T a p a s z t a l a t     A TALÁLKOZÁS KULTÚRÁJA

Általam csak érintőlegesen ismert varrónőhöz, legyen a neve Anna, néhány ruhadarabot vittem. Nagyon meglepődtem, amikor pénzt kért tőlem kölcsön, több tízezer forintot. Azt mondta, most al­kalma lenne egy nagyon kedvező áron kínált ipari varrógépet megvenni, így a házmesteri munkája mellett tudna még dolgozni. Megrendelése már van, csak ez a varrógép kellene. De ha két napon belül nem fizeti ki, akkor elviszi más.

Megtanácskoztam egy barátnőm­mel, aki azt javasolta, ha tényleg köl­csön akarok adni, papírozzuk le.

Arra gondoltam, amit éppen ak­koriban mondott Ferenc pápa, hogy jobban szeretne egy olyan egyházat, amely kilépve az utcára esetleg bal­esetet szenved, mint egy magába for­dulót. Gondoltam, itt van az alkalom, hogy kockáztassak.

Leírtuk, hogy a következő hónap közepén megadja a pénzt, mert akkor kapja meg házmesteri fizetését.

Eljött a meghatározott időpont,
és nem kaptam meg. Az első magyará­zata az volt, hogy új a közös képviselő, még nem futottak át a dolgok, és nem kapott fizetést. Aztán teltek a hetek,
és nem történt semmi. Mindig meg­állapodtunk, hogy mikor megyek a pénzért, és soha nem kaptam meg, mindig újabb és újabb kifogások szü­lettek. Megalázó is volt egy idő után, hogy én megyek kuncsorogni azért, ami az enyém.

Ezek a beszélgetések egyre hos­szabbra nyúltak, és egyre jobban azt éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A családi háttér igen zűrös. Anna férje nem dolgozik, mert régóta betegeskedik. Felnőtt fiai hol dolgoz­tak, hol tanultak, hol motort vettek hitelre, hogy kifutó fiúként találjanak munkát, de fizetést még nem kaptak.

Beszélgetéseink időnként viha­rosak voltak, még emelt hangon is vitatkoztunk, de aztán bocsánatot kér­tem tőle. És mindig megállapította, milyen türelmetlen vagyok, majd hoz­zátette, higgyem el, hogy visszaadja…

Továbbá a házukban lakó ismerős hölgytől megtudtam, hogy tőlük is kért pénzt, amit alig tudtak visszakapni, pe­dig ők is szegények voltak, és a varrógé­pes történetet is ismerték.

Szóval egyre bonyolultabb lett a dolog. Menet közben kiderült, hogy Annának más adósságai is vannak, végül is arra jutottam, hogy miatta sem lehet hagyni, hogy ne adja meg a kölcsönt és így éljen, ilyen össze-vis­sza módon kérjen pénzt emberektől. Na – gondoltam –, itt a baleset, amiről Ferenc pápa beszélt, jó úton vagyok.

Számomra merőben új tapasztalat volt, hogy közelről valamennyire bele­láttam, milyen nyomorúságban él egy család, élnek emberek!

Aztán megállapodtunk, hogy rész­letekben adja vissza egy adott idő­pontban, és mondtam, hogy nem egyedül jövök a pénzért. Így is lett, velem jött egy ismerősöm. Meg is kaptam az első részlet felét, a másik felét utalványban, majd a második és a harmadik részletet is.

Amíg mentünk Annához, addig a kísérőmmel beszélgettünk. Azt mond­ta, ha igazi keresztény lennék, akkor hagynám a pénzt. Nem kérném vissza. Mondtam neki, hogy itt azért másról is szó van. Anna számára is tanulság lehet, hogy valamennyire rendezze éle­tét. Végül is visszakaptam a pénzem, és Annától békével váltam el.

Ezután ismét találkoztam vele, megtudtam, hogy műtéten fog átes­ni. A kórházba sajnos nem tudtam bemenni, de a férjével megbeszéltem telefonon, hogy hazaérkezésekor fi­nom, könnyű ételeket készítek számá­ra. Aztán még egy karitász csomagot is vittem neki.

Közben megtudtam, hogy elrom­lott Anna mosógépe. Pont ebben az időben vált feleslegessé a barátnőmé. Szóltam Annának és kérdeztem, hogy az elszállítást tudná-e vállalni, hiszen van férje és két nagy fia. Nagyon bi­zonytalan volt. Sok idő telt el, de nem jelentkezett. Újra felhívtam. Azt mond­ta, annyi bajuk van, hogy nem tud ezzel foglalkozni.

Közben egy kis imacsoport alakult az utcánkban a közelben lakókkal. Egy szomszéd haldoklóért kezdtünk el imádkozni, aki nem akarta a szentsége­ket elfogadni. Hetente találkoztunk, és az ima mellett több mindenről beszél­gettünk, többek között Annáról is.

Anna nem mozdult a mosó­gép szállítása ügyében, gondoltam, megszervezem én a szállítást. Az isme­rősömnek, aki többször is elkísért An­nához, olyan autója van, hogy belefér a mosógép. Benne volt a szállításban. Kérdeztem Annától, a benzin költség­be be tudna-e szállni. Kezdeti bizony­talanság után ezer forintban állapod­tunk meg. Barátnőm szervezte meg, hogy legyen, aki segít lehozni a har­madikról a gépet. Végre megérkeztünk Annáékhoz. Férjét ekkor láttam elő­ször. Kijött a fiaival, és bevitték a gépet. Anna odaadta a pénzt. Ismerősöm már éppen nyitotta volna a száját, hogy nem kell, de becsukta, és nem szólt semmit. Utólag mondta, hogy eszébe jutottak a beszélgetéseink, hogy az igazi segítség nem csak ad, hanem hívja a másikat is, hogy adjon. Anna nagyon hálálkodott, és mondta, hogy „Isten áldjon érte.”