JÓ VELED TALÁLKOZNI

  Valahogy nehézkesen ment az ige élése októberben. Reggel gondoltam rá, majd este sajnálkoztam, hogy aznap nem tettem semmit. Nagy öröm volt aztán, amikor sikerült: A zsúfolt programok között jelentkezett egy fiú, hogy szeretne beszélni velem, van-e időm. Éppen két hittanórára kellett felkészülnöm, másnap jöttek a gyerekek; a vasárnapi evangéliumból is elő kellett készülni, hogy a rádiónak felvegyem; fel kellett készülni egy prédikációra, amit a püspök jelenlétében mondok… és minderre négy órám volt. Sokszor megbeszéltük a találkozót ezzel a fiúval, de az utolsó pillanatban mindig lemondta. Már nagyon bosszantott, ezért szívesebben elutasítottam volna: most nincs időm, és kész. Eszembe jutott azonban a múltkori életige: meg kell bocsátanom. Majd a mostani, hogy szeretnem kell, úgy, hogy meghalok magamnak, a terveimnek, és a másik a fontos számomra. Elhatároztam, hogy félórát szakítok a délutánomból. Eljött. Örömmel fogadtam, igyekeztem csak rá figyelni, félretenni mindazt, amit még aznap meg kell csinálnom. A félórából ötven perc lett, mert nem lehetett leállítani, annyira belendült. Mikor elköszöntem tőle mondván, hogy ne haragudjon, még be kell fejeznem a kötelességeimet, annyit mondott: „Olyan jó veled találkozni, köszönöm szépen!” Mekkora öröm volt tudni, hogy valaki boldog lett azért, mert rászántam az időmet. Istennek hála, amiért meggyőzött, hogy tegyem meg!

Sz. Tibor

MEGBÉKÉLVE

Férjem idős édesanyja nyár végétől velünk lakik betegsége és kora miatt. Azt gondoltam, hogy együttélésünk könnyű lesz, mivel ő is, mi is gyakorló keresztények vagyunk. Ez sajnos nem alakult ilyen egyszerűen. Nekem rettentő nagy fájdalmat jelent, hogy nem tudunk beszélgetni, együtt tölteni a szabad időnket úgy, hogy ne legyen ebből nézeteltérés, sértődöttség.

Legutóbb egy szombati napon esküvőről hazatérve próbálkoztam újra, de két percig sem tartott a társalgás, és átment elégedetlenségbe, vádaskodásba az együttlétünk. Vasárnap reggelre sem oldódott fel a feszültség, sőt közeledésemre inkább felújultak a vélt sérelmek. Tehetetlenségemben Isten segítségét kértem, hogy áldozáshoz tiszta szívvel járulhassak, mert elképzelhetetlen volt számomra, hogy vasárnap a misében ne találkozhassak Jézussal. Ez az ige jutott eszembe: „Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” (Mt 23,24) Ez adott erőt, hogy tiszta szívvel tudtam átölelni Anyukát, és ki tudtam mondani, hogy szeretem, és mellette maradok bármilyen, esetleg nehezebb helyzetben is.

Mindketten megbékélve mehettünk együtt a misére.

H. Á.

MINDEN A JAVUNKRA SZOLGÁL

Tavaly történt. Külföldön voltam egy eseményen, amelyen több tucat miniszterelnök, az Európai Parlament elnöke, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Tanács elnöke és még számos fontos ember vett részt.

Egyik reggel azt mondták, akikkel együtt voltam elszállásolva, hogy ők nem akarnak „korán” menni, inkább pihennek. Rosszul esett, mert úgy éreztem, itt lenne a lehetőség, hogy jó ügyekért dolgozzunk a legmagasabb szinten. Egyfajta „úgy sem lehet, vagy érdemes semmit se csinálni” hozzáállást éreztem a „pihenés” mögött.

Gondoltam, nem szabad engednem, hogy bennem is gyökeret verjen egy ilyen hozzáállás, nem szabad elhinni, hogy tehetetlenek vagyunk, nem érdemes semmit se tenni! Ezzel Isten létezését tagadnám, hisz Istennek semmi sem lehetetlen!

Meg is osztottam telefonon ezt a benyomásomat egyik barátommal. A látszólag felesleges időt igyekeztem hasznosan eltölteni. Elkezdtem olvasni az elfogadásra váró határozattervezeteket. Egyik közülük az abortusz ellen szólt, amit az olasz kereszténydemokraták terjesztettek elő.

Az esemény helyszínére érve megkerestem az olasz delegációt, és megkérdeztem, hogy ki fogalmazta a határozattervezetet. Rámutattak egy férfire. Leültem mellé, bemutatkoztam, beszélgettünk. Megtudtam, hogy a rákövetkező héten életvédő szervezetekkel együtt találkoznak az Európai Parlament elnökével abortusz ügyben. Megkérdezte, nem tudok-e valakit Magyarországról, aki eljönne, mert szinte minden uniós ország képviselteti magát, kivéve hazánkat. Egy petíciót is átadnak ezen többszázezer aláírással. Politikusra gondolna vagy civilre? – kérdeztem. Civilre. Mondtam, hogy a feleségem egy életvédő szervezet elnöke. Nagyon megörült, meghívott bennünket azzal, hogy a szállást, ellátást ő állja: azaz az Európai Parlament Alkotmányügyi bizottságának az elnöke. A végén már azt ajánlotta, hogy a feleségem beszéljen a találkozón – mivel jól tud angolul –, ahol az Európai Parlament Petíciós Bizottságának az elnöke is jelen lesz. A találkozást követő nemzetközi sajtótájékoztatóra is meghívott minket.

Egy órával azután, hogy megfogalmazódott bennem, hogy az ördög műve az, hogy elhiteti velünk, hogy nem lehet semmit tenni, már a részleteit is megbeszéltük az Európai Parlament elnökével való találkozásnak!

Istennek tényleg minden lehetséges! És ehhez csak az kellett, hogy próbáljak az Ő akaratába helyezkedni. Előbb megpróbáltam meggyőzni a kollégáimat, hogy a rendezvényen a helyünk. Aztán megpróbáltam hasznosan eltölteni a látszólag értelmetlen időt. Ha nincs ez a „felesleges” idő, nem kezdem el olvasni a határozattervezeteket, és nem jön össze az Európai Parlament elnökével sem a találkozó. Lám, Isten a látszólag rosszat is a javunkra fordítja, ha az Ő akaratát keressük.

F. G.

fotók: Papp Gábor, Sudár Balázs

Új Város – 2011. július-augusztus