Cigányok Rómában
Márciusban az európai püspöki konferenciák cigánypasztorációs felelőseinek találkozóját tartották Rómában a Vándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa szervezésében. A Rajkó zenekar koncertet adott a Vatikánban, ahová pár hónapon belül másodszor hívták meg. A Magyar Cigány Futballválogatott pedig a Svájci Gárda csapatával mérkőzött. Székely János Esztergom-Budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense válaszol, aki részt vett a konferencián.
Milyen eredményekről hallhattunk Rómában?
Magyarországon már 1941-ben elindult a cigánypasztoráció. A teljes Bibliát a világon először nálunk fordították le lovári nyelvre. Elismerést váltott ki az a tény is, hogy a cigányság 2-3 százaléka diplomás ember, felsőfokú végzettséggel. Mint ahogy az is, hogy milyen sok olyan iskolánk, intézményünk van, amelyeket kifejezetten a romák számára alapított és tart fönn az Egyház.
Sok szó esett arról, hogy meg kell próbálni olyan közeget teremteni, ahol a cigányság otthon érzi magát a maga vidámságával, felszabadultságával. Spanyolországban több mint egymillió cigány él, és a fele mostanra egy Philadelphiából jövő pünkösdista szektának lett a tagja. Ennek fő oka, hogy a Katolikus Egyházat, amelyben évszázadokig éltek, nem érezték a magukénak. A pünkösdista prédikátor pedig olyan hangulatot tudott teremteni a dalokkal és egyebekkel, amitől azt a magukénak érezték. Az Egyháznak meg kellene találnia a „cigány arcát” is a cigány testvérek felé.
Mi volt a legjelentősebb felismerés?
Nagy lehetőség állna az Egyház előtt, de sajnos megrekedünk azon a szinten, hogy várjuk a cigányság asszimilálódását a helyi plébániai rendszerbe, ami első lépésre nem megy. Meg kell teremteni a hidat, az átmenetet tehát, ami lehetővé teszi az evangélium elfogadását az ő számukra. A cigányság rendkívül nyitott, befogadó, egy nem túl körülhatárolt, nagyon mélyen vallásos kultúrával. Ahol kicsit is érzékenyebb papok, szerzetesek dolgoznak, nagy eredményeket lehet elérni. Szlovákiában, Ukrajnában, Kárpátalján is gyönyörű példákat látunk.
Barlay Tamás
(szerkesztett interjú a Duna TV március 26-i műsorából)
Új Város – 2010 május-június
nézőpont
CIGÁNYOK RÓMÁBAN