„Egyetemre járok és egy sportegyesületnek is tagja vagyok, így sok barátom van. Mondhatni boldog vagyok. Mégis minden al­kalommal, amikor vala­milyen fontos döntést kell meghoznom, rám neheze­dik a múltam és megtorpa­nok. Főleg, ha a sok botlá­somra gondolok, ilyenkor eltölt a következő kudarctól való félelem.”

aláírt levél

Életünk útja különböző szakaszokon halad keresz­tül; alkalmanként virágos réten, máskor sziklák és tüskés bokrok között. Amit tehetünk, hogy előre te­kintve folytatjuk utunkat a cél felé, amit kitűztünk magunknak. Derűsen, mégis határozottan, lépés­ről lépésre. Persze ha így is teszünk, maga a tény, hogy a múltban sikertelenül jár­tunk, letaglózhat minket. A sikertelenséghez és bu­káshoz kötődő negatív ér­zéseink visszatarthatnak, olyannyira, hogy a fela­dat, ami előttünk áll, szin­te lehetetlennek tűnhet. Ilyenkor el kell fogadnunk a múltat, ugyanakkor a je­lenre, a következő lépésre kell fókuszálnunk, hogy ha lassan is, de előre haladhas­sunk. Ezért gyakorolnunk kell, hogy le tudjuk zárni életünk egy-egy szakaszát, le tudjunk tenni minden terhet, ami eddig a vállunk­ra nehezedett, s így a jelen­ben élhessünk. Ezt minden pillanatban, minden nap megtehetjük: lezárhatunk egy napot annak minden nehézségével, és kitárhat­juk szívünket az újnak. Hát nem valami új és csodála­tos lehetőség ez?!

Amikor lehúz a csele­kedeteim súlya, mindig eszembe jut Jézus mon­data, amit egy sötét múlt­tal rendelkező asszonyról mondott: „Neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett.” Az asszonynak pedig ezt mond­ta: „Menj békével!” A sze­retet tehát nem csak segít felismerni, hogy hibáztunk, hanem erőt is ad, hogy ne lankadjunk, és legyőzzük az akadályokat. Hitünk ál­tal Isten jelenlétét érezhet­jük ebben a szeretetben, és ez kölcsönössé is alakulhat azokkal a felebarátainkkal, akik velünk haladnak ezen az úton.