Minden évben várjuk a keresztények egységéért megrendezett nemzetközi imahetet, ami idén január 18. és 25. közé esik. Az előkészítő dokumentum világosan megfogalmazza az esemény jelentőségét: „Keresztségünk által egy test tagjai vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy szeretetközösségben éljünk. Isten Jézusban egymás testvéreivé tett minket, erről kell tanúskodnunk. A keresztények egysége előmozdításának legjobb módja, ha széthúzás nélkül hirdetjük Krisztust.”

Ezt tették azon a különleges szeptemberi találkozón Németországban, amelyen magyar részről D. Szebik Imre evangélikus püspök, a MEÖT elnöke vett részt. Német testvérlapunk főszerkesztője, Joachim Schwind így tudósít róla:

„A padon ülő három fiatal Wittenbergben, Luther városában egyszerűen csak furcsának találta az idősödő urak öltözékeit, színkavalkádját. – Püspökök a világ minden tájáról – hangzott a felvilágosítás. – Gazdagok? – jött a spontán kérdés. – Nem különösebben. Egyesek a harmadik világból jönnek, ők elég szegények. – És mit csinálnak itt? – Kifejezik, hogy a keresztényeknek össze kell tartaniuk. – Rövid szünet után: – Az jó! – kommentálta a fiatalok egyike, nagyot kortyolva söréből.

A Fokoláre Mozgalom püspökeinek 28. Ökumenikus Találkozóját kísérő jelenetet így foglalhatjuk össze másként: a reformáció szülőhazájában a keresztények egzotikus jelenséggé váltak. Akkor hitelesek, ha összetartanak. A találkozón az egyik püspök Karl Rahnerre utalva ezt így fogalmazta meg: „A jövő egyháza vagy egy lesz, vagy nem lesz.”

Már az is különlegességnek számított, hogy az egyébként nem nyilvános püspöki találkozón különböző keresztény egyházakból megfigyelők is jelen lehettek. „Más egyházak itt jelenlévő püspökeivel erősebb kapcsolatom van, mint a saját egyházam püspökeivel” – vallotta be az egyik lelkipásztor a találkozó lényegére tapintva. A nyitott, bizalmas, baráti légkörben ugyanis készek voltak örömöt is, fájdalmat is megosztani egymással. Ilyen környezetben semmi szükségét nem látták, hogy aggódva vagy büszkén óvják egyházaik sajátosságát.

„Lehetséges az egység, ahogy bizonyítja a találkozónk is” – hangzott el újra és újra azokban a napokban. Vagy: „Ebben a környezetben nem azt kell bizonyítanunk, miért lépünk egymás felé, hanem hogy miért vagyunk még mindig megosztottak.”

A jogi nyelvben ezt nevezik a bizonyítási kényszer megfordításának, és ideje volt már, hogy eljussunk ide. Ám nagy hiba lenne csupán a püspökökre és a teológusokra mutogatni. A többes számba ugyanis minden keresztény beletartozik. Minden egyes hívőnek, plébániai közösségnek, kis és nagy „hivatalnoknak” meg kellene tudnia indokolnia, miért vagyunk még mindig megosztottak.

Rengeteg lehetőség van a továbblépésre, amit rendkívül időszerű tudatosítanunk manapság… Az ökumenikus püspöki találkozón érdekes javaslattal állt elő Christian Krause püspök, a Lutheránus Világszövetség korábbi elnöke: a 2017-es Luther-évforduló alkalmával a keresztény egyházaknak közösen kellene kifüggeszteniük kilencvenöt tételt a wittenbergi vártemplom kapujára. Kívánom, hogy az első így hangozzon: „Tanúsítjuk a világ előtt, hogy Jézus Krisztus egyháza egy.”

a szerkesztők

Új Város – 2010 január-február

előszó

Misszió és egység