Tavaly karácsonykor jutott eszembe egy sok évvel ezelőtti esemény, amikor kiderült, hogy férjemet műteni kell a szívével, mert az aorta billentyűjével komoly gondok voltak. Mivel félt egy ekkora műtéttől, nem akarta rászánni magát, pedig már nagyon rossz állapotban volt.

Sokat imádkoztunk érte, míg végül beleegyezett és egy ismerősön keresztül Szegedre kerültünk, ahol egy jó nevű professzor elvállalta.

Hátra volt még a műtét körülményeinek rendezése, hiszen a távolság ellenére Tibort nem akartam a kórházban egyedül hagyni. Végig szerettem volna mellette lenni.

Ebben az időben ismertem meg a Fokoláre Mozgalmat, melynek egyik tagjától rögtön nagy segítséget kaptam. Éppen akkor jutott hozzá Szegeden új lakásához. Ezt a kellemes otthonát minden további nélkül átadta nekem és az akkor nyolc éves kislányomnak. Korábban nem ismertük egymást, idegenek voltunk számára. Ő mégis olyan szeretettel fogadott bennünket, mintha mindig ismert volna. Leköltöztünk tehát Szegedre és két héten át kisebb megszakítással ott lakhattunk.

Ennek köszönhetően látogathattam naponként Tibort akár többször is, ott lehettem a több mint hét órás műtét alatt a folyosón. Kislányom is biztonságban érezte magát, hogy naponta láthatta apukáját.

Nem tagadhatom, hogy nehezek voltak ezek a napok, egyben azonban áldottak is. Olykor még fülembe csengtek a professzor szavai, hogy nem garantálja férjem életben maradását és ez néha ismét aggodalommal töltött el.

Hittem a mennyei Atya szeretetében és abban, hogy minden akarata szerint fog történni. Hittem azt is, hogy megmenti Tibort, akinek még fel kell nevelnie kislányunkat és akire oly nagy szüksége van családunknak. Ez az egyre növekvő bizalom átjárt és úgy éreztem, az Atya gondoskodó szeretete átölel bennünket.

A műtét sikerült. Nem tagadom, sírtam az örömtől és a hálától. Amint tehettem, siettem az esti misére, hogy kifejezzem mély hálámat és köszönetemet Istennek.

Férjem állapota a vártnál sokkal jobb volt. Elmesélte, hogy a műtét előtt minden félelme elmúlt, nagy nyugalom szállta meg, békesség költözött a szívébe és rá tudott egészen hagyatkozni Isten akaratára.

Elérkezett karácsony ünnepe, és elszomorodtam egy kicsit. Most először leszünk karácsonyfa nélkül, távol otthonunktól, de ez főként kislányom miatt érintett érzékenyen. Aztán az jutott eszembe, hogy a szent család is idegenbe vándorolt, helyénvaló, hogy minden külső dísz nélkül elmélkedhessünk Jézus születéséről. Különben is van-e jogom szomorkodni akkor, amikor férjem életét kaptuk ajándékba ezen az ünnepen?

Megérkezve a lakásba, ezzel az elfogadó és hálás szívvel léptem be a szobába. A villanyt felgyújtva örömteljes meglepetésemben felkiáltottam kislányommal együtt, mert a sarokban szépen feldíszített karácsonyfa állt, alatta apró ajándékokkal, szaloncukorral, süteményekkel.

Életem egyik legszebb karácsonyát éltem meg az igazi szeretet otthonában, amit soha nem tudok elfelejteni.

P. M. – Budapest

Új Város – 2012 január

ÉLETEM EGYIK LEGSZEBB ESTÉJE