Mese háromtól kilencvenkilenc éves gyermekeknek.

Egyik januári éjjel a Nap nagyon fáradtan tért nyugovóra. Már nem azzal a fiatalossággal, ahogy egykor a teremtés hajnalán. Fogytán volt a Csillagkirály ereje. Egyre gyengébbnek érezte magát, és amikor kimerülten lepihent felhőágyába, rögtön mély álomba merült. Nem lehetett tudni, meddig fog aludni.
A csillagok csengettyűszavát sem hallotta meg, amellyel minden reggel ébreszteni szokták.

A Nagy Göncöl azon nyomban értesítette a Holdat erről a váratlan helyzetről. A csillagok anyja rázendített egy dalra, hogy azzal ébressze a Napot, de még ez a holdbéli ének sem használt, hogy felkeltsék a Csillagkirályt. Nem volt mese, tenni kellett valamit! Így hát a Hold megkérte a Vénuszt, hogy szóljon rá a Merkúrra, intézkedjen, mivel a bolygók közül ő helyezkedett a Naphoz a legközelebb. Merkúr nem is kérette magát, és segítségül hívott egy hadosztály mennydörgést, majd iszonyú lármával felzavarta a Csillagkirályt álmából.

– Ki az? Mi történt? Hol vagyok? – hebegte rémülten a Nap, ahogy kizuhant égi fekvőhelyéről. Kérdésére az egész Univerzum jóízű nevetése volt a válasz. Azonnal megértette, hogy elaludt, és nagyon bántotta a kötelességmulasztás. Aztán az is eszébe jutott, hogy pirkadat előtt neki még mosakodnia kell, illatosítót használni, megfésülnie minden sugarát… Soha nem jelent meg az égen anélkül, hogy előtte ki ne csinosította volna magát. Ezúttal azonban nyomasztotta, hogy még erre is időt kell vesztegetnie, és közben világosság nélkül marad a Föld, amikor amúgy is az év legrövidebb és leghidegebb napjai követik egymást. Végül elhatározta, hogy rendbe hozza magát, mielőtt megjelenik az égen, ám nagylelkű lesz a földiekhez azon a januári napon a fényből elsikkasztott percekért. Így esett, hogy a Nap, miközben előbukkant fenségesen, örökre megvált a legszebb sugarától. Úgy döntött, hogy ezt a sugarát, amelyet a legjobban szeretett, mert ez volt a legragyogóbb és legfényesebb, a legmelegebb és legpazarabb, amelytől még a Fekete Fergeteg is tartott… nos, ezt a sugarat megcsillantja egy kedves kislány szívében, akinek pontosan aznap kellett megszületnie. A család, a rokonság, a barátok, mind örvendezve vették körül a kisdedet, és egyikőjük sem sejtette, hogy a kislány kincset őriz: a legragyogóbb napsugarat. Nem is nevezhették el másról, mint a fényről. Így lett a neve Chiara.

Marta Nin

Fordította: Bartus Sándor

Illusztráció: CN

Új Város – 2012 január

kreatív oldalak – Alkotó

A LEGRAGYOGÓBB NAPSUGÁR