Lehet, hogy felületesek az ismereteink, ezért látjuk néha túl derűsen vagy túl borúsan a világ­háló használatát.

Mozambikban az iskolás gyermekek nagy része a porba rajzolva tanulja a számtani műveleteket, egy ele­fántcsontparti orvos pedig euró­pai kollégájával cseveg a világhá­lón. Igaz, ez utóbbi szélessávon, nagy sebességgel, ő meg egy régi és lassú 56kb-os modemről, amit három-négy fiatallal megosztva használ egy internet-kávézóban.

Általában már akkor elkövet­jük az első tévedést, amikor az internetről beszélve nem vesszük figyelembe, hogy hol milyen az adott technológiai és gazdasági háttér. Nem mindenkinek adatik meg a hozzáférés.

Másodszor: téves azt hinni, hogy a világhálónak vannak szak­értői. Az internet terjedése és fo­lyamatos átalakulása mellett kép­telenség szakértőkről beszélni.

Harmadik tévedés: a világháló bővülésével nem terjed automati­kusan a jó! Érdemes ezen elgon­dolkodni!

Negyedszer: az is tévútra vihet, ha nem vesszük észre, hogy a világháló és a számítógép mellett megjelent már az új média, mint például az új generációs mobiltelefonok. Ezek nemsokára fellendíthetik a világhá­lót, és a képzeletünket felülmúló új lehetőségeket nyitnak.

Bizalmatlanság és meg­osztottság

A családokban nem szívesen engedik a gyermekeket a számító­géphez – különösen azok a szülők, akik kevéssé jártasak az internet világában. Velem is megesik, aki szenvedélyes internetező vagyok, hogy olykor szemrehányást teszek a fiamnak: „Állandóan csak a kép­ernyő előtt gubbasztasz, ahelyett, hogy tanulnál!” Aztán meg észre­veszem, milyen meglepő hozzá­értéssel használja a világhálót – a házi feladatokhoz is.

Az iskolában, ahol a számítógé­pek használata korlátozott, szin­tén gyanakvással nézik a diáko­kat, hogy nem neteznek-e a tanár háta mögött iPhone készülékük­kel. Az embernek az a benyomása, hogy túl nagy a szakadék a hagyo­mányos oktatási módszerek és az internet világa között, amelyben a gyermekeink állandóan és ottho­nosan mozognak.

A vállalatok is bizalmatlanul áll­nak hozzá, mert – annak ellenére, hogy az újítás elvileg fontos szem­pont – kényelmesebb megmaradni a jól ismert régi struktúráknál. Ma­gasabb szinteken is inkább arra ren­dezkedtek be, hogy működtessék a hatalmat, s kevésbé a tudást, amely éppen a világháló jellemzője.

Ellenállás tapasztalható a nyomtatott sajtónál dolgozók körében, akik nehezen akarják el­fogadni az internet térnyerését a hírközlés világában.

Bizalmatlanság érzékelhető a politikai hatalom részéről is: néhány, látszólag a pornográfia ellen irányuló törvényjavaslat mögött például felfedezhető a szándék, amely korlátozni szeret­né a gondolatok, eszmék szabad áramlását.

A világháló megosztja az embe­reket. Mert igaz ugyan, hogy a kö­zös érdeklődésűeket egybegyűjtve megteremti a párbeszéd szigeteit, szembetűnő azonban az életkor szerinti, valamint a kulturális és az anyagi helyzet szerinti rétegző­dés. Van, aki megengedheti magá­nak a gyors csatlakozást, van, aki nem.

És meg sem említettük még a vallások száműzését. Például amikor valaki megvallja a katoli­kus voltát, az olyan heves ellen­reakciókat szül, hogy teljességgel lehetetlenné válik a normális pár­beszéd.

Újjászületés?

Ezek után milyen stratégiát válasszunk? Nincsenek receptek. Minden egyes helyzetet külön kell mérlegelni: segíti-e a kapcso­latokat? Például a közösségi olda­lak, mint az iWiW, a Facebook, a Twitter és a többiek sokakat összekötnek az érdeklődési körük szerint. A különböző interne­tes fórumokon pedig mindenki kérhet segítséget, illetve adhat tanácsot a többieknek. Vannak olyan oldalak, amelyeken sza­bad hozzáférése van a tudáshoz bárkinek. A Microsoft nemrégiben döntött úgy, hogy megszünteti a korábban CD-n árult és később az interneten részben közzétett Encarta enciklopédiáját. Nem in­dokolták meg hivatalosan a dön­tést, de nyilvánvaló, hogy nem tudott tovább eredményesen ver­senyezni a Wikipédia szabad en­ciklopédiával. Aztán ott vannak a blogok, amelyek tág teret kínál­nak az önkifejezésre, és egyszerű, világos a kezelésük.

A világháló ezen kedvező tulaj­donságai miatt összhangban van a kommunikáció négy alapelvé­vel, amiről Chiara Lubich 2000-ben beszélt:

1. az ember szerves része a kommunikáció, ezért létfontosságú;

2. meg kell hallgatni a másikat, bele kell illeszkednünk az ő helyzetébe;

3. ki kell emelni a jót;

4. az ember a fontos és nem a média, amely egyszerűen csak eszköz.

A bennünk élő gyermek spon­taneitása, kedvtelése és szereplési vágya nyilvánul meg mindezek­ben, amelyet nem szabad keretek közé szorítani vagy megszervezni – mert megöli a kezdeményező kedvét –, inkább támogatni kell a felnőtt ember tudatosságával.

Párbeszéd és részvétel

Tudatos felhasználóként ke­zelni a világhálót azt jelenti, hogy mindenekelőtt törekszünk a párbeszédre, a tervezésre és a részvételre. Bármibe is fogunk – egy honlap készítésébe vagy egy e-mail levelezőlista összeállításá­ba, továbbképzésbe vagy vállalati intranet létesítésébe –, szükség van mindenütt az éberségre és a folyamatos odafigyelésre. Szük­ség van a párbeszédre a korosz­tályok, a különböző képzettségű és műveltségű emberek között.

Tervszerűségre is szükség van. A lehetőségek óriásira nőttek, ezért még mielőtt az egér és a billentyű­zet után nyúlnánk, jó, ha világos elképzelésünk van arról, mit is akarunk, és hova akarunk eljutni.

Végezetül: mindannyian bele kell, hogy adjuk egy kissé a ré­szünket. A világhálón bőséges hely áll a rendelkezésünkre. Mi­nél többen hozzáférnek, annál jobban fejlődik.

Ha a munkahelyet, a családot, az iskolát nem egy helynek, ha­nem „felhasználói területnek” te­kintjük, akkor megállapíthatjuk, hogy leginkább az önkéntesség hiányzik. Igazából pedig éppen itt van a világháló hivatása: az ingyenességben és az együttmű­ködésben.

Valódi sikereket akkor érhetünk el, ha tudatában vagyunk, hogy a világháló nem gépekből, kábelek­ből, szoftverekből és protokollok­ból áll, hanem emberekből.

Riccardo Poggi írása alapján

Szerkesztette: Vizsolyi László

 

Új Város – 2010 május-június

társadalom – világháló

TÉVHITEK – INTERNET!