Közel százharmincan tapasztaltuk meg a nyár végén Bükkzsércen, hogy a testvériség tőlünk függ. Beláthatjuk ennek igazságát, ha lépünk a másik felé, de maradhat közhely is, ha ezt elmulasztjuk. Segítségünkre volt az „aranyszabály”: „Tedd azt a másiknak, amit szeretnél, hogy veled tegyenek!”

Az ötnapos „Gyerekek az Egységért” táborban nemcsak a nagy létszám jelentett kihívást az éjszakai szállásainkon, minden velejárójával, vagy a gyalogos ételhordás nagy kondérokkal. Kihívás volt az augusztus 20-i ünnepségen való szereplés, a falujátékban a helybeliekkel való ismerkedés, az iskolában végzett „közmunka”: a festés utáni takarítás, de a falu idős embereinek meglátogatása is. A legnagyobb kihívást a testvériségre a legtermészetesebb helyzetek jelentették. A számháborúban az „ösztönösen” győzni akaró ellenfél tisztessége, és az is, hogy csendben menjünk ki a szobából, ha valaki alszik, és ne kapcsoljuk fel a villanyt. Sportolás, kirándulás, táncház, élménybeszámolók és sok-sok beszélgetés – aki kereste a másikkal való barátságot, az itt biztosan megtalálhatta… Az eltelt napok bizonyították, hogy a testvériség nem közhely, nemcsak igazság, hanem elsősorban élet. Beszéljenek róla maguk a főszereplők:

„Számomra nagyon nagy élmény volt, szinte leírhatatlan. Egyáltalán nem volt szerepe az előítéleteknek, ezt mutatják a barátságos ismerkedések. Én ugyan most voltam először ebben a társaságban, de olyan jó érzés volt, hogy mindenki nagyon közvetlenül viselkedett.” P.E.

„Ez a tábor rengeteg dolgot formált át bennem. Sok mindent tisztáztam magamban, főleg az emberi kapcsolatokkal, és saját, kimondatlan elveimmel kapcsolatban. A testvériség korábban, csak mint közhely létezett a szótáramban, vagy mint megvalósíthatatlan eszmény a történelem folyamán, afféle elvont fogalom, egy kis rossz szájízzel persze… Először is rá kellett jönnöm, hogy a testvériséget nem feltétlen globális eszményként kell felfognom és keresnem, hanem kicsiben kell kezdeni, egészen apró dolgokkal. Kis mosollyal, kézszorítással, egy szóval, akár egy pillantással, mert minden itt kezdődik. Aki kicsiben nem tudja megvalósítani, nem gondolkodhat nagyban.” F.É.

„Megértettem, hogy nemcsak akkor kell élnem a testvériséget, amikor én jó passzban vagyok, és nem csak azokkal, akiket szimpatikusnak tartok, hanem főleg akkor, amikor nehéz, és azokkal, akikkel nehezebben találom a hangot.” L.K.

„Nagyon nehezemre esik, hogy a másik véleményét elfogadjam, vagy akár meghallgassam, ha az enyém attól nagyon elütő. A falujáték segített ezt gyakorolni.” E.K.

„Nem vagyok egy nagy sportoló, az elején csak néztem, hogy mások hogyan játszanak, nem mertem beállni ilyen profik közé. Aztán, amikor azon a réten „röpiztünk”, olyan jól esett, hogy nekem is ugyanúgy passzolnak, meg drukkolnak és megtapsolnak, ha egy jót ütök.” Z.K.

„Megértettem, hogy rugalmasabban kellene kezelnem a dolgokat.” G.M.

„Ahol ott van köztünk Jézus, vagy legalábbis próbáljuk köztünk tartani, ott olyan minden, mint a Mennyországban.” M.R.

„Ez volt életem eddigi legjobb tábora. A testvériség ott kezdődik, hogy megismerem a másikat. Erre pedig rengeteg alkalom és lehetőség volt. Nem éreztem kötöttnek a programokat és mégis nagyon érdekesek voltak.” Sz.D.

„Mi nemcsak a Gyerekek az Egységért Mozgalom történetét írjuk, hanem egy olyan ajándékot kapunk a Jóistentől és egymástól, amit sehol máshol. Ez a tábor egyenlő volt az élet vizével. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy mérföldkő az életemben!” K.B.

„Éreztük, valami igazán szépet hagyunk magunk mögött, aminek nem feltétlenül kell véget érnie. Folytatódhat az iskolában, otthon, baráti társaságban, mindenhol!” G.Á.

Képek a táborról: Bükkzsérc

Összeállította:

Kurucz Márta és Maucha Kristóf

Új Város 2005. november