Nemrég hallottam ezt a történetet, amely sok ötletet adott. Főszereplője, Regina Tiranában dolgozik és éppen Olaszországba utazott nyaralni. Olasz testvérlapunk, a Citta Nuova előfizetője. Induláskor két számot is bekészített az útra. Az egyiket olvasni, a másikat pedig elajándékozni, ha valakit érdekelne valamelyik cikk. Az utasok között volt egy hatéves kislány is a nagymamájával. A csaknem üres buszban odahívta maga mellé. A kislánynál egy olasz újság volt: a Heti horoszkóp. Azt akarta, hogy Regina fordítsa le neki az egyik képregényt, aminek semmi értelme nem volt, főképpen egy kisgyermek számára. Regina ezért inkább azt javasolta, hogy játsszanak: „Számoljuk meg a két újságban a mosolygós arcokat, és nézzük meg, melyik lap lesz a győztes!” A kislánynak tetszett a Citta Nuova, amelyben sok igazi, őszinte mosolyt fedezett fel, és a játék végére az ő arcán is megjelent a mosoly.

Bari kikötőjébe érve várnia kellett a nápolyi autóbuszra. Beszédbe elegyedett egy ott várakozó utassal az igazi szerelem értékéről, az istenhitről, az élet ajándékáról, a szabadságról. Beszélgetőtársa végezetül megjegyezte: „Nem mindenki gondolkodik ma így. Az én családomban nehéz napokat élünk. A lányomat több mint tízévi házasság után el akarja hagyni a férje. Két gyermekük van. Nincs mit tenni.” Regina erre azt felelte, hogy csak egy krízisről lehet szó, amiből győztesen kijuthatnak párbeszéddel és megbocsátással. Az ismeretlen hálás szavakkal búcsúzott: „Ha kijutnak ebből a krízisből, gondolni fogok magára!” Majd elkezdett érdeklődni a Fokoláre iránt. A busz azonban már indulóban volt, így félbe kellett szakítani a beszélgetést. Kapóra jött a Citta Nuova: „Ez az újságunk, fogadja el!”

Nápolyba érve a helyi autóbuszon összetalálkozott azzal a szerzetesnővel, akinek még Bariban segített feladni nehéz bőröndjét. Akkor arra gondolt: „Regina, a Citta Nuova a táskádban nem a tiéd! Ennek a szerzetesnőnek hoztad magaddal Albániából!” Aztán ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Sok érdekes cikket talál ebben a lapban, de egy különösen is az Ön számára íródott: Chiara Lubich levele 1948-ból egy szerzetesnőnek.”

Estére Regina örömmel nyugtázhatta, hogy reggel hallgatott a belső hangra, amikor betette az újságokat a táskájába. És azt is megfogadta magában, hogy imájával tovább fogja kísérni valamennyi újdonsült ismerősét.

Ennyi a történet. Bennem pedig erősen ébredezik a kérdés: vajon ez csak Olaszországban történhet meg?

V. L.