visszahúzódnak és nem érdekli őket az emberiség nagy problémái. Örülhetünk ennek az öntudatra ébredésnek az arab országokban, ahol a fiataloknak sikerült kitörniük a félelem rabságából és végre kezükbe szeretnék venni a sorsukat. Mindenféle politikai és vallási színezet nélkül.

Ha visszamegyünk a történelemben két-három évtizedet, akkor emlékeznünk kell arra, amikor a pekingi Tienanmen téren rendkívüli bátorságról és hitről tettek tanúságot, arról, hogy lehetséges egy jobb társadalmat építeni. Ki ne emlékezne arra a fiatalra, aki az egész világot bámulatba ejtette, mert megállította a harckocsioszlopot?

És kinek lehetne az emlékezetéből kitörölni, hogy számtalan fiatal vett részt a berlini fal ledöntésében, a prágai, a budapesti és a bukaresti tavasz megvalósulásában? A varsói és gdanski eseményeknek, a dél-amerikai katonai diktatúrák megfékezésének, a koreaiak törekvésének, hogy az északi és déli országrészek egyesüljenek, nagy részben a fiatalok voltak a főszereplői. De ott vannak a békéért való felvonulásokon, a környezet védelméért rendezett demonstrációkon és segítik a harmadik világért végzett akciókat.

A legutóbbi történések kapcsán pedig ők foglalták el a Tahrir teret Egyiptomban és más tereket az arab fővárosokban.

De a felnőtteknek is nagy a felelőssége, hogy támogassák, segítsék őket, hogy még jobban, még határozottabban kifejlődjön bennük a politikában és a társadalomban való részvétel, hogy hozzászokjanak a békés egymás mellett élés formáihoz, hogy ne váljanak a szabadság ellenzői és az ellenségeskedést keltők áldozataivá.

Segíteni kell ezeket az erőket gazdasági, politikai és kulturális téren is. Mindenki megkérdezheti magától egy ilyen nagy odaadást kérő feladat kapcsán, hogy mit tehet, mint egyén, akármennyire is kicsinek tűnhet a cselekedete, és persze közösségi szinten is felmerül a kérdés.

Ezeknek az erőknek az egyesítésével az egyetemes testvériség határozott lépést tehet előre, mértéke rajtunk áll…

Tóth Judit

Új Város 2011. május-június