A haszontalan tanú
Az esküvői tanúnak milyen szerep jut a házaspár életében? Elmagyarázom a helyzetemet… Amikor megházasodott az öcsém, én voltam a tanúja. Mindig valahogy felelősnek éreztem magam, hogy őrködjem a szeretetük felett. Egységben éltek, elkötelezetten a plébánián és a társadalomban, de egyszer csak a sógornőm bejelentette, belém szeretett. Végtelen fájdalom volt ez nekem. Hát milyen tanú voltam én? Hogyan segítettem őket? Imádkozom értük minden nap, és nem tehetek semmi mást?
L. R.
Ami az esküvői tanút illeti, ellentétben a keresztszülőkkel vagy a bérmaszülőkkel, akiknek van feladata a szentségben részesülő keresztény nevelésében, az ő szerepe tisztán jogi: a szertartás végén aláírását adja, és ezzel tanúskodik annak hitelességéről és szabályosságáról. Ugyanis, mivel a házasság életállapot az egyházban és a társadalomban, szükséges, hogy bizonyos legyen az esküvő megtörténte.
A tanú az, aki jelen van abban a pillanatban, amikor a két jegyes igent mond a köztük létrejött szövetségre, ám abban neki már semmi felelőssége nincs.
Így van ez azért is, mert egy házaspárnak nincs szüksége őrre. Jobb visszavonulni, még ha netán azt gondolnánk is, hogy a mi segítségünkre van szükségük. Álljunk a rendelkezésükre, de meg kell értenünk: az ő kettejük feladata, hogy a családjuk megszülessen és megszilárduljon.
Mindig szükség van a bölcsességre és óvatosságra közösségi és munkahelyi környezetben egyaránt, ahol naivan belekeveredhetünk veszélyes helyzetekbe.
Ami a létrejött helyzetet illeti, nem az ön hibája. De most komolyan meg kell szakítania a kapcsolatot sógornőjével, mégpedig olyan magatartással, ami tűnjön bár hidegnek, érzéketlennek, sőt ridegnek, mégis egyedül ez a célravezető.
Ha a testvérével tud anélkül találkozni, hogy kockázatná a találkozást a sógornőjével is, felajánlhatja, hogy őmellé áll, ha kívánja. De hogyan viselkedjék vele? A legjobb, ha meghallgatja teljes komolysággal, ha tud azonosulni a lelkiállapotával, és mesél neki, de nemcsak az élet napfényes oldaláról. Vallja meg a saját nehézségeit, ami kíséri magát is természetesen, mint ahogy bárki mást. Lassanként talán más szemmel fog a feleségére nézni a testvére, és újra felfedezi a kapcsolatot vele. Abban segítsen tehát, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a visszahódítására, és nap mint nap éreztetni tudja, hogy szereti a feleségét.
Imádkozzon természetesen tovább, nehéz helyzetükben kérje Isten segítségét, hogy éledjen újjá ez a család, hogy bukása és szenvedése gyümölcsöt teremjen, mint az elhalt mag.
Giovanna Pieroni
Fordította: Smohai Ferenc
Új Város – 2010 július-augusztus
Megkérdeztük – Családi élet
A HASZONTALAN TANÚ