Idén lenne száz éves
Hálát adott élete minden eseményéért, és fel is sorolta, hogy mi mindenért. Nem panaszkodott, derű áradt belőle élete utolsó pillanatáig. Ilonka néni olyan volt, mint egy evangéliumi gyermek.
Teljesen Istennek szentelve akart élni, de nem szerzetesrendben. 1911. augusztus 7-én született Wisolith Ilonka néni és már egészen fiatalon elhatározta, hogy nem megy férjhez: „tanítványaim lesznek az én gyermekeim…” És valóban fiatal lányokból hamarosan közösség született körülötte. A „kingás lelkiség” két alappillére – az Istennek tetsző életet nemcsak zárdában lehet megélni és tiszteletben kell tartani a tagok életforma választását – adta az alapját az 1950. március 25-én letett örök fogadalmának. Mindszenty bíboros bebörtönzése előtt még jóváhagyta a világiaknak ezt az új közösségét.
A hetvenes években ismerte meg a fokoláre lelkiséget, amelyben a korábbi lelki indíttatások csodálatos kiteljesedését látta és a Szentlélek ajándékaként fogadta.
Vonzotta Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának karizmája, a „Legyenek mindnyájan egy” jézusi kívánság és a közösségben megszülető Jézus jelenléte. Teljes szívével-lelkével belevetette magát ebbe az új életbe. Megnyitotta otthonát a Magyarországon akkor születő mozgalom fiataljainak. Majd következtek az első találkozók itthon és külföldön. Rendkívüli levelezést folytatott Chiarával, akitől a lelki újjászületés jelképeként egy evangéliumból vett mondatot kapott: „Íme az Úr szolgálóleánya.” Ez segítette élete további éveiben.
Úgy érezte, ez az, amit keresett. Rátalált a „…modern idők nagy varázsára”. „Behatolni a legmagasabb szemlélődésbe és megmaradni elvegyülve a többi között, ember ember mellett” – idézte Chiara Lubich szavait.
Megtalálta hivatását: Istent szolgálni az emberekben, Isten szeretetét elvinni az emberekhez. A Fokoláre Mozgalom önkéntesei között érezte, hogy ezt meg tudja valósítani és teljesen elkötelezte magát. Ekkor már nyolcvan éves volt.
Minden gondolata, minden tette ez volt: adni. „A lelkiségünkből fakadó örömmel vonzani a ránk bízottakat” – ahogy gyakran mondta. „Életünk sugárzásával újjá formálni az embereket.”
Sok ember volt körülötte, sok kapcsolatot épített. Barátainak sorsát, lelki üdvét a szívén viselte. Mindenkinek a gondját, baját számon tartotta. Már súlyos beteg volt, de mégis érdeklődött más beteg sorsa felől.
A kórházban töltött időszakok alatt is nagyon tudott szeretni! A túlhajszolt nővérből kivarázsolta a viszontszeretetet. A több mint húsz éve szentségekhez nem járuló betegtársát pedig a szentségekhez vezette.
Igazi apostolkodás volt minden tette. Konkrét segítségnyújtáson kívül, fáradhatatlanul levelezett, telefonált. Amíg csak fel tudta emelni a telefont, addig mindig továbbította a mozgalom híreit a rábízottainak, mert tudta, hogy számukra azok erőt és örömet hordoznak.
Amikor a rendszerváltás idején azt igyekeztünk élni: „mindenkit szeretni, megkülönböztetés nélkül”, alig hogy ezt hallotta, pár óra múlva levelet írt egy kedves ismerősének. Sok-sok évvel korábban, a kölcsönös tisztelet és szeretet légkörében dolgoztak együtt egy vállalatnál. Akkor, közös erővel, két nehéz helyzetben lévő embernek tudtak munkahelyet találni. A levélváltás után a felújított barátságuk egyre intenzívebb, meghittebb lett. Annyira, hogy ez a hölgy megnyitotta szívét Ilonka néninek, és imáit kérte családja számára…
Tiszta, gyermeki lélekkel hagyatkozott rá gondviselő Istenére. Betegsége végén már mozdulatlanul feküdt, a kezét sem tudta felemelni. De azt mondta: „Minden nehézséget át lehet vészelni, mert ilyenkor átköltözöm a Mennyei Udvarba, s ez kikapcsol a világból.” Naphosszat kutatta, mi Isten akarata számára. Majd megállapította: „Boldog az ember, ha éli Isten akaratát.” A végén már beszélni sem tudott, egy-egy szót suttogott csak. De azt mondta: „Az Ég és a Föld összeér.” Az Ég 96 évesen, 2007-ben fogadta be Ilonka nénit.
Új Város – 2011 szeptember-október
NAPLÓ
Átölellek elhagyott Jézusom!
S egyesítem a magam fájdalmát, mely a Tied is, a Te szenvedéseiddel, és felajánlom Mária Művének terjedéséért.
Boldog órák! Együtt vagyunk és ünnepelünk! A szenvedésben is játszunk! Nem feledjük azt, hogy a tabernákulum ajtaja a Másik, a Testvér, akin keresztül lehet betérni Hozzád. Intenzíven élj, nehogy egy hullát találjon a halál Testvér, amikor érted jön. Éld a pillanatot méltóan meghívásodhoz!
„Mindhalálig!” – ezt szeretném mottónak választani készületül találkozásunkra. Születésnapom hála nap örökre! Tudnom kell, hogy a mennyei születésnapom még inkább az lesz.
Keresnem kell mindig valamit, amivel elhagyott Jézusomnak valamivel kedveskedhetnék, örömet szerezhetnék, s ez a jelen pillanatban életté váltott Ige!
E napokban valaki jött hozzám, s úgy éreztem, hogy nem a legjobbkor, szerencsére a Lélek hangját a következő percben meghallottam: „Jöhet hozzád Jézus nem a legjobbkor?
Bátran előre! Pillanatról pillanatra jobban szeretni.
Részlet Ilonka néni naplójából
Fotó: Vizsolyi László