Hogyan épülhet ki egy hatékony kommunikáció Egyház és a világ, ember és ember között? A kom­munikáció világnapja alkalmából Tóth Pállal be­szélgettünk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a loppianói Sophia Egyetemi Intézet tanárával.

A Katolikus Egyház kom­munikációs gyakorlatá­ban ma sok újdonságot tapasztalunk. Az Egyház is ha­lad a korral?

Igen, a nagy közösségi portál­okon jelen van a Vatikán is, és XVI. Benedek pápának személyes oldala van a Facebook-on. Ha­sonló kezdeményezéseket látunk világszerte egyházmegyei szinten is, püspökök és papok blogot ír­nak, plébániák és egyházmegyei mozgalmak az interneten hoznak létre interaktív honlapokat. Külö­nösen az ifjúsággal való kapcso­lattartás szempontjából fontos ez, hiszen a legújabb generáció számára már az e-mail is idejét­múlt médium, és legszívesebben a közösségi oldalakon kommuni­kálnak rövid szövegekkel és sok-sok képpel meg video-klippel.

Lényeges újdonságot hordoz­nak ezen kívül az egyházi meg­nyilatkozások a szélesebb körű társadalmi nyilvánosságban. Ezt a pedofília körül kirobbant botrányok kezelése érzékelteti a legjobban. A korábbi gyakorlat igyekezett elrejteni az ilyen botrá­nyokat a nagyközönség elől, mert attól tartott, hogy aláássák a bi­zalmat a lelkipásztorok és a hívek között. Most azonban azt látjuk, hogy a Vatikán nem eseménykö­vető magatartást tanúsít, hanem kezdeményez, és a média-nyilvá­nosság előtt tisztázza a korábban belső fórumokon kezelt ügyeket. Sok új elem van abban is, ahogy ezt teszi. Nem elégszik meg a bű­nök és a visszaélések nyilvános elítélésével, hanem megköveti az érintetteket. XVI. Benedek több alkalommal is személyesen talál­kozott az áldozatokkal és család­jaikkal. Húsvétkor pedig Angelo Sodano bíboros államtitkár biz­tosította a pápát, hogy „az egész Egyház vele tart” ebben a bátor kezdeményezésben.

Hogyan szakíthat az Egyház ilyen hirtelen a sok évszázados gyakorlattal? Mi van a változá­sok mögött?

Ezek a változások a II. Vatiká­ni Zsinattal kezdődtek és II. János Pál pontifikátusa alatt fejlődtek ki mindenki számára érzékelhető módon. Karol Wojtyła nemcsak abban az értelemben volt média pápa, hogy karizmatikus egyéni­ségével magával ragadóan tudott az emberekre hatni, hanem abban is, hogy új módon kezdte el kezel­ni a társadalmi nyilvánosságot. A zsinat előtt az Egyház inkább a tanítását, a lelki és szellemi ha­talmát igyekezett megjeleníteni, gyakran a külsőségeken keresz­tül. Ez fokozatosan éles ellentét­be került a polgári világ nyilvánosságával, amely egyre inkább   a szabad véleménynyilvánítás és a hatalom leleplezésének a terévé vált. A szólásszabadságot és a saj­tószabadságot ma mindannyian alapvető emberi jognak és fontos demokratikus értéknek tartjuk, és sokan kiálltak amellett, hogy az egyházi kommunikációs gya­korlatot is ezen elvek szerint kell alakítani. Véleményem szerint ebben is megmutatkozik II. Já­nos Pál nagysága, akinél a fejlő­dés nem csak azt jelentette, hogy egyszerűen teret enged a belső és külső kritikának. Személyében újfajta magatartás kezdett kör­vonalazódni a nyilvános szereplés terén, amellyel példát adott so­kaknak. Számára a nyilvánosság mindenekelőtt a párbeszéd, a kö­zös építkezés tere volt. Dialógust kezdett szinte mindenkivel: a fia­talokkal, a családokkal, a társegy­házakkal, a vallások képviselőivel. Bocsánatot kért az Egyház bűnei­ért, szenvedélyes hangon ostoroz­ta a maffiát. Egészen új módon tárta az emberek elé a keresztény lelkiséget, amikor saját szenve­dését nem elrejtve mutatott rá a keresztény szeretet lényegére. Azt látom, hogy XVI. Benedek továb­bi lépéseket tesz ezen az úton. Én úgy fogalmaznék, hogy megjele­níti a szólás felelősségét, amelyre ko­runknak oly nagy szüksége van. Megmutatja, hogy a nyilvánosság nem arra való, hogy belekiáltsuk a fájdalmunkat, hogy mindenki hallja, és nem is egyszerűen arra, hogy leleplezzük a vétkeseket, hogy mindenki lássa őket, ha­nem hogy felelősen cselekedjünk, megtisztuljunk, reményt és bizal­mat ébresszünk.

Mit jelent ez a helyi közössé­gek szintjén?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a keresztény közösségek teret engedjenek az ilyenfajta fe­lelős kommunikációnak, ahol lehetséges az eszmecsere, a gon­dolatok mérlegelése, a vélemény­alkotás a világ dol­gairól. Ne csupán érzelmi közösségek, a keresztény tanú­ságtétel és a tanítás helyei legyenek, ha­nem lehetőséget ad­janak felnőtteknek és fiataloknak egy­aránt, hogy a világot, a közösségük prob­lémáit és feladatait értelmileg, gondola­tilag feldolgozzák. Gondolkodó embe­rek közössége legyen tehát, akik képesek személyes, reflek­tált meggyőződésük alapján különbséget tenni jó és rossz kö­zött, és ennek megfe­lelően cselekedni.

Az ilyen közösségek megadják a véleménynyilvánítás szabadsá­gát, ugyanakkor felelősségre is nevelnek, megszívlelve Szent Pál figyelmeztetését, hogy „Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra” (vö. 1Kor 10,23). Én azt várom ettől a folyamattól, hogy kialakuljon a közösségi kommu­nikáció új kultúrája, annak tu­datában, hogy az ember minden egyes szavával épít vagy rombol.

Milyen szerepet játszanak eb­ben az új médiumok?

A televízió után most az úgy­nevezett új kommunikációs esz­közök kerültek a figyelem kö­zéppontjába, a mobiltelefonok, internet, a különféle hálózatok. Ezekkel kapcsolatban a legfon­tosabb újdonság a mi szempon­tunkból az, hogy nagy teret biz­tosítanak a kortárs csoportok kommunikációjának. A kutatá­sok szerint ma a legtöbb fiatal nem a szüleitől, tanáraitól keres választ az élet fontos kérdéseire, hanem felmegy az internetre, és a szépségápolástól kezdve a szexualitásig mindennel kap­csolatban ott tájékozódik. A virtuális közösségek azonban éppen nem az egymásért érzett felelősség terei. Az internet, ren­geteg előnye mellett, számtalan veszély forrása is. Ezért tartom fontosnak, hogy a valós közös­ségek, elsősorban a család és az elköteleződések mentén szerve­ződő csoportok párbeszéd-kul­túráját folyamatosan fejlesszük. Az internetes kommunikáció és információszerzés kiváló kiegé­szítője, támogatója lehet a valós közösségben folyó alkotó élet­nek, de a virtuális közösségek soha nem nyújthatják a szemé­lyes felelősség és párbeszéd teré­nek biztonságát.

Sudár Balázs 

Új Város – 2010 május-június

Társadalom – Kommunikáció

A SZÓLÁS FELELŐSSÉGE