Amire a világnak szüksége van
Folytatjuk Maria Voce előző számunkban megjelent témáját Isten igéjéről, melynek részletei segíthetik a hónap folyamán elmélkedéseinket.
Emmaus Maria Voce
A közelgő szinódust előkészítő munkadokumentum, a szinódus Lineamentája is megjegyezte, hogy a világban végbemenő komoly változások „a kereszténység számára új színtereket és új kihívásokat teremtenek kulturális szempontból (gondoljunk az elvilágiasodásra) vagy a globalizáció jelenségére, társadalmi szempontból (gondoljunk a népek keveredésére, a népvándorlásra), a tömegtájékoztatás, a gazdaság és a politika szempontjából.” 1 És sorolhatnánk tovább.
Mindannyian, akik a Fokoláre Mozgalomhoz tartozunk, érezzük, hogy ezek a kihívások bensőnkben érintenek. A sötét pince tehát minket is megszólít. Mi vagyunk azok, akiknek ma Chiara újból az evangéliumot adja oda, semmi mást, csak az evangéliumot.
Ez a megtérés vár ránk az idén, és máris elkezdhetjük, elsősorban azért, hogy mindenekelőtt saját magunkat evangelizáljuk újra, aztán a többieket, és a minket körülvevő világot.
Ahhoz ugyanis, hogy a világ ismét megtalálja az élet értelmét, Chiara azt mondta, hogy „nem annyira a művelt emberekre van szüksége, mint inkább az igazán bölcs, Szentlélekkel teljes, valóban evangéliumi emberekre.” 2
Már Luther Márton is azokban az időkben, amikor a Szentírás ismerete csak kevesek kiváltsága volt, ezt írta: „Biztosnak kell lennünk abban, hogy a lélek mindent nélkülözhet, kivéve Isten igéjét, amelyen kívül semmi más nem válik javára. Az ige birtokában pedig semmi hiányt nem szenved, sőt az igében elegendő táplálékot, örömet, békét, világosságot, igazságosságot, igazságot, bölcsességet, szabadságot és mindenféle jót kap bőségesen.” 3 (…)
A Fokoláre Mozgalom jelenlegi helyzetében, amikor gyakran feltesszük magunknak a kérdést, hogyan lehetne újra felpezsdíteni az életet közösségeinkben, találkozóinkon, a nagy rendezvényeken… vissza kell térnünk a kezdetekhez és emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a Mozgalom élete teljes egészében a megélt evangéliumból robbant ki. Kevesen voltak, néhány ember indította el ezt a kalandot, és eljutottak a föld végső határáig pusztán az evangéliummal. Mi is ugyanerre vagyunk meghívva.
Személyesen és együtt is Chiarával együtt akarjuk újra elmondani: „Úgy szeretnénk élni, hogy ha egy abszurd véletlen folytán – tegyük fel – a világ összes Evangéliuma megsemmisülne, akkor az emberek a mi életünk láttán, bizonyos módon újraírhassák az Evangéliumot.” 4
Chiara már 1948-ban leírta egyik levelében, hogy miért is volt bennük a vágy, hogy életre váltsák az evangélium igéit, egytől egyig. Így írt: „Megértettük, hogy a világot az evangéliummal kell gyógyítani, mert csak az örömhír adhatja vissza az életet, amiben hiányt szenved. Íme, ezért éljük az életigét. Annyira megtestesítjük magunkban, hogy az az élő ige legyünk.” 5
Egy másik levélből, amit Chiara a római közösségnek írt 1949-ben, kiderül, hogy az ige az élet minden területére hatással volt, még a legkonkrétabb területeire is, a pihenésre, a munkára; az ige volt az egység köteléke a tevékenység és a nyaralás idején egyaránt. Így írt: „Bár távol vagyunk egymástól, ki a hegyekben, ki a tengernél, mégis ugyanaz a fény köt össze minket, mely az érzékek számára felfoghatatlan, és a világ előtt ismeretlen, de Isten és az egység számára drágább mindennél: az élet igéje. Csak akkor lehetünk egyek, ha mindannyian egy másik Jézus vagyunk: az élő Istennek egy-egy igéje.” 6
Ettől az időszaktól kezdve nagyon világosan kirajzolódik lelkiségünk közösségi jellege, ami az ige megélésével való kapcsolatunkban is megnyilvánul.
A növények oltásának példáját felhasználva, ahol a két lehántolt rész – mivel élő – eggyé tud forrni, Chiara így ír: „Mikor tud eggyé válni két lélek? Ha élők: vagyis, ha lehámlik róluk az emberi, a saját személyiségük és a megélt és magukban megtestesített ige által élő igékké válnak. Két élő ige eggyé tud válni. Ha az egyik nem élő, a másik sem tud egyesülni.” 7
Az ige élése tehát eggyé tesz minket.
(folytatjuk)
Fordította: Fekete Mária
Illusztráció: Mariannita Zanzucchi
1 Vö. Lineamenta della XIII Assemblea generale ordinaria del Sinodo dei vescovi. Per la trasmissione della fede cristiana. in „Il Regno” 5 (2011), 129-154. 2 C. Lubich: Essere tua Parola, Roma 2008, 19. 3 Vö. Prőhle Károly ifj.: Luther Márton négy hitvallása. A keresztyén ember szabadságáról. A Kis Káté. A Nagy Káté. A keresztyén hit fő tételei. Fordította és a bevezetést írta: Prőhle Károly. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest 1983. 4 Vö. C. Lubich: Scritti Spirituali/3. Roma, 1979. 60. 5 Uő: Lettere dei primi tempi. Roma, 2010. 185-186. 6 Uo. 220. 7 Uo. 200-201. |
Új Város – 2012 január
Az egység lelkisége – Tiszta forrásból
Amire a világnak szüksége van