Széles hidak a víz fölött
Új és újabb lendület: ezt akartuk, pont, hogy ilyen táborunk legyen…
Bernecebaráti. Ez a kis település már nevében hordoz valami értékeset, ami önmagában csodálatossá teszi a Gyerekek az Egységért Mozgalom ötödik nyári táborának résztvevői számára az itt tartózkodást. A Börzsöny csücskében lévő falvacskába több mint százan gyűlnek össze a nyár végén fiatalok, régebb óta fiatalok, családok és főként gyerekek, hogy együtt gyakorolják a szeretet művészetét. A közömbösség leküzdése, kommunikáció a családban és a társadalomban, fiú-lány kapcsolat valamint sok egyéb érdekesség: csoport- ill. személyes beszélgetéseken keresztül próbálgatjuk hol a téma, hol egymás megértését. Nem könnyű. De mindenképp egyszerűbb a temető gaztalanításánál és a patakmeder tisztításánál, amelyeket tűző napon is nagy lelkesedéssel végez a társaság. Az esti programok minden esetben felfrissülést és hasznos szórakozást jelentenek; legyen szó táncházról, indiai estről, tábortűzről vagy fergeteges koncertről, még az újonnan érkezettek is teljes szívvel vetik magukat a dolgok és a pogo közepébe. Nem túlzás kijelenteni, hogy ezek a gyerekek tényleg egy új kultúrát valósítanak meg maguk között, mely egyre természetesebben születik meg velük és közöttük napról napra. Egy rövidke tábori történet talán még érthetővé teszi a leírtakat. Késő délelőtt van. A szálláshely felé tart két magas, eleven, határozott léptű táborlakó – egyikük új a társaságban, másikuk már hosszabb ideje tagja a közösségnek. A beszélgetésükből kihallatszódó szófoszlányokból egyértelművé válik, hogy a fiatalok a hivatás kérdéséről cserélnek eszmét. Ám elmélyült párbeszédüket megszakítják, amikor találkoznak egy érdeklődő, idősebb falubélivel. Az a bácsi nem győz csodálkozni. Mennyi figyelem, szeretet, érettség! Boldogságban válnak el a beszélgetés után. A fiatalok látszólag elveszítették egymás gondolatait, de kapnak helyette egy másik felebarátot. A szavakat rögtön tettel sikerült kiegészíteniük. És ez az egész táborra jellemző, annak legapróbb részletéig. Erre az újfajta életre pedig sokan kíváncsiak: szép kapcsolat alakul ki a helyi iskola igazgatónőjével, a polgármesterrel, a könyvtárossal és több falubélivel. Végezetül mi álljon itt? Mindenkinek világos: érdemes lenne folytatni mindazt, amit együtt elkezdtünk. De hogyan? Telefon, mobil, email, honlap és legfőképp személyes beszélgetések, találkozások. Mert – amint az a tábor egyik témájában is előkerült – nekünk olyan értékrendünk, véleményünk van, amely nem maradhat meg egy tábor keretein belül, utat kell törnie a társadalomba. Az új lendülethez pedig elég visszagondolni ezekre a felejthetetlen augusztusi napokra Bernecebarátiban.
Képek a táborról: Bernecebaráti
Gőbel Ágoston
Új Város 2009. november-december