Nem mese ez: Gyömrő
Szeptemberben Gyömrőn járt az Új Város szerkesztősége. A helyi plébánossal és munkatársaival beszélgettünk. Vajon mi a titka, hogy az egység kultúrája ennyire be tudott hatolni a város életébe?
Idézzük fel Chiara Lubich programadó gondolatait:
„Ha meg akarsz hódítani egy várost Krisztus szeretetének, készíts számvetést!”
Tíz évvel ezelőtt, amikor ide került plébánosnak Szekeres Mihály atya, aránylag jó ökumenikus szellem uralkodott „alaphangon”. A felekezetek elfogadták egymást, augusztus 20-án együtt szentelték a kenyeret. Ebből az alapból nőtt ki mostanra egy lelkészkör, valamint a különböző gyülekezetek közös találkozói.
Nagy hagyományai vannak a városban a civil szerveződéseknek, egyesületeknek is – tudjuk meg Bekéné Búzás Edit egyháztanács tagtól. Több mint harminc ilyen működik a városban. Nagyon erős például a patrióta csoport, akik hordozzák a város hagyományait, múltját, és szeretnének érte valamit tenni. Editben és még másokban fogalmazódott meg, hogy ezt a sok értéket ne külön-külön, hanem együtt próbálják meg hordozni.
Az egyházi közösség is sokszínű, sokféle csoport működik. Jó szándékú, tenni akaró, hitét élő emberek. A csoportok közötti kapcsolat sokáig elég laza volt. Mindenki tette a maga dolgát, egymástól függetlenül, néha némi rivalizálással. „Sok szépet láttam, valami mégis hiányzott” – mondja Edit.
„Gyűjtsd össze barátaidat… Egyesülj velük Jézus nevében…”
„Az egység lelkisége tesz képessé arra, hogy felismerjem azokat az embereket, akik elkötelezettek, vagy azok lennének, csak elő kell hozni belőlük – avat be a kezdetekbe Misi atya. – Így a világiakkal együtt, testvéri módon tudjuk építeni Isten országát.”
Kovács Edina művelődésszervező 2003 óta dolgozik Gyömrőn. Idevalósinak tartja magát. „Hogyan kapcsolódom a helyi kultúrához? Pécsett végeztem, néprajzon, és úgy éreztem, itt meg tudnám valósítani az elképzeléseimet: a kiállításokat, a helytörténeti beszélgetéseket, a népzenei és más bemutatóesteket. Akkoriban olvastam az Egy város nem elég című írását Chiarának, és konkrétan elkezdtem összefogni a civil szervezeteket. Hét éve a katolikus közösséggel közösen szervezünk kulturális programokat, amelyeknek értéktartalma túlnyúlik más városok kulturális programjain, mert határozottan keresztény tartalmúak.”
Edit emlékszik még rá: „Amikor Misi atya ideérkezett, megszólított bennünket és meghívott egy új életre. A közösségi lelkiség által belső és külső kapcsolataink új értelmet kaptak, megtapasztaltuk azt a harmóniát, amire régóta vágytunk. Szövetséget kötöttünk, hogy ezért szeretnénk élni.”
„Fordulj azután a legszerencsétlenebbek, a rongyosok, az elhagyottak, az árvák, a foglyok felé.”
Gyömrőn épült egy idősek falva. Fokozatosan kiépült a kapcsolat a vezetőkkel és a dolgozókkal, s rendszeresen járnak oda a közösség tagjai. Ezen kívül látogatják a város magányosait. Az előzményekről beszél Hajdú Ágota hitoktató: „Mindez a köztünk lévő nagyon mély testvériségből született. Nem egyedül indulunk valahova, hanem igyekszünk ketten menni, és megbeszélni, hogy mit szeretnénk. Emlékszem, amikor a játszóház kapcsán először leültünk, és imádkoztunk, nem tudtuk előre, hogy mit akar a másik. Az egységkeresésből újfajta kapcsolat indult és egyre jobban elmélyült közöttünk. Ez a lényege az egésznek, ezt a kapcsolati hálót kell folytatnunk. A gyümölcseit nem lehet elsorolni! Ha csak arra gondolok, mit jelent nekem ebből a közösségből indulni a hittanórákra! Erre válaszok születnek: a vezető óvónőtől, egy anyukától, aki szinte helyettem szervezi meg a hittanórát. Csak ámulok-bámulok azokon a csodákon, amik itt történnek.”
Elindítottak egy játszóházat is a családoknak, és meghívták a többi gyülekezetet, hogy tegyék közösbe kincseiket. Sokan bekapcsolódtak, nemcsak a vallásosak. Meghívták a speciális diákotthon lakóit és a lakásotthonokban élő állami gondozott gyerekeket is. Családban élő és árva, egészséges és fogyatékkal élő gyerekeket együtt mind. Ennek gyümölcseként megszületett a bizalom egymás iránt. A gyülekezetek tagjai hívják a többieket erre a programra, nincs féltékenykedés. A játszóháznak tartalmi, lelki oldala is van, a család együtt vesz részt rajta. Adventben például betlehemeznek a gyerekekkel, amire külön fel kell készülni. Edina szerint ennek van jövője: „Ha csak az adventot, a húsvétot meg tudjuk tölteni tartalmas, a hagyományokhoz hű programokkal, az már nagy többletet ad a városnak és lakóinak.”
