Egy szerencsés dobás
Plébániánk lelkigyakorlatán voltunk Botonddal augusztusban. A házaspáros napon a feltett elmélkedési témák között felfedeztük, hogy a mindennapos közös lelki élmény hiányzik az életünkből. Mivel láttuk a hittantáborból hazaérkező gyermeksereg örömét, akik minden nap a szeretet dobókockája segítségével élték a tábort, mi is emellett döntöttünk. Gondoltuk, ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, akkor esélyünk sincs a mennyországra.
Hazaérkezve Veronika lányunktól azonnal kaptunk egy dobókockát. Azóta a reggeli ima után egyik nap én dobok, másik nap Botond. Esténként sokszor elmeséljük egymásnak, hogyan lendített rajtunk ez a reggeli közös elhatározás.
Nemrég Bulgáriában voltunk, Botondot elkísérhettem egy nagy nemzetközi szakmai konferenciára, ahová természetesen jött velünk a dobókocka is. Sok apró tapasztalat. Egyik ebédnél a számunkra legkevésbé szimpatikus résztvevő mellé kerültünk. Többen kérdezgettek minket a vörösiszapról. Próbáltam mondani, amikor ez a férfi leállított, és elbagatellizálta a helyzetet, mondván hogy máshol még nagyobb a baj. Nagy indulat kezdett rajtam eluralkodni, már a számon voltak a szavak, aztán egymásra néztünk Botonddal és eszembe jutott, a reggeli dobás: „szeretem az ellenségemet”. A szavak bennem maradtak, és el is olvadtak, de a csoda sem váratott magára, mert legalább végig tudtam hallgatni, amit ő mondott.
Ma azt dobtuk: „Úgy szeretem a másikat, mint önmagamat”
Szalma Botondné – Budapest
Új Város – 2011 január-február