A hosszú élet titka
Pasquale Ionata pszichológus tanácsait megfogadva éljünk minél tovább, minél jobban! Hozzuk mozgásba minden energiánkat, és ne sodródjunk a körülményekkel!
Banzáj – mondják a japánok, amikor felköszöntenek valakit, vagyis: „Tízezer évig éljen!” – kívánják neki. Kínában, ahol közismerten nagy kultusza van a hosszú életnek, ugyanezt így mondják: Ván szuj, ván szuj. A kínaiak szerint a korai halál az egyik legnagyobb sorscsapás.
Számos többé-kevésbé téves elképzelés forog közszájon arról, hogyan lehet szép kort megérni. Most a legújabb csodaszer éppen az, hogy elég egy kicsit stresszelni magunkat, ha tovább szeretnénk élni. Nem vicc, bár annak tűnhet. Soha eddig ilyen széleskörű kutatások nem bizonyították még a hosszú élet titkát. The longevity project néven ismertté vált amerikai tanulmány, amelyet Howard S. Friedman és Leslie Martin dolgozott ki, gyakorlatilag pontot tesz az 1921-ben Lewis Terman által elindított kutatásokra, és levonja a következtetést: ha a könnyebbik végén fogjuk meg a dolgot, azzal nem feltétlenül jár együtt, hogy szép idős kort élünk meg.
Minek mekkora súlyt tulajdonítunk, inkább ez a kérdés. A kutatók azt tanácsolják, hogy tudatosan éljünk, mert így nem csak az egészségünkre vigyázunk, hanem előnyös kapcsolatokat is kialakíthatunk, és megteremthetjük a feltételeit egy nyugodt, hosszú életnek. A pozitív stresszben ugyanis olyan életenergia van, amely elevenséggel tölti el a szívet és az elmét. Hol van akkor a beletörődő, közönyös, kényelmes életvitel?
Szinte rögtön eszünkbe jut a nemrég boldoggá avatott II. János Pál pápa, akit éppen ez az erő tartott életben a lehető legtovább. [Vagy gondolhatunk más nagy emberekre: Kossuthra, aki – és nem is napjaink kiváló orvostudományi ismeretei mellett – 92 éves koráig élt és munkálkodott, a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertre, a C-vitamin előállítójára, aki 93 évig élt, vagy a 90 évesen elhunyt Szabó Magdára, aki mindvégig dolgozott, interjúkat adott. – A ford.] Persze, oktalanság lenne azt hinni, hogy ezzel már ismerjük is a hosszú élet titkát. Életünk kulcsa Valaki másnak a kezében van. Másrészt, nem az évek számától függ, hogy hagyunk-e valamilyen jelet magunk után. Kérdés az, hogy mi, közönséges halandók, akik nem vagyunk se pápák, se művészek, se tudósok, hogyan viselkedjünk? Fogadjuk meg ezzel kapcsolatban munkatársunk, Pasquale Ionata pszichológus tanácsait.
– A stressz jótékony is lehet?
– A stressz önmagában nem rossz. A kifejezést először Selye János magyar származású tudós írta le 1936-ban a Nature című folyóiratban. [Életünk és a stressz című könyve 1964-ben jelent meg magyarul, ami azonnal hihetetlenül olvasottá és idézetté vált. Sokszor megfordult hazánkban, előadásokat tartott, interjúkat adott és gyakran szerepelt különböző televíziós műsorokban is – A ford.] Csak azóta a kifejezést elkoptatta a sajtó, meg pontatlanul is használják, mintha kizárólag valamilyen ártalmas dolgot jelentene. Ez a fajta stressz valóban létezik, és igazából distressznek kellene nevezni, ahogy Selye könyvében olvashatjuk. Létezik azonban a jótékony stressz is, amelyre az életerő, a jó fizikai közérzet a jellemző. Elég csak arra gondolni, mekkora pszichikai és fizikai erőket képes mozgósítani egy utazás, egy jól sikerült nyaralás, vagy egy fontos és sikeres vizsga. Ezért ahelyett, hogy a stressz kiküszöbölésére törekednénk, jobban megéri azt a magunk hasznára fordítani.
– Ez azt jelenti, hogy a stresszt valamiképpen irányítani lehet? Mi a módja?
– Stresszkeltők azok a tényezők, amelyek alkalmazkodásra kényszerítenek minket, és megdolgoztatnak, amíg újra egyensúlyi helyzetbe nem jutunk. Mindenki elbír valamekkora stresszt, de mindenkinél más-és más a tűréshatár. Ezek alkati különbségek, függnek az életstílustól, edzettségtől. Nem tudjuk ugyan megváltoztatni valakinek az alkatát, de tudatos ráneveléssel változtathatunk a reakcióinkon. Nehogy azt higgyük azonban, hogy vasból vagyunk. Amikor szükségünk van rá, ne tagadjuk meg magunktól a pihenést testileg és mentálisan, hogy kevesebb stressz érjen, és erőt gyűjthessünk a későbbiekre.
– Tehetünk valamit azért, hogy jó legyen a kedélyünk?
– Hát persze! Mindenekelőtt fel kell ismernünk az akadályait, és kerülnünk kell bizonyos mentális viselkedésformákat. Elsőként vigyázzunk a mérgelődéssel, próbáljunk meg uralkodni rajta, ha kirobbanna belőlünk. De fizikai aktivitással meg is előzhetjük. Azután óvakodjunk attól, hogy túlságosan kritikusak legyünk, és hogy megszóljunk másokat, különben biztosan elveszítjük a jókedvünket. Egy másik dolog, ami árt a kedélynek, az önsajnálat, amely abból fakad, hogy áldozatnak érezzük magunkat, irigyek vagyunk, megsértődünk, másokhoz mérjük magunkat. Végül, ha valaki nem ismeri a kivárás művészetét, és megfeledkezik róla, hogy a „türelem rózsát terem”, annak kedvét szegi saját kapkodása, türelmetlensége. Eddig az akadályokról szóltunk, most pedig nézzük, mivel érhetjük el, hogy derűsek, elégedettek legyünk. Például, ahelyett, hogy megnehezítenénk az életünket, jóindulattal viseltetünk magunk és mások iránt. Keressük azokat a dolgokat, amik kedvező hatással vannak ránk, mondjuk, olvassunk jó könyveket, humorosakat is, hallgassunk zenét. Mindenekelőtt azonban tanácsos erősíteni magunkban, hogy olyannak fogadjuk el az életet, amilyen. De semmi passzivitás, beletörődés! El kell fogadni, ami velünk történik, de azután minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy változtassunk a helyzeten. Ha netán sehogy se tudnánk kimászni valamilyen lelkiállapotból, akkor egy olyan pszichológiai technikát alkalmazhatunk, amit így neveznek: „mintha”. Vagyis tegyünk úgy, mintha nem lennénk ilyen lelkiállapotban. Ne azonosuljunk a minket ért kellemetlenséggel; lássuk be, hogy minden viszonylagos, és fejlesszük ki magunkban a helyes arányérzéket, ne adjunk mindennek azonos súlyt.
Aurora Nicosia
Fordította: Aranyi Krisztina