Szabad a vásár?
A piacgazdaság, különösképpen a munkaerőpiac egyik fő pillére azon az elgondoláson alapszik, hogy a cég nem személyeket, hanem munkaidőt vásárol. Ez az oka annak, hogy a munkaerőpiacot különleges piacként tartották és tartják számon. Egyrészt, mert a munka nem árucikk, másrészt a munkavállalás a kereslet-kínálat törvényétől függ. Ebből fakad, hogy minden országban a társadalmi párbeszédnek nagy jelentőséget tulajdonítanak.
Az utóbbi időben azonban fontos változásnak lehetünk tanúi. A vállalatok nem csupán munkaidőt vásárolnak, hanem arra törekszenek – és gyakorta sikerrel –, hogy az egyént, főleg a fiatalokat efféle érvekkel vásárolják meg: „Bőségesen megfizetlek, fényes karriert ígérek, azonban munkaidőkeret és korlátok nem léteznek.” Ez a változás társadalmunk és a gazdaság mélyebb átalakulásától is függ. Jobban mondva tudatosult, hogy ha a dolgozó a munkáját nem ezerrel, nem minden kreativitását és intelligenciáját beleadva végzi, akkor a mostani cégek nem fejlődnek. Érthető tehát a gondolatmenet: ha sokat fizetek, azzal megvásárolhatom a személyt, s vele együtt a szívét, az értelmét és a tettrekészségét. Csakhogy ezt a logikát belső féreg rágja, kapitalista rendszerünk vírusa. Illúzió ugyanis azt hinni, hogy ha valakinek a munkája és a magánélete között elmosódik a határ (mert a munka válik az életévé), képes még kibontakozni és fejlődni.
A valóságban a személy legfontosabb tulajdonságai alapvetően a vállalati szférán kívül érlelődnek és gyarapodnak.
Márpedig, ha a cég „megvásárol”, megfoszt attól a lehetőségtől, hogy az életem munkán kívüli aspektusaival is törődjek, ténylegesen elapasztja azokat a forrásokat, amelyekből erőt merítek, amelyek lelkesedésemet és érzelmeimet táplálják. Néhány év után ott állok kiégetten, a család és a kapcsolatok romhalmazán, és magának a vállalatnak sem vagyok már a hasznára.
Éppen ezért, ha egy cég – hisz ez a feladata – arra törekszik, hogy a munkavállaló önmaga legjavát nyújtsa, akkor ezt úgy kell tennie, hogy az élet a munkával szemben mindig előnyt élvezzen, vagyis tiszteletben kell tartania a magánéletet.
Luigino Bruni
Fordította: Rassay Virág
Új Város – 2011 július-augusztus