Alig ült el a köztársasági elnök kisdoktori értekezése körüli botrány, most a volt miniszterelnök diplomamunkája van napirenden. Az ügynök-kérdés után most egy új ötlet men­tén folyik a közéleti szereplők leleplezése. A lavina Németországból indult el, ahol a védelmi miniszter keveredett plágium gyanúba és kénytelen volt lemondani posztjáról. Őt követte egy szabaddemok­rata európai parlamenti képviselő, most pedig az oktatási miniszter van soron.

Úgy tűnik azonban, hogy a német és a magyar helyzet között van némi árnyalati különbség. Míg a németeknél a leleplezés-sorozat a bloggerek műve, és inkább a ci­vil társadalom csalódottságát és elégedetlenségét tükrözi a politikai elittel szemben, addig nálunk a pártpolitikai csatározások fegyvertényeivel állunk szemben. A magyar plágiumügyek részét képezik annak az eldurvult politikai kommunikációnak, amely a 2002-es választások óta a közéletet jellemzi, amely nem a tényleges politikai teljesít­ményekről szól, hanem a közéleti szereplők hitelességét kérdőjelezi meg, így próbálva a választókat befolyásolni. Mintha egy állandósult, kíméletlen eszközökkel folyó vá­lasztási kampánynak lennénk tanúi.

Félreértés ne essék, a közéletet valóban meg kell tisztítani. A politikában valóban hiteles emberekre van szükség. Észre kell vennünk azonban, hogy ennek az áldatlan állapotnak mindannyian vesztesei vagyunk, hiszen az egyre rafináltabb eszközökkel folyó csatározás mindannyiunk gondolkodására kihat. A felelősség áthárítása példá­ul, miszerint aki kormányzati pozícióban van, az mindig mindent jól csinál, a bajok forrása az előző kormány elhibázott politikája, a konstruktív ellenzékiség szinte teljes hiánya, melynek következtében a kormány felelőtlenül rossz úton jár. A bizalmatlan­ság, a gyanú, a reménytelenség mételye üli meg lelkünket, pedig szívünket reménnyel, bizalommal, tettre készséggel kellene táplálnunk.

Környezetemben örömmel tapasztalom, hogy bizony hazánkban is vannak olyan hiteles fórumok, ahol a tényekről lehet beszélni a bizalom légkörében, és nem csupán zárt baráti körökben, hanem az egyre jobban bontakozó civil és egyházi közélet fóru­main. Szükségünk van ezekre a színterekre, ahol egymás próbálkozásait szimpátiával fogadjuk, ahol a realitásérzékünket megőrizve, építő módon, javaslatokkal, kritikával járulunk hozzá egymás kezdeményezéseihez.

Talán a politikusoknak is érdemes lenne néha kivonulniuk a nyilvánosság tetszését kereső politikai pankráció rivaldafényéből, hogy részt vegyenek a civilek útkeresésé­ben egy közös építkezésre, összefogásra alapuló politikai kultúra kialakításában. A Chiara Lubich közösségi lelkiségéből inspirációt merítő, és hazánkban is szárnyait bontogató Politikai Mozgalom az Egységért pontosan ilyen színteret kínál. Segít felis­merni, hogy kereszténységünk, emberségünk előbbre való, mint párttagságunk vagy bármilyen más hovatartozásunk. Sok civil és egyházi kezdeményezéssel együtt bátorít minket és reménnyel tölt el, hogy ebből a válságból egy valóban új politikai kultúra kibontakozásának lehessünk majd részesei és tanúi.

Tóth Pál

Új Város – 2012 május

Hozzászólhatok?

HITELES FÓRUMOK