A Fokoláre Mozgalom elnöke Maria Voce második magyarországi látogatása nagy ajándékot jelentett a közösség tagjainak, a Genfest résztvevőinek, és a média is figyelemmel kísérte.

A Papp László Budapest Sportarénában a résztvevő fiataloknak többek között ezt mondta Maria Voce:

Kedves fiatalok! „ (…) Ki vagyok én, hogy mondjak nektek valamit? Nem is lenne bátorságom megszólalni, ha nem érezném úgy, hogy az egyetemes testvériség nagy ideálja nevében beszélhetek nektek. Olyan fiatal koromtól élek ezért, mint amilyenek ti vagytok, és most – ősz hajjal – még élőbbnek, még erősebbnek és ösztönzőbbnek tartom, mint valaha. (…) Sok olyan fiatallal is találkoztam, akik tudják, hogy az egységesebb világ építéséhez először személyes változásokra, aztán pedig radikális döntésekre van szükség. És ők megtették. Ezek a fiatalok már felfedezték, hogy testvérei egymásnak, közel állnak egymáshoz, és közösséget vállalnak egymással. Igazi baráti kapcsolatokat szőnek különbözőségük, másságuk ellenére – sőt, talán éppen annak köszönhetően. Mindennapi gesztusaikkal átalakítják maguk körül a légkört. Megoldást találnak a nehéz helyzetekre ott, ahol élnek. Felelősségteljesek, érlelődnek és növekednek azáltal is, hogy nap mint nap vállalják kimondott „nem” és „igen” válaszaikat. Ma ez a nemzedék ragadja el a szívemet, és szeretném neki a kezemet nyújtani; segíteni, hogy a magasba emelje a tekintetét. Igen, mindnyájatoknak azt mondom: tekintsetek a magasba! A távolba tekintsetek, és ott megtaláljátok a biztos kapaszkodót.
Tekintsetek a Szeretet Istenre! Ő az egyedüli, aki nem okoz nektek csalódást. Az örömökben és a fájdalmakban csak Ő képes szilárddá tenni az életeteket. Jöhetnek viszontagságok, de egyetlen karcolást sem okoznak azoknak, akik Istent választották, Vele akarnak lenni, az Ő oldalán állni. Álljatok az Ő oldalára, próbáljátok az Ő szemével látni a dolgokat és a világot, és új hidak szilárd tartóoszlopai lesztek, melyeken biztosan, boldogan járhattok és sokan fognak követni benneteket!
Aztán azt is mondom: ne féljetek! Legyetek önmagatok, és köteleződjetek el a társadalomban, ahol a nagyoknak és kicsiknek rendelkezésére bocsájtjátok magatokat, a szakértelmeteket, az adottságaitokat. A ti hozzájárulásotok egyedülálló, megismételhetetlen, és más, mint a felnőtteké. Én, mi, az előttetek járó nemzedék, bizalommal tekintünk rátok amiatt, amik vagytok és amiatt, amit tesztek. Ugyanez a bizalom legyen meg bennetek is irántunk. (…) Most arra vagytok meghívva, hogy valami határtalan dologra tegyétek fel az életeteket, és így valami örök érvényűt hagyjatok magatok után. Ezért azonnal a tettek mezejére kell lépni, neki kell lendülni, várakozás és megállás nélkül. (…) Az első lépés nem a nagy tetteké, hanem a kis szeretet cselekedeteké, melyek naggyá teszik az életet, van erejük, hogy hatással legyenek a társadalomra és így megváltoztassák a világot. Nem kell attól félnünk, hogy ki tudja, mit kell tennünk, egyszerűen legyünk közel azokhoz, akik körülöttünk élnek. Ez azt jelenti, hogy szeretjük a boltban a pénztárost, odafigyelünk a  szegényre, aki kér tőlünk valamit, megtanulunk szeretetből megágyazni a szobatársunknak vagy elmosogatunk azok iránti szeretetből, akik majd utánunk étkeznek. Ne hagyjátok, hogy a ma felépített hidak leomoljanak!
Az első hidat magatok között építettétek. Felléptetek rá, és természetesen nem szeretnétek lelépni róla. Együtt építettétek az egyesült világ egy darabját, és most mindannyian magatokkal viszitek ennek a tapasztalatnak az erejét; azok is, akik már korábban is részt vettek benne és azok is, akik csak ma kerültek kapcsolatba vele. Most valami újról van szó! Így ebből a Sportarénából a szeretet hatalmas áradata indulhat el. (…) Chiarától pedig ma is hallottuk, hogy „a világnak lelki többletre van szüksége, több szeretetre van szüksége. Ezt kell vinnünk a világba.”
A sajtóvisszhangokból a Fokoláre Mozgalom elnökének három kérdésre adott válaszát idézzük fel. Az egyiket a Magyar Kurír munkatársa tette fel. A szerkesztő az után érdeklődött, hogyan vonná meg Maria Voce a most véget ért Genfest mérlegét és hogy a rendezvény milyen újdonságot hoz ma a mozgalomnak. „Még túl korai lenne mérleget készíteni. (…) Úgy vélem, hogy ennek a Genfestnek az egyik jellemzője éppen az volt, hogy segítette a nemzedékek közötti kölcsönös bizalom kialakulását, azt a felismerést, hogy a generációk kiegészítik egymást, amiből sokat tanulhatunk. Valódi, konkrét eredményt azonban a bemutatott projektek megvalósulásakor láthatunk majd. Most, közvetlenül a Genfest után azt mondhatom, hogy nagy öröm és remény tölt el, mert láttam ezeknek a fiataloknak az odaadó elkötelezettségét. (…) Amikor átvonultak a városon, az örömteli és ragyogó menet a mosoly városává változtatta Budapestet. Sokan felfigyeltek rá, nagyra értékelték , megköszönték nekik és csatlakoztak hozzájuk, büszkén arra, hogy ők látták vendégül és támogatták ezeket a fiatalokat. Amikor majd hazatérnek saját országukba szeretet és öröm árad majd szét az egész világon.”
A másik két kérdést a Magyar Nemzet Online újságírója tette fel. Magát a fesztivált korábban csak Nyugat-Európában szervezték meg. Miért hozták most Budapestre? Az elnök alábbi meggyőződésének adott hangot: „A szervezők szerettek volna kilépni egy kicsit Rómából, a „biztos katolikus” világból, ahol eddig ilyet rendeztek. El akarták vinni a Genfestet olyan helyre, ahol mások a problémák, mások a kulturális tapasztalatok. Ez szükséges a megnyíláshoz.”
Kezdeményezték, hogy a mozgalom egy megfigyelő hálózat létrehozásával segítse az ENSZ munkáját abban, hogy szerte a világból induló törekvések mennyire szolgálják a testvériséget. Hogyan kell ezt elképzelni?
„Ezt a fiatalok kezdeményezték, de mi is minden erőnkkel támogatjuk. Először is egy aláírásgyűjtés indul, aminek a célját bemutatjuk, nyilvánosságra hozzuk. Hogy miért az ENSZ? Ma ez az egyik legmagasabb szintű szerveződés, amely az egyesült világot szolgálja. Sokszor a nehézségek látszanak inkább. Lenne egy olyan megfigyelő szervezet, amely ennek az egységnek a törékeny pontjaira világítana rá, és tapasztalatokkal segítene. Biztos, hogy hosszú lesz ez az út, de nem szabad megállni.”

Fotók: Papp Gábor, Benjamin Pezdir