EGY KIS LECKE

Nem könnyű az evangéliumban felvázolt szeretet szerint élni – legalábbis nekem. Amikor belé­pek egy boltba és megkérdezem, hol találom a bio élelmiszert és a válasz csak ennyi, hogy ott. Amikor a bankban háromszor kell elismételnem, hogy mit sze­retnék. Amikor ülök a váróban és több mint három óra után megkérdezem az asszisztenst, van-e még remény, hogy a dok­tor úr fogad, válaszra sem mél­tat. Amikor felhívom az egyik rokonomat és tele szájjal vála­szol, közben pedig nem mindig tudom, hogy nekem mond-e va­lamit vagy valamelyik családtag­jának. Sajnos ilyenkor és ehhez hasonló esetekben nem tudom megőrizni békémet, legtöbbször elvesztem türelmemet, amit nem juttatok ugyan kifejezésre, de Isten lát, tudja, mi zajlik le bennem, és ez számít.

Néhány napja egy kölcsön ko­csival mentem haza, amikor igazoltatott egy rendőr. Rutin ellenőrzés volt, melynek során kiderült, hogy a jogosítványom nem, de az orvosi érvényessé­ge lejárt tavaly nyáron. Mivel legalább két éve nincs kocsink, ezért csak nagy ritkán vezetek és eszembe sem jutott, hogy el­lenőrizzem ezt az érvényességet. A rendőr udvarias és normális volt, de a 8000 Ft büntetést szó nélkül kiszabta, majd otthagyta a csekket és távozott. Bennem nagy béke volt, mert korrektül járt el, bármennyire is várat­lanul ért ez a kiadás. Persze rögtön eszembe jutott, hányfe­lé tudtam volna ezt az összeget felhasználni, de az is, hogy iga­zából mulasztottam, és ennek a következményét viselnem kell, meg kell adnom a császárnak, ami a császáré. Eszembe se jutott, hogy magyarázkodásba kezdjek, meg alkudozni, hogy nem lehetne-e kevesebb az ös­szeg. Úgy vettem, mint figyel­meztetést, hogy jobban tartsam be az előírásokat és ne keressek kibúvókat, magyarázkodást. Ja­vamra vált és nem kellett meg­bánnom, hogy nem szerettem.

H. J.

Budapest

MÁR NEM FORDÍTOM EL A FEJEM

Többször felmerült bennem, hogyan viszonyuljak a hajlék­talan kéregetőkhöz, akik az autó mellett állnak és kezüket nyújtják felém. Gyakran rájuk sem néztem, nem adtam nekik semmit. Zavart éreztem ma­gamban: egyáltalán miért itt vannak, miért kéregetnek? Arra gondoltam, ha pénzt adok, ak­kor biztos italra költik. De aztán egyszer csak fölmerült bennem, hogy Krisztus rejtőzik ezekben az emberekben, észrevettem azt a fájdalmat, amit átélnek, elfo­gadtam, hogy ők ilyenek. Ettől kezdve az autómban magammal vittem egy pár apróságot, csokit, kekszet, nápolyit, hogy abból tudjak adni nekik. Felkészültem tehát, de érdekes módon napo­kig nem találkoztam eggyel sem. Aztán mégiscsak feltűnt egy hajléktalan, akiről már nem for­dítottam el a tekintetemet, sőt, megajándékoztam a magam­mal hozott édességgel. Utána az öröm bennem is és az ő arcán is megjelent.

