FONTOS TERVEIM HELYETT

Egy konkrét esemény miatt megint sürgőssé vált családi házunk karbantartása, javítása.

Egyik nap lehetőségem nyílt arra, hogy hamarabb eljöjjek munkahelyemről. Szép idő, gyönyörű napsütés volt. Siettem haza, még az ebédemet is összepakoltam, hogy otthon nyugodt körülmények között, az erkélyen ehessem meg. Úgy gondoltam, ebéd után kávézom, beszélgetek az Úristennel a csendben, elrendezem amit kell, és utána nekiállok festeni.

Kiszálltam a kocsiból, sietek fel kezemben a slusszkulccsal és nyitnám a bejárati ajtót, amikor észrevettem, hogy valaki levette róla a lakáskulcsot. Bevallom, abban a pillanatban összeomlott bennem minden, a szép délutáni program, az imádság, a kávézás … éhes is voltam … Felhívtam rögtön a férjemet, hogy jó lenne, ha sietne haza, mert itt állok a ház előtt, és nem tudok bemenni. Neki viszont éppen akkor kezdődött egy fontos tárgyalása, és szó sem lehetett arról, hogy elinduljon. Azt mondta, várnom kell.

Hát ez az, amit nehezen tudok megtenni. Ezért arra gondoltam, hogy akkor megoldom én ezt a helyzetet: csináltam már ilyet máskor is, csak egy csavarhúzó kérdése… Visszamentem a kocsihoz, megkerestem a csavarhúzót. A hátsó ablak két csavarját már eltávolítottam és a harmadiknál tartottam, amikor belém nyilallt: már megint Sári, már megint meg akar valamit oldani. „Miért nem tudod ezt a helyzetet elfogadni?” –szólt bennem egy belső hang. Megállt kezemben a csavarhúzó, majd visszacsavartam a csavarokat, és azt mondtam: most elfogadom Isten akaratát.

Elfogadom azt, hogy nem fogok bemenni a lakásba. Ott helyben, a hűvösebb, árnyékos hátsó teraszon, hidegen ettem meg az ebédemet. Közben megértettem, és megbeszéltem Istennel, hogy kávé mellett, szép napsütésben imádkozni nem ugyanaz, mint amikor el kell fogadni egy kellemetlen helyzetet. Isten szeretete valóságosabb így, méltóbb hozzá – így hát egész jókedvem lett.

Még nincs teljesen vége a történetnek, mert mégiscsak Sáriból vagyok. Felfedeztem, hogy a sufni ajtaját előző nap nyitva felejtettem, és így rendet tudtam tenni benne. Fokozódó kávé-éhségemet csillapítani akartam, így átmentem a Kis Rigó étterembe a szemközti hegyre. Felhívtam férjemet, aki mondta, hogy nemsokára megérkezik. Kávéztunk és beszélgettünk egy jót az erdős kertben. Sikerült elveszíteni a vágyamat is, hogy haladjak aznap a festéssel, és még az esetért felelős gyermekemnek sem mondtam semmit.

Láncosné Nagy Sarolta

ELCSÍPETT IDŐ

Egy olyan cégnél dolgozom, amely különféle dolgok minőségének és biztonságos voltának tanúsításával foglalkozik. Ezzel együtt jár, hogy mi magunk is rendszeresen magyar hatósági, vagy éppen nemzetközi ellenőrzéseken esünk át, ahol a tárgyi és személyi feltételek megfelelő állapotát szigorú külső ellenőrök vizsgálják.

Nemrégen volt az aktuális éves ellenőrzés, és előtte egy bizonyos szakterületen engem kértek meg a többi kolléga felkészítésére. Ez hosszabb-rövidebb személyes vagy telefonos beszélgetéseket, írásos anyagok összeállítását, illetve egy témába vágó előadás megtartását jelentette. Természetesen a határidős napi munkának is mennie kellett, ezért nem mindig örültem igazán egy-egy spontán felbukkanó félórás konzultációs igénynek, amikor úgy éreztem, a válasz megvan leírva is, én pedig nyakig vagyok munkával. Végül mindig beszélgettem a kollégákkal, és korábbi tapasztalataim alapján arra gondoltam, hogy valahogy majd a többi feladat is megoldódik. Nem egészen így történt, legalábbis elsőre. Ezek a kiesések – mint kiderült – nyomot hagytak az én szűkebb részlegem felkészülésében. Több hibát is találtak az ellenőrök nálunk, én pedig eléggé mérges voltam magamra, meg mindenkire. Arra gondoltam, most ez az a helyzet, amit el kell fogadnom, erre is igaz az októberi életige: "Kövess engem".

Aztán néhány nap múlva az ellenőrzés hivatalos lezárásakor kiderült, a mi részlegünk hibái alig kerültek említésre, viszont jól szerepeltünk a másik általános területen, ahova a sok kis elcsípett idő kellett…

Nagy Péter

Új Város – 2011 november-december

az egység lelkisége – lelkiség + élet