„NÉZZ KÍVÜL ÖNMAGADON!”

Augusztus utolsó napjai­ban történt, hogy egyik, nem Budapesten élő unokánk, aki akkor lett első osztályos, az is­kolakezdés előtti hetet velünk töltötte. A szobák átrendezése és festése miatt nagy felfordu­lás volt nálunk. Nagyon szeret­tem volna a lehető leghama­rabb a végére érni. Ugyanakkor kis unokám félelmét az iskola­kezdés ismeretlenségétől csak tetézte, hogy minden a feje te­tején állt, ott, ahol egyébként gyakran megfordul, ahol a hely biztonságosnak tűnt eddig.

Gondoltam, örülne, ha va­lami programot szerveznénk. Az Állatkert meglátogatása mellett több lehetőség is fel­merült, de anyagi vonzatuk miatt sorra elvetettük őket. Arra gondoltunk, lemegyünk a Millenárisra, hátha találunk valamit. A havi igemagyará­zatban ez állt: „Nézz kívül ön­magadon! Ne magadba, ne a dolgokra, ne a teremtmé­nyekre nézz, hanem a raj­tad kívül levő Istenre, hogy egyesülhess Vele…”

A buszmeg­állóban össze­találkoztam egy futólag ismert hölg­gyel, akit az utóbbi időben talán kétszer láttam, de a kö­szönésen túl sose beszélget­tünk. Most megkérdezte, hová indultunk. Elmeséltük, hogy unokám most megy iskolába, és gondoltuk, még az utolsó napokat kihasználva valami programot keresünk. Ő meg: nem gondoltunk-e az Állatkert­re? Mondtuk, hogy de bizony, gondoltunk arra is. Erre elő­vett a táskájából egy állatkerti belépőt, és nekünk adta. Alig akartunk hinni a szemünknek. Olyan erős megtapasztalása volt ez a gondviselésnek, hogy Isten a sóhajtásunkat is meg­hallja, és teljesíti ki sem mon­dott kívánságainkat is! Amit csak tetézett a sokszínű állat­sereglet, amely Isten teremtő fantáziájának csodálatosságát hirdeti, és amiben mi egész nap gyönyörködhettünk.

Mészáros Klári – Budapest

AKI ELVESZÍTI ÉLETÉT…

A papság évének római zá­róeseményén történt. A Szent Pál bazilikában nem volt felszerelésünk a fordításhoz. Mögöttünk állt Imre, őt hall­gattuk. A liturgiához adtak ki ugyan füzeteket, de ahol mi voltunk, oda éppen nem jutott. Imre mutatta, hogy a túlolda­lon osztják: nem menne oda va­laki érte? Igen, de át kell menni a papok közt, kicsit nehézkes, gondoltam. Eszembe jutott: „Aki elveszíti…” Mégis, ha csak egyet is kapunk, könnyebb ol­vasva fordítani. Hoztam neki is, magamnak is, így én is jobban értettem a szöveg alapján.

Két idősebb atya is volt velünk, egyikőjük komoly betegséggel, amiről nem tudtunk. Nagy bá­torság kellett, hogy jelentkezzen egy ilyen hosszú útra. A közösség azonban szeretettel, figyelmes­séggel hordozta, mindig mel­lette volt valaki. Csütörtökön a Szent Péter téren virrasztottunk a pápával. Utána, már éjfél felé járt az idő, az utolsó buszra vár­tunk, amikor szóltak telefonon, hogy néhányan vele együtt ott ragadtak a téren, és már nem bírnak járni. Nem tudtuk, hogy hordágy kell-e, vagy mentő… Taxi nincs azon a környéken. Ekkor jött meg az utolsó busz. Mindez másodpercek alatt zaj­lott. Eszembe jutott a júniusi életige. Nem szálltam fel, hanem visszamentem egyedül a Szent Péter térre segíteni nekik, hogy hazajussanak. Sikerült mégis ta­xit szerezni, de négyen így is ott maradtunk gyalogosan. Az út a szállásig háromnegyed óra volt. Gyönyörűt beszélgettünk menet közben a Tevere partján. Nem azt éreztük, hogy pórul jártunk, hanem hogy egy „megtalált éle­tet” kaptunk Jézustól, a köztünk lévő szeretetkapcsolatban.

Szekeres Mihály

KIPRÓBÁLHATOD!

Hosszú otthonlét, a gye­rekneveléssel töltött évek után először adódott „igazi” pénzkereső munkám. Érdeke­sen viszonyultam a megkere­sett összeghez: úgy éreztem, ehhez több közöm van, mint ahhoz, amit a férjem keresett: az a családé volt, ez az enyém. Megbeszéltük, hogy akkor én rendelkezhetem fölötte. Sokáig gondolkodtam, milyen jó célra is fordíthatnám. Kiderült, hogy az egyik barátunk kislánya na­gyon szeretne kimenni Rómába egy találkozóra, de nincs rá fe­dezetük. Viszont van hitük: úgy jelentkeztek, hogy nem tudták, miből fog rá telni. Azt éreztem, itt a lehetőség! Nagyon felszaba­dító volt, és úgy éreztem, Jézus­nak adom, szabadon. Szégyel­lem, de az ördög incselkedése folytán felmerült bennem, na lássuk, Jézus tényleg adja-e a százszorost?!? Őszintén szólva, nehéz volt hinni benne.

Akkoriban éppen új házba ké­szültünk. A beköltözésünk előt­ti átalakítások nyomán mindent igyekeztünk lemosni, kicsinosí­tani. Már több órai munka után a konyhában súrolva kihúztam egy fiókot, és alatta, egy boríték­ban szinte ugyanakkora összeget találtam euróban. A lélegzetem elállt: tényleg adja…

H. J.

Új Város – 2010 július-augusztus

az élet igéje – az ige élete – EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN