Hajlamos vagyok kritizálni, ítélkezni, és ez megnehezíti csa­ládi kapcsolataimat. A köröttem lévő ronda ügyek néha teljesen kiborítanak, és egyre jobban el­távolítanak a szeretettől.

Egy kissé kiábrándult férj

Régi jó barátunk, aki befejez­te már földi pályafutását szokta mondani, hogy nem lehetünk má­sok bírái, mert nem látunk bele senkibe. Egy növény sem szakad ki a helyéből, hogy megnézze, mit csi­nál a másik. A fa tovább nő akkor is, ha zavarják a szomszédos tüs­kék. Nekünk úgy kell szeretnünk, mint egy édesanya, aki olyannak fogadja el a gyermekeit, amilyenek. Mások tüskéi gyakran arra kény­szerítenek, hogy gyakorlatozzunk az igazi szeretetben, és ez alakítja át a kapcsolatokat. Az ilyen szere­tet hasonló a félegyeneshez, mert tőlünk indul ki, és a végtelenbe tart. Nyilván egy adott személyre irányul minden cselekedetünk, amit a szeretet diktál. Ugyanakkor szól az egész emberiségnek is, kis hozzájárulásként, hogy megvaló­suljon az egyetemes testvériség.

Csak akkor tudunk igazán se­gíteni azoknak, akikkel egy csa­ládban élünk vagy akikkel napról napra találkozunk, ha az ingyenes, minden érdektől mentes szeretet ver gyökeret bennünk, és minden­kiben a jót akarjuk meglátni. Így alkalmas pillanatban meg tudjuk majd találni a legmegfelelőbb sza­vakat, hogy tanáccsal lássuk el a mellettünk élőket, és segítsük őket a lelki növekedésben. Viszont elvá­rások nélkül adjuk ezeket, elvárása­ink csakis önmagunkkal szemben lehetnek. Politikai, népcsoportok­ra irányuló vagy nemi előítéleteink miatt néha ott is rosszat feltétele­zünk, ahol nincs; mások vélt szán­dékát, s nem annyira a tényleges tetteit ítéljük meg. Einstein szerint könnyebb egy atomot kettéhasíta­ni, mint egy előítéletet. Természe­tesen előfordul, hogy tényszerűen rossz cselekedetekbe botlunk. A rosszat pedig nem rejthetjük véka alá, minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, hogy úrrá legyünk rajta, bárki is az elkövetője. Ám mindig hinnünk kell, hogy még a legmeg­rögzöttebb bűnösök is megváltoz­hatnak.

Minden körülményt érdemes ki­használnunk, hogy elgondolkoz­zunk, mit tehetünk, adott esetben hol van a mi részünk. És ne azt boncolgassuk, hogy másoknak mit kellene tenni. Nem mindig megy ez sajnos; megeshet, hogy a kriti­ka néha egészen váratlanul és nagy erővel tör fel a szívünk mélyéről. Mégis, magunkon uralkodva meg kell próbálnunk legyűrni az ilyen érzelmeket, és törekednünk kell a megértésre, a jóakaratra. Sokszor bebizonyosodik, hogy ha sikerül a haragot, a kiábrándultságot, a zárkózottságot kiűzni a szívünk­ből, akkor a mások tüskéi mögött szeretetre vágyó, gyengéd szívre ta­lálunk.

Raimondo Scotto

Fordította: Vizsolyi László

Új Város – 2010 november-december

megkérdeztük – Családi élet

SZÚRNAK A TÖVISEID