Decemberben a nappalok egyre rövidülnek, reggel nehéz felkelni, az időjá­rás is borongós, lehangoló általá­ban. Mégis a várakozás, a remény időszaka a karácsony előtti négy hét. Az egyházi év kezdetén, ad­ventben Jézus születését készü­lünk megünnepelni, és közben felidézzük a Messiás-váró évszá­zadokat, amikor a remény és a fény néha kialudni látszott.

Szokások és jelképek teszik saját­ságossá ezt a böjti időszakot. A kis Jézus várása a gyerekeket és a fel­nőtteket egyaránt ébresztgeti, aján­dékozásra indítja. A kicsinyeknek papír „ingecske” készül, minden győztes kis tettükért felhajthat­nak egy „gomblyukat”, hogy mire megszületik, elég meleg legyen Jé­zusnak. Régi szokás az is, hogy az imáért, a jótettekért vagy a lemon­dásért a hitoktatótól különböző színű „szalmaszálakat” kapnak a gyerekek, amiket karácsonykor a jászolba tehetnek, hogy a kis Jézus­nak puhább legyen a fekhelye.

„Adventi házikót” is lehet egy­másnak készíteni, aminek min­den nap csak egy ablakát nyitjuk ki. Ezekbe az ablakokba kerülhet egy gondolat, egy elmélkednivaló vagy apró ötlet, amivel örömet szerzünk egymásnak.

Technikánk pedig olyan ügyes eszközöket kínál, hogy megeről­tetés nélkül küldözgethetünk napi evangéliumot, igét, idézetet, kívánságot, és kölcsönösen báto­ríthatjuk egymást a böjtre és az imára is.

Hazánkban a legtöbb plébáni­án ma is eleven a roráte mise szo­kása. Ezeknek a hajnali alkalmak­nak különleges a hangulatuk, hiszen akik ott vannak, már áldo­zatot hoztak: legyőzték az álmos­ságot, fáradtságot. A lélek is fo­gékonyabb ilyenkor a közösségre és az Isten-élményre, különösen, ha a miséző pap elmélkedéssel, gondolatokkal is készül. Jönnek a gyermekek iskola előtt, többen a ministrálás vágyával, a gyakran elfoglalt fiatalok, ott vannak a dolgozó, korán munkába induló felnőttek. Betegek, idősek érkez­nek, akik csikorgó télben, rossz lábakkal, kis teherbírásukkal is képesek felcserélni jogos kényel­müket a szentmisével. Szorosabb­ra fűzheti a plébániai kötelékeket egy közös reggelizés is.

A családdal általában este, már sötétben találkozunk. A gyertya meleg fénybe vonja az arcokat, ha köréje gyűlünk, és együtt imád­kozunk, énekelünk. Az adventi koszorún négy gyertya találha­tó. Minden héten eggyel többet gyújtunk meg és a Harmatozzatok egek című éneknek is egyre több versszakát énekeljük el. Amikor már mind a négy gyertya ég – az énekben elhangzik Isten válasza: „Népem ne csüggedj, bízva nézz felém, hamar eljön Üdvösséged… nem kell hát félned, mert én va­gyok az Isten… a te Megváltód.” Megnyugtató, vigasztaló szavak ezek, a karácsony örömét vetítik előre.

Nagy Márta

Illusztráció: CN

Új Város – 2010 november-december

életmód – adventi szokásokról 

PAPÍRRAL, SZALMÁVAL, SMS-SEL