D. L.

Budapest

PAPÍR ÉS GOLYÓSTOLL

Egyik régebbi lapszámban találtam egy cikket korunk gyakran használt elektronikus levelezési formájáról, az e-mailről. Mivel sokat használom a világhálót, ezért néha naponta több, akár három üzenetet is küldök egy-egy barátomnak. Ezzel azonban nagyon leértékelődik az információ jelentő­sége. Amikor egy fontos beszélgetés­re hívtam meg őket, azt éreztem, ez már nem mehet a szokásos módon, villámpostával. Valahogy meg kellene adni a módját, jelezni kellene az üze­net kiemelt fontosságát. Ekkor jutott eszembe, hogy mindig is ajánlatos a „régebbi” korok eszközeit használni a nyomatékosításra. Elővettem hát egy fehér papírlapot és egy golyóstol­lat, írni kezdtem. Először döcögött a képzeletem, sete-suta sorocskák ka­nyarodtak egyik a másik alatt. Azu­tán hirtelen belelendültem, de ekkor meg a kezem lassúsága szabott gátat a 10-15 sorból álló bekezdések gyara­podásának. Javítani? Hát az majdnem lehetetlen volt. Olyannyira belefárad­tam az írásba, hogy a levél befejeztével már nem volt lelkierőm még egyszer átolvasni. Gyorsan aláírtam a lapokat (mindenkinek külön-külön „névre” szólóan), és lezártam a borítékokat. Két nap múlva jött a meglepetés: tár­saim sorban jelentkeztek és mondták, mekkora meglepetés volt nekik a kéz­írásos levelem! Igazi kiindulópontjává lett ezeknek a beszélgetéseknek.

R. L.

Budapest

NAGYON IZGALMAS

Egy ideje az örömhírek továbbadá­sára koncentrálok. Semmi negatívat nem mondok helyzetekről, munká­ról – pedig lenne rá okom bőven –, ehelyett örülök annak, aminek lehet, s ezt ki is mondom. Ezzel másoknak is könnyebb lesz, s talán az én lelkem is emelkedik.

Ma például megdicsértem egy kollégát a háta mögött – akit nehéz szeretnem – néhány más kolléga előtt. Többek közt ez azért is volt nehéz, mert úgy érzem, az én hátamon akar felfelé lépkedni, és a nagyfőnök előtt okosnak látszani azzal, amin én dolgozom.

Isten válaszolt. Két óra múlva a nagy­főnök váratlanul elismerte munkámat, amire rég volt példa.

Nagyon izgalmas!

egy olvasó

REPÜLJ TOVÁBB

Örömmel olvastam az Új Város előző számában A repülés című írást. Mivel magam is moziba járó ember vagyok, örültem, hogy ezzel a témával kapcso­latos cikk került a lapba. Bevallom, számomra nem meglepőek azok a kö­rülmények, melyekről a szerző ír, mert a multiplex mozik sajátságos „kultúrája” sajnos ilyen. A film – ami miatt elmé­letileg ott vagyunk – teljesen háttérbe szorul, popcorn-hegyek, dunányi kóla, több ezer forintos pénztárca-könnyítés és még sorolhatnánk… Elméletileg a szó­rakozás végett. Akik azonban valóban a tartalmas kikapcsolódás miatt vannak ott, azok rendszerint rosszul járnak. A cikk is ezt taglalja. Ezért (is) szeretném jobban a filmszínházba járók figyelmébe ajánlani a művészmozikat (artmozik), melyek rendszerint igényesebb alkotá­sokat tűznek műsorra, áraik olcsóbbak, általában nem kell tumultustól és étkező emberek hadától tartani. Persze ennek is megvannak a hátrányai, a kevésbé népszerű alkotások általában rétegfil­mek, nem véletlen, hogy a plázákban nem találkozunk művészmozikba szánt filmalkotásokkal. Bizonyos döntéseket itt is meg kell hozni. Különben marad az ördögi kör. Minél kevesebben mennek artmoziba, egyre többet fognak bezárni közülük. Így sok értékes film nem talál majd forgalmazóra, akik rendszerint abban érdekeltek, hogy nyereséget ter­meljenek. Ha a plázás multiplex mozik még nagyobb teret nyernek, akkor még több népszerű, nagyköltségvetésű „szu­perprodukciót” hoznak majd be, ami megint csak a multiplex-kultúra tovább virágzásához vezet majd… Ami még több artmozi bezárását eredményezhe­ti. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb család számára drága mulatság a mozi, de ha már elmegyünk, akkor érdemes alaposan körülnézni. Például ha egy népszerű filmet csak multiplex moziban vetítenek, akkor várjuk meg, amíg kicsit alábbhagy az alkotás körüli felhajtás és csak néhány héttel később tekintsük meg. Azzal is tisztában vagyok, hogy di­vatos filmklubokat, otthoni vetítéseket tartani, de fontosnak tartom hangsú­lyozni, hogy a mozifilmeket nem tévére, nem monitorra, képernyőre vagy a falra szánják, hanem moziba. Ezzel a céllal készülnek.

G.L.

Új Város – 2012 május

párbeszéd az olvasóval