Szövetség az együttműködésre
A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái elnevezésű mozgalom nemzetközi katolikus misszió, melynek fő célja a Harmadik Világ és más hasonló problémákkal küzdő szegény országok szegényeinek segítése, miközben a folyamatos megtérés és az életszentség felé vezeti azokat az embereket, akik a mozgalomban élnek és dolgoznak.
A Mozgalmat 1983-ban Giovanni Salerno atya alapította, II. János Pál pápa áldását adta rá.
Magyarországon hét éve működik, központja Budapesten van. A magyar testvérek munkája a környéken élő szegény gyerekek felkarolásában áll, lelki és fizikai értelemben egyaránt.
Ezzel a mozgalommal működött együtt karácsony előtt a Szent László Gimnáziumban tanító egyik tanár és a könyvtár dolgozói. A tanárnő a gyerekekkel együtt cipősdobozokban ajándékokat gyűjtött rászorulók számára. A könyvtár munkatársai és az osztályfőnök között kialakult jó kapcsolat következtében kölcsönös szövetséget kötöttek az együttműködésre. A HVSZSZ-szel már élő kapcsolata volt a könyvtárban dolgozóknak. Értesítették a mozgalmat az összegyűjtött ajándékokról, ők pedig nagy örömmel és hálával fogadták azokat.
(ico)
Új Város – 2011 január-február