Hit éve – vagy új evangelizáció?
Chiara Lubich közösségi lelkisége az egyházi program szolgálatában.
Folytatás...Chiara Lubich közösségi lelkisége az egyházi program szolgálatában.
Folytatás...Tudjuk jól szakemberektől és kisgyermekes szülőktől egyaránt, hogy a nevelés területén sok mindent nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen akkor vésődik be leginkább a kicsikbe. Így van ez a gyermekek evangelizációjával is? – kérdeztük Annamaria és Danilo Zanzucchit, akik évtizedekig … Folytatás…
Őrültség lenne? Fiatal vagyok, huszonkét éves és nemrég vettem át tanári diplomámat. Franciaország a hazám, ahol a hit, a vallás a privát szférába szorult, publikus helyen, az iskolákban, a munkahelyen meg sem lehet említeni. Számomra viszont életem alapdöntése, hogy hiszek. … Folytatás…
Egy kisebb csoda A Szent István Bazilika előtti vasárnapi mise után az volt bennem, hogy most mindjárt vége a Genfestnek, ezért nagyon jó lenne, ha el tudnék búcsúzni azoktól, akiket ismerek, vagy a napokban megismertem. Viszont lehetetlennek tűnt a tömegben … Folytatás…
A kritika fontos szerepet tölt be kapcsolatainkban és társadalmunk életében. Hogyan válhat még inkább a fejlődés eszközévé?
Folytatás...A Genfest után „Budapest már nem az lesz, mint ami eddig volt” – nyilatkozta az egyik lapnak Maria Voce, a Fokoláre mozgalom elnöke. Bátor prófécia! A felületes szemlélő azt látja ugyanis, hogy a főváros visszazökkent a régi kerékvágásba, és egyre … Folytatás…
XVI. Benedek pápa már nem egyszer fogalmazott úgy, hogy ha az egyház arra törekszik, hogy vonzó arcát mutassa a világ felé, akkor rossz úton jár. Az egyház ugyanis nem azért létezik, hogy létszámát növelje, hanem a szolgálatért. Nem magának akar … Folytatás…
Már huszonnyolc éve, hogy Budapestről Szegedre költöztünk. Az évek során több olyan családdal ismerkedtünk meg, akik földműveléssel foglalkoznak. Ma is elcsodálkozom bölcsességükön, a természetről, a földről, a növényekről, az időjárásról szerzett és alkalmazott tudásukon, a gazdálkodás sokszor viszontagságos körülményei közötti … Folytatás…
Az olimpia után is Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Bár a XXX. nyári játékok véget értek Londonban, a modernkori olimpiák hármas jelszava továbbra is igen aktuális. Ehhez az állandó aktualitáshoz kapcsolódik a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása, mely október 21-ig tekinthető meg. A … Folytatás…
Már óvodás korom óta szemüveges vagyok, de igazán jó szemüveget – amolyan „látót” – csak később kezdtem el viselni. Sokszor úgy érzem, hogy kevesen vannak olyanok, akik tiszta szemüvegen keresztül látják a világot. Divat lett a zsörtölődés és minden, ami … Folytatás…
A 72 óra kompromisszum nélkül (október 11-14.) egy nagy sikerű szociális önkéntes akció, amely Magyarország fiatalságát hívja összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért. Fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai országszerte három napon keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: erdőtakarítás, szemétszedés, játszóterek rendbetétele, szociális segítségnyújtás, kulturális … Folytatás…
Augusztus 31. és szeptember 2. között Budapesten zajlott 12.000 fiatal részvételével a Fokoláre Mozgalom által szervezett nemzetközi ifjúsági találkozó, amelyen Maria Voce, a mozgalom elnöke is jelen volt. Vele beszélgettünk az eseménnyel kapcsolatban.
Folytatás...