Most már büszkén kihúzzák magukat!
Felkerestem Suhajné Pikács Gizellát, akinek a tánccsoportja az Országos Cigány Bibliaversenyen legutóbb első helyezést ért el, és a környékbeli falunapokon, valamint a roma Ki mit tud? fordulóin okleveleket kapott.
Cigánytánc és emberi méltóság
Őszi hegyek, dombok, várromok közt kanyarog a balassagyarmati vonat, de ha véletlenül elszalasztanád, ahogy velem történt, öt órát kell várnod, amíg visszafordul. Dejtár vasútállomásán kitört ablakok, lógó ajtó, sehol egy lélek. Nem csoda, hiszen két kilométerre esik a településtől. A sűrűbben közlekedő busz pedig a bekötőútnál áll meg, úgy négy-öt kilométernyire. A középkorú férfi, akitől tájékozódom, Gizike sógora. Reggel van még, de ő már legyalogolt tizenöt kilométert a munkanélküli segély miatt. Rójuk az országutat az egy udvarban élő nagy család házáig. A fiatalasszonyt féléves kisfiával és anyósával találom otthon, a két nagyobbik iskolában van. Apjuk, Suhaj Kálmán ritka szerencsés: munkát talált.
„Iskolás koromban nagyon szégyelltem magam, állandóan csúfoltak a származásom miatt. Mire 17 éves lettem, megutáltam az életemet. Egy cigány messzebbről indul, meg se akarják ismerni” – emlékezik Gizike a kezdetekre. Ekkor szólította őt meg Borsosberény új plébánosa. Szekeres Mihály nemcsak egy új hittanost látott benne, hanem biztatta-bátorította: „Isten ilyennek teremtett, Ő így szeret téged.” A maga környezetében kezdte már megsejteni, hogy ez igaz, de amikor a Máriapolira meghívta az atya, elővette a régi félelem. Ám ott kicsik-nagyok körülvették, neki örültek! Egy magyar lány még a szoknyáját is kölcsönadta neki! Akkor történt, hogy egy csoport fiatal megtanult cigány és magyar táncokat. Felfedezték egymás kultúráját, és be is mutatták 1995-ben a Fokoláre Mozgalom fiataljainak nemzetközi találkozóján. Gizike és barátai az egységnek erről a tapasztalatáról II. János Pál pápa előtt is tanúskodott. „Valóban Isten szeretete, hogy cigánynak teremtett!” – ezzel a mély meggyőződéssel tért vissza Rómából.
A házuk udvarán kezdte tanítgatni a gyerekeit. A zenére nézegettek befelé hozzájuk, így hívta be a kicsiket. A nagyobb lányok egy darabig álldogáltak, de amikor nem figyelték őket, beálltak a próbákra. Cigánytáncokat tanulnak a Kormorán és az Árvácska együttes kísérőzenéjére, meg arra, amit a saját gyűjteményéből Gizike szedeget össze. Mára az 5–18 éves korosztályból 27 tagja van a Csupaszív tánccsoportnak. A ruháról maguk gondoskodnak, mindenki megvette a csörgős kendőt, pedig nagyon szegények az emberek!
A múlt karácsonyra jelenettel is készültek – már a felnőttek bevonásával. Hogy a közönséget megvendégeljék, mindenkitől egy kenyeret vagy egy üdítőt kért Gizike, azt adnak hitelbe is. Sokan elmenetek, és együtt kenték meg a vajas kenyereket. A jó hangulat közepette beállított a püspök atya.
Indulás–kapcsolatok–családi élet: Borsosberény–Róma–Dejtár.
„Kálmán dolga a hangszerelés. De már nem kell saját költségen utaznunk, ő rendeli meg a buszt a Ceferino Háztól” – büszkélkedik a feleség. Ceferino Giménez Malla, cigány nevén El Pelé a spanyol polgárháborúban egy pap életét akarta megmenteni. 1997-ben boldoggá avatták, ő a cigányok első vértanúja. A Ceferino Ház a Váci Egyházmegyében széles körben segíti a cigány és nem-cigány kapcsolatokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóvoltából.
„Misi atya bemutatott egy magas papnak. Ő azt kérdezte: hogy lehetne itt közösség?” – folytatja Gizike, aki önkéntes munkatárs lett. A Vándorevangéliumot adják kézről kézre, majd Dúl Géza atya jelenlétén felbátorodva elmondják, hogy kinek mit mondott az a bibliai rész. A dejtári evangelizációs csoport tagjait a fiatalasszony fogja össze.
És ő? Miből tud Gizike feltöltődni? Vágyódott a bérmálkozásra, de még három évet kellett volna várnia. A püspök atya azonban megbérmálta tavaly ősszel. „Felnőtt fejjel én döntöttem a hit mellett, és nagyon boldog vagyok! Azt szeretném, ha a gyerekeinknél is így lenne.”
A kapcsolat a fokolárral a közös tánccal erősödött meg. Egy méltóságára érzékeny fiatalt egyre tovább lendít a kezdő tapasztalat. Akik legelőször szerették őt előítéletek nélkül, azok életét akarta hát utánozni. „Közben így imádkoztam: Istenem, ha azt akarod, hogy férjhez menjek, mutasd meg a páromat. Akkor hamarosan megismerkedtünk, és én rögtön tudtam, hogy Kálmán az.”
„A táncban pedig nem az ügyesség a legfontosabb, mi nem úgy működünk! Olyat senkinek nem mondok, hogy ne táncoljon! Leállítom a többieket, ha éreztetni akarják valakivel, hogy ő ügyetlen. Néha sokkal több a lelkesedés benne, és attól fog jól mozdulni. Eleinte botlábúak voltak a gyerekek, de olyan szívvel csinálták, hogy nagyon ügyesek lettek. Ezért vagyunk mi a Csupaszív tánccsoport. A lányok, akik nehezen állnak be közénk, és nem akarnak szerepelni, most már kihúzzák magukat. Büszkék rá, hogy ők cigányok!”
Hortoványi Emőke
Fotó: Sudár Imre
Új Város – 2010 január-február
közelkép – összefogás
MOST MÁR BÜSZKÉN KIHÚZZÁK MAGUKAT!