A nyelvtanulást ma már senki sem tartja luxusnak. Remélhetőleg. Nem mindegy azonban, hogyan tanulunk! Nézzük csak közelebbről!

Amikor azon a pünkösdön, kétezer évvel ezelőtt mindenki úgy hallotta, mintha az anyanyelvén szóltak volna, akadtak, akik úgy vélték, talán az édes bortól részegültek meg ezek az emberek. Valóban mámorító pillanatok lehettek. De tudjuk, micsoda munka is várt az első keresztényekre, és hogy azóta sem jutunk messzire arcunk verítéke, fáradozás, kereszt nélkül.

A nyelvtanulással is – ami a kultúrák találkozáshoz vezet – így vagyunk. Több évtizeden át oktattam nyelveket, leghosszabban a magyart külföldieknek, több-kevesebb sikerrel. Talán mégis több, amit nem annyira magamnak köszönhetek, hanem főként a kollégáimmal való közös műhelymunkának, amelybe kedvező időszakokban mindenki beleadhatta saját tapasztalatait, kulturális hagyományait.

Az autóvezetéshez hasonlít

Kinek könnyebben megy, kinek nehezebben a nyelvtanulás, akár a rajz, a matek… Egy biztos, még akinek komolyabb pszichés problémái voltak, az is eljutott egy bizonyos szintre. Csak többnyire nem könnyen, gyorsan, ahogy korunk rohanó tempója elvárná, és néhány nyelviskola hirdeti. Mostanában láttam egy plakátot, amely fáradságos, eredménytelen magolás helyett kellemes családias környezetben gyors, eredményes tanulást ígér akár tízszer gyorsabban, hipnózisban. Több dologban is igaza van: nyelvet magolni nem lehet, napjaink rohamtempójában még annyira sem. A nyelvvel bíbelődni kell, a szavakat úgy lehet megtanulni, ha mondatokat alkotunk belőlük, használjuk őket. Leginkább az autóvezetéshez hasonlíthatnám: ha valaki tudja, hogy hol a fék, meg a gáz, attól még…

Ipari módszerek

Az előbbi reklámnak igaza van abban is, hogy nagyon sokat segíthet a családias hangulat, divatos ipari módszerek inkább a nyelvzseniknél vezetnek eredményre (akiknek úgyis mindegy), ahol a tanár nem tudja, ki ül előtte, egyik óráját a másik után nyomja le. Normális embernek szüksége van rá, hogy kommunikáljon vele a tanára, az ő szintjén kis laboratóriumot létrehozva. A magolás idegen a nyelvtanulástól.

Minél korábban?

Többnyire úgy láttam, a nyelvtanulás legkedvezőbb ideje a középiskolás kor (nem az egyetem a maga hajtós időszakaival!) egyenletes tempóban, sok órában. Ez alatt az idő alatt két nyelvet biztosan el lehetne sajátítatni, a harmadik meg már jóval könnyebb lesz később. Sok szülő korábban szeretné kezdeni, talán a saját kudarcai miatt. Igaz ugyan, hogy a kisgyerekek hallása, kiejtése nagyon jól fejleszthető, de amit tanulnak, könnyen el is felejtik, még azok is, akik egy nyelvterületen töltenek hosszabb időt. A figyelmük is hullámzó. Ez a kor inkább arra jó, hogy még jobban megtanulják az anyanyelvüket, amelynek elsajátítása sokkal ösztönösebb. Persze dalocskákat tanulni velük, játékos foglalkozásokon részt venni segíthet. Másrészt volt olyan, amúgy kiváló képességű osztálytársam, akinek nagyon sok gondja volt a helyesírással, mert külföldön kezdte az iskolát.

Bár a diákok régóta ajánlják egymásnak, hogy tegyék a könyvüket éjszaka a párna alá, hogy álmukban bemenjen a fejükbe a tudomány, a hipnózisban vagy alvás közbeni tanulásnak lehetnek kockázatai és mellékhatásai is (alvászavar, fáradtság).

Kitüntetett szerep

Nemrégiben halt meg Lomb Kató, a világ első szinkrontolmácsainak egyike. Eredetileg kémiából doktorált, de azután felismerte, hogy a nyelvekhez van a legnagyobb tehetsége. Tizenhat nyelven tolmácsolt, fordított, persze nem tudta mindegyik nyelvet egyformán. Járta a világot, rengeteg érdekes emberrel ismerkedett meg. Erről szól egyik könyve, a Bábeli harmónia. A nyelveket szenvedélyesen szerette. Egyik könyvében – mert elméleti kérdésekkel is foglalkozott – idézi Lotz Károlyt, külföldre szakadt nagy nyelvészprofesszorunkat: „A nyelv jelzi az ember születését.” Mi ezt talán kissé másképp látjuk, annyi azonban bizonyos, hogy mennyei Atyánk a nyelvet híddá tette maga és az emberek között, kitüntetetten ezen át kommunikál, közöl velünk dolgokat: „Ez az én szeretett fiam.” Persze van más is, mert például a gyógyítások, vagy a próbatételek nem a nyelv útján érkeznek el az illetőkhöz.

Kinek van erre ideje, pénze?

Lomb Kató tehát nagyon szívesen tanult nyelveket, és nem sajnálta megosztani a tapasztalatait. A nyelvtanárok is egyetértenek vele. Az egyik, külföldieknek szóló magyar nyelvkönyv közli is ezeket a tanácsait Így tanulok nyelveket című könyvéből. Remélem megbocsátja nekem, hogy zárójelben kiegészítem saját diákjaim példáival.

„Foglalkozzunk minden nap a nyelvvel: ha többre nem jut idő, legalább tíz percig! A reggeli órák a leghasznosabbak ebből a szempontból.” (Más is rájött erre. Franciatanárom mesélte, hogy ő borotválkozás közben szokott szavakat tanulni. Egy tanítványom újságolta, hogy kiviszi a konyhába a könyvét, és főzés közben is tanul egy kicsit.)

„Ha a tanulási kedvünk túl hamar ellankad, ne erőltessük, de ne is hagyjuk abba a tanulást! Válasszuk valamelyik más formáját: olvasás helyett hallgassunk rádiót, (a mai világban nézzünk tv-t, keressünk valamit az interneten, akár egy reklámot)… leckeírás helyett nézegessünk egy szótárt.”

„Az idegen nyelv olyan, mint egy beveendő vár. Célszerű minden irányból egyszerre ostromolni: az újság és a rádió, a szinkronizálatlan film és a szakszöveg, a tankönyv és a szomszéd vendége felől.”

„Ne riasszon vissza bennünket a megszólalástól, ha hibákat ejtünk, de kérjük meg a beszélgetőpartnerünket, hogy javítsa ki őket! És ne sértődjünk meg, ha ezt meg is teszi.” (Egyik diákom mesélte, hogy chat-elni kezdett magyar ismerősével – ezek rövid, többnyire egymondatos üzenetek –, és megkérte őt, hogy javítsa ki a hibáit. Ebből sokat tanult.)

Lomb Kató tanácsait érdemes megfogadni, nem kerül se sok időbe, se pénzbe, és azt is megtanulhatjuk tőle, hogy nyelvet tanulni, mint minden egyebet, aktívan, ötletesen érdemes.

Aranyi Krisztina

Új Város 2011. május-június