Máriapoli 2010
MÁRIAPOLI 2010
Ebbe a két szóba sűríthető mindaz, amit több mint hétszázan együtt éltünk Zánkán március 12. és 15. között. Most teljes rovatunkat ennek szenteljük, mert hisszük, hogy sokan szívesen olvasnak róla.
A szerkesztők
A PROGRAMOKRÓL
A máriapoli címe: „A szeretet eggyé tesz” – erről szóltak az előadások, Chiara Lubich válaszai, amelyek segítségével érthettük meg a létünket átformáló felfedezést: Isten a Szeretet.
Ismerkedni kezdtünk a közösségi lelkiségből megszületett új hivatásokkal: a genek, a fokolarinik, a papok életével Mária Művében, majd pedig Isten önkénteseinek életstílusával, a szeretet megrendítő és magával ragadó radikalitásával a mindennapokban, amely képes megújítani nemcsak a személyes kapcsolatokat, hanem az intézmények és a szervezetek közötti kapcsolatokat, a társadalom egy-egy szeletét is.
Fórumokon beszélgettünk a testvériség megvalósításával kapcsolatos tapasztalatainkról többek között a pedagógia, az egészségügy, a jog, a gazdaság, valamint a családok világának problémái közepette.
A gyerekek programja is a kommunikációról szólt a korosztályuknak megfelelő formában, sok-sok játékkal.
Este a fiatalok által működtetett kávéházban felnőttek és fiatalok kötetlenül „mehettünk mélyre” a beszélgetésben.
Befejezésül Chiarától hallottuk, hogy ki is az az újfajta keresztény, aki az egység karizmájával jelent meg az egyházban: az evangéliumi gyermek, aki minden körülmények között hisz Isten szeretetében, és teljes bizalommal ráhagyatkozik. Sok példát láttunk erre a napokban, és láttuk azt is, hogy az Atya valóban isteni műveket hoz létre általuk.
Elég, ha csak arra az estére gondolunk, amelyen Chiara halálának második évfordulóját ünnepeltük. XVI. Benedek pápa városról szóló gondolataiból kiindulva művészi előadásban hallhattuk erről Chiara szavait, emlékezhettünk díszpolgárrá avatásaira a világ több városában, kezdeményezéseire a polgármesterek közt és a mozgalmakkal együtt Európáért.
Hálánkat fejezte ki a „Város, álmodj magadnak jövőt!” című film, amelyet meg is lehetett vásárolni (ujvaros_video@fokolare.hu). Bemutatja a testvériség felé vezető konkrét lépéseket több városban és helyi közösségben is Magyarországon.
„A család után a város, majd a népek, aztán az egyesült világ” – hallottuk még életében Chiarától, aki mindenkit és mindent Jézus végrendeletének fényében látott: „…legyenek mindnyájan egy”. Ezzel a fénnyel és céllal indultunk haza városainkba.
Reskovits Ágnes – Szeged
A FÓRUMOKRÓL
– Felelős polgári magatartás
Nagyon örültem ennek a fórumnak, mert az eddigi politikával kapcsolatos hozzászólások mindig elmentek más irányba. Most többen kizárólag konkrét dolgokról, olyan eseményekről számoltak be, ahol született valami. Nem arra a hangra kell tehát hallgatni, ami azt mondja: reménytelen! És ez a lényeg: higgyek Isten szeretetében, hogy megtaláljam, és szeressek, hogy Isten ránk találjon. Mert Ő mindenható, és ebből nagy dolgok születhetnek.
Csépe Cili – Budapest
– Kommunikáció
Bármennyi joggal aggódunk átlagos életminőségünk láttán, nem veszhetünk el a jelen sokszor lehúzó részleteiben. „Ha egy kicsit ismeritek a körülményeket, akkor a Szentlélek működik bennetek és segít helyesen megítélni a helyzetet. Ha azonban mindennek kiteszitek magatokat, és hagyjátok, hogy bombázzon titeket a tévé a híreivel és mindazzal, amit csak közvetít, akkor a Szentlélek nem tud szóhoz jutni, hogy Ő kommentálhassa az eseményeket.” Így határozza meg a hírközlő eszközök helyét Chiara Lubich egyik válaszában.
