Ebben az évben is megrendezésre került a Fokoláre Mozgalom éves lelkigyakorlata közel ezer résztvevővel, közöttük sok fiatallal és olyanokkal is, akik először jöttek el.

„Tavaly megértettem, hogy Isten szeret engem. Most pedig az lett világos, hogy Istennek terve van velem, és akkor leszek igazán boldog, ha válaszolok szeretetére és teszem az akaratát” – mondta az egyik résztvevő a máriapoli végén.

Az ország szinte minden részéről jöttek, újak és régiek, olyanok is, akik évek után újra bekapcsolódtak a mozgalom életébe, hogy tanúi legyenek annak, mit visz végbe azok között Isten, akik szeretik egymást.

A négy napon átívelő elmélkedés témája az egység lelkiségének egyik alappillére, Isten akarata volt, amelyet számos  megélt tapasztalat és tanúságtétel világított meg. Valaki erre így reagált: „Isten akarata olyan, mint egy levél, amely megérkezik hozzád, eldobhatod, felnyithatod, megteheted, hogy nem válaszolsz rá, vagy éppen válaszolhatsz rá.”

Különböző témájú fórumokon lehetett részt venni a délután folyamán, mint a család, a politika, a gazdaság. Volt lehetőség sportolásra, játékra és csoportbeszélgetésekre.

„Nagy ajándék volt, hogy itt lehettünk gyermekeinkkel együtt, az első a köszönet szava, nagy hála van bennünk. Sokat tudunk tenni a széthullott családokért, amikor visszatérünk” – fogalmazott egy fiatal házaspár.

Az egyik atya egy kislánnyal találkozott, aki megszólította: – „Mutasd meg nekünk Jézust!” – „Kérdeztem, hogyan szeretnétek?” – „Gyere fel a kápolnába és mutasd meg nekünk Jézust!” – „Annyira szent volt számomra ez a kérés, de jött egy feladat, és nem sikerült. A következő szünetben viszont a kislányok újra jöttek: – Akkor jössz, megmutatod?! Fölmentem velük és leültünk az Oltáriszentség előtt. Figyeltek, beszélgettünk, fölmutattam az Oltáriszentséget, utána kis keresztet rajzoltam a homlokukra.”

Klári most jobban megértette: „Az Atya elküldte Fiát, aki megváltott bennünket, és hogy mekkora árat fizetett értünk. Abban szeretnék megújulni, és hűséges lenni az elhatározáshoz, hogy az apróbb tetteimet és mindent, ami van, Jézusnak adjam, azt mondjam Jézusnak, hogy Neked; a tetteimmel, a létemmel Jézus megváltó művéhez szeretnék mindig csatlakozni.”

Eszter örült annak az előadásnak, amelyen a társadalmi szerepvállalás fontosságáról hallott. Ezt távolinak érezte, mert a fiatalok nem látják, mit tudnak tenni, nem tudnak nagy dolgokat véghezvinni. De aztán eszébe jutott: „Jó lenne lányoknak fórumot szervezni, és megnézni, hogyan vagyunk jelen a társadalomban, hogyan öltözködünk, ehhez át kell nézni egymás ruhatárát. Aki szokott sminkelni, megmutathatná, hogyan lehet oly módon sminkelni magunkat, hogy szépek legyünk, és ezzel is Istent vigyük a társadalomba. Megtaláltam azt, hogy mi fiatalok mit tudunk hozzátenni a társadalomhoz.”

„Nekünk olyan csoportunk volt – mondja az egyik apuka –, ahol a tagok minden nap változtak. Azt gondoltam, hogy ha valaki akár csak öt percet is tölt itt, akkor is nagyon fontos, hogy megérezze a lényeget. Mindenki figyelt arra, hogy csak annyit mondjon, amennyi szükséges. Itt a máriapolin Isten jelen van, és azt a belső hangot, ami bennünk van, sokkal jobban meghalljuk.”

Az utolsó napon sokakban megérlelődött a bizonyosság, hogy ha Isten akaratát teszik, akkor megtalálják a megoldást problémáikra. A Miskolci Egyetem tanára és jelenlegi dékánja többek között így fogalmazott: „Két-három héttel ezelőtt megtudtuk, hogy az intézmény állami támogatásának 10%-át zárolták, és emiatt valószínűleg leépítésekre lesz szükség. Az egyetemi tanács ülése után kiderült, hogy a karra nézve ez sokkal több. Ekkor eléggé feszült lettem. Próbáltam keresni a megoldást, és annak ellenére, hogy gondolkodnom kellett volna, mit tegyek, eldöntöttem hogy eljövök a máriapolira. Az jutott eszembe, hogy Isten akaratát kell keresni, és akkor tudni fogom, mi az akarata ebben a nagyon nehéz helyzetben. Mert a munkatársak testvérek, és értéket jelentenek. Nem azon kell gondolkodnom, kit kell elbocsátanom, hanem nagyon emberi módon akarom megoldani ezt a kérdést. És ebben kaptam mindenkitől segítséget.”

Szerkesztette: Tóth Judit

Új Város 2011. május-június