Járja át tetteidet a legmélyebb ima,
amely sereged tökéletes egységéből fakad,
hogy ily módon ez a város a legteljesebb
dicsőségben részesítse Krisztust.
És ha a harcnak ára van,
tudd, hogy épp itt van a siker titka,
és az, aki belülről sürget téged, a vérével fizetett.
Bocsáss meg, és imádkozz azért, aki rossz szemmel néz rád,
mert ha nem bocsátasz meg, te sem fogsz könyörületre találni.
És ha a fájdalom szétszakít, énekeld:
„Íme a jegyesem, a barátom, a testvérem”,
hogy halálod óráján
az Úr így szólhasson a lelkedhez:
„Kelj föl, siess kedvesem, jöjj galambom, szépségem!”
Ezt kell tenni egy várossal, egészen a győzelemig, tehát addig a pontig, ahol a jó győzelmet arat a rossz fölött, és Krisztus rajtunk keresztül ismét kimondhatja:
„Legyőztem a világot.”
De Istennek,
aki minden reggel meglátogat, ha akarod,
egy város túl kevés.
Ő az, aki a csillagokat alkotta,
aki irányítja a századok sorsát.
Hangolódj rá és tekints távolabbra:
a hazádra, minden ember hazájára, a világra.
Ezért legyen minden lélegzeted,
minden mozdulatod,
minden pihenésed és aktivitásod.
Ha odaát megérkezel, meglátod,
mi az, ami igazán ér valamit,
és megkapod jutalmadat
szereteted mértéke szerint.
Cselekedj úgy, hogy abban az órában
ne kelljen megbánnod,
hogy túl kevéssé szerettél.

Chiara Lubich

(Elmélkedések, Új Város, 2008., 110. o.)