– Művészeti fórum
Smohayné Simon Gyöngyvér festőművésszel és Durst Norbert grafikussal 2009 júniusában részt vettem a Fokoláre Mozgalom nemzetközi művészeti kongresszusán. Azóta egy fiatal művészekből álló csoport létrehozásán munkálkodunk. Szeretnénk, hogy a tagok között mély, kölcsönös befogadás és megosztás alakuljon ki. Szeretnénk hagyni, hogy egymáson keresztül Isten formáljon bennünket, s így – művészként – egyre inkább az Ő eszközei lehessünk. Emellett szeretnénk épülni érett, idősebb művészek tapasztalataiból is.
Művészetünkkel hogyan tudjuk szolgálni az emberek kapcsolatát Istennel és egymással? A folyamatos Istenre figyelés-válaszolás készségével, másrészt a megajándékozottság élményével, ami felébreszti a továbbajándékozás vágyát. Sok nagy alkotó közvetítette Isten szépségét, de személyes élete egyáltalán nem tükrözte ezt. Mi végül megnyugtató felismerésre jutottunk: a fő kérdés, hogy a művészetemmel adni akarok-e, vagy saját hírnevemet, netán anyagi sikeremet biztosítani? Ha megvan bennem az ajándékozás szándéka, már Isten eszköze lehetek.
Kerékfy Márton – Budapest
ZÁNKA LÉGKÖRE
Együtt először jutottunk el máriapolira a kis családommal. A helyszín nagyon jó választás volt: erdős környezet, nagy tér, a természet közelsége. Jókat lehetett sétálni.
Tizenhárom éves fiam kicsit félve jött el, de remekül érezte magát, tetszett neki az erdő, a patak, és a számháború (főleg). Mikor hazaértünk, sírva fakadt, hogy még maradt volna.
Ami számomra tapasztalat leszűrődött: nem biztos, hogy minden lelki sebemnek itt a Földön kell begyógyulnia, talán nem is kell, hogy begyógyuljanak, de nem érdemes rágódni rajtuk, hanem magam mögött hagyva kell tovább menni, és újrakezdeni – még ha időnként nagyon nehéz is.
Vámos Ági
Úgy éreztem, állandóan résen kell lennem, hogy a máriapoli szépségéért dolgozzam. A színes estén én voltam az a „rendező bácsi” aki nem akarta lekapcsolni a világítást a teremben. Látva és megtérve a helyi technikus segítőkészségén, belementem a játékba, de az öt perc sötét alatt öt évet öregedtem: vajon vissza tudjuk-e kapcsolni a nézőtér világítását… Végül sikerült, én meg rájöttem: kicsi volt a hitem. A másik véglet a mennyország a fórumokon, a papok vagy a fokolárbeliek bemutatkozásán. El tudtam feledkezni mindenről, és belemerülni abba a csodába, amit csak Isten működése adhat. Letiziát láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a zuhogó esőben, az ernyőjébe kapaszkodva áll a buszmegállóban egyedül, és felteszi magának a kérdést, amit már többször ÉN IS: tényleg ezt akartam? És megerősített abban a válaszban, amit én is szoktam adni erre a kifakadásomra: IGEN, ezt!
Romhányi László – Budapest
Zánka hihetetlenül jó volt! Egészen más volt a légkör, az emberek egymás közötti kapcsolata. Mindenki törődött egymással! Lehet, hogy egy kicsit furán hangzik, de egyáltalán nem ezt szoktam meg a „világban”. Szinte hihetetlen volt látni, hogy a másik odafigyel rád, érdekli a véleményed; fontos vagy számára.
Zánkán a helyemen voltam. Az vettem észre, hogy csupa-csupa hasonló gondolkozású emberrel vagyok körülvéve, nem idegen vagyok, hanem egy a többi közül.
Sok minden átalakult bennem. Egyik előadáson hallottam, hogy „Isten nem eszme, hanem jelenlét.” Azért tetszett meg ez a mondat, mert Isten nem egy szobor vagy valami felfoghatatlan természetfölötti izmus, hanem – akármilyen túl egyszerűnek hangzik – a köztünk lévő szeretet. Elsődlegesen nem templomban mormogó nénik, akik szigorúan vallásosak (mert sok embernek ez jut róla eszébe), hanem egy minden ember által megélhető életforma, ami a szeretetre épül – és ezt éltük együtt Zánkán.
Beke Csilla – Gyömrő
Összeállította: Hortoványi Emőke