Újabb próbatétel a kapcsolattartás a különböző intézményekkel. „Nehezen fogadják el, hogy nem a feladataikat akarjuk elvenni, hanem mellettük és velük összhangban kívánunk dolgozni” – mutat rá Edit. Aztán kiderült, hogy az intézményekhez is oda lehet lépni és segíteni akkor, amikor a lehetőségeik véget érnek. A helyi karitász csoport szoros kapcsolatot épített ki a családsegítővel, és most már bizalommal fordulnak hozzájuk. Volt, hogy ők adtak gyorssegélyt egy bajba jutott családnak, hogy élni tudjon addig, amíg a hivatalos segítség meg nem érkezik.
„Osszátok meg ezeket az ajándékokat egymással, hogy a fény ne hunyjon ki és a szeretet ne apadjon el.”
Idővel az egyes csoportok felelőseit is rendszeres találkozásra hívták. „Mindaz, amit közösen hordozunk, élőbb, gazdagabb – sugárzik az öröm Editből. – A csoportokból, a közösség tagjaiból kialakult a segítők tábora is. Összejöveteleink harmonikusabbak lettek. Már mindenkinek fontos, mivel foglalkozik a másik. Azt is megtapasztaltuk, hogy valójában nem az számít, mit teszünk, hanem hogyan tesszük. A közöttünk megvalósuló harmónia vonz másokat, nem a konkrét program. Amikor a tábori nap végén a szülők jönnek a gyerekekért, nem akarnak hazamenni. Az apuka beáll focizni, az anyuka leül velünk uzsonnát készíteni. Amikor egy találkozó végén az egész napot átdolgozó, szolgáló szülő köszöni meg, hogy velünk tölthette a napot, és megkérdezi, mikor jöhet legközelebb.”
„És ha a harcnak ára van, tudd, hogy épp itt van a siker titka.”
Hallottunk a szép dolgokról, de tudjuk, ezek mögött sok-sok fájdalom is van. „Amikor tele vagy elképzelésekkel és az értékeidet úgy adnád… Csak a másik még nem fogadja el ezt az ajándékot, mert úgy érzi, hogy valamit rá akarnak erőltetni, amire még nincs kész – mondja példának Edit. – Ilyenkor ezt észre kell venni és vissza kell vonulni, belátni, hogy erre még nem érett a helyzet. Akkor másképp kell kezdeni, vagy nagyobb teret, nagyobb bizalmat adni a másiknak. A háttérből segíteni. Egészen addig, amíg meg nem születik a bizalom és az elfogadás. Amikor megnyílik a másik fél, és már ő kér.”
„Egy város azonban túl kevés. Célozz messzebbre: a hazádra, mások hazájára, mindenki hazájára, az egész világra.”
Edina büszkesége a Kultúrinda. A gyerekprogramokból, amelyeket a négy felekezet hordozott, s amelybe az állami gondozott és fogyatékkal élő gyerekek is bekapcsolódtak, egy uniós program is született ugyanis. Hét év országos projektjei közül a második díjat kapta, és jelölték a nagy nemzetközi brüsszeli értékelőre. Egy kis ország vidéki városkájának keresztény felekezetei által megvalósított program példa értékű lett az Európai Unióban.
Aranyi Krisztina
Fotók: Kováts Gábor
Gyömrő 15000 lakost számláló település, nem messze Budapest határártól. Területét a régészek szerint az őskortól kezdve lakták. A középkorban fellendült, de a török kiűzése után csaknem lakatlanná vált. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben a fejedelem itt tartott seregszemlét, és beszédet is intézett csüggedő katonáihoz. Később a Teleki családé lett a falu, s bár ekkorra reformátusok lakták, a 18. században Fellner Jakabbal építtettek egy katolikus templomot is egy unokatestvér tiszteletére. Nem kis dolog lehetett ez akkoriban. Látszik, hogy vannak gyökerei egymás elfogadásának. A 19. században a települést érintő Budapest-Újszász vasútvonal hatására felgyorsult a fejlődés. A téglagyár területén kiemelt jelentőségű tófürdő jött létre, amelynek vize gyógyhatású, ezért az emberek nyaranta nagy számban látogattak ide, főleg a fővárosból. Közülük sokan később telket vásároltak és megtelepedtek, innen jártak naponta Budapestre dolgozni. Eredetileg erdélyi vagy kelet-magyarországi családokból is sokan költöztek ide, jobb körülmények közé valamelyik pesti lakótelepről. A város lakossága az elmúlt száz év során meghétszereződött. |
Új Város – 2010 november-december
kultúra – közösség a városban
NEM MESE EZ: GYÖMRŐ
20