Mese háromtól kilencvenkilenc éves gyermekeknek

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Ez az asszony a lányával éldegélt a falu szélén nagy-nagy szegénységben. Olyan szegények voltak, hogy alig volt mit enniük. Azt mondja egyszer a leány az anyjának:

– Hallja-e kend, édesanyám, én bizony elmegyek világgá, szerencsét próbálni.

El is ment, hiába beszélt az anyja.

Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, míg nem egy sűrű, sötét erdőbe nem ért. Egyszer csak elébe toppan egy vénséges vén anyóka.

– Adjon Isten, öreganyám! – köszöntötte illendően a leány.

– Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! De hol jársz erre, ahol a madár sem jár?

– Jaj, ne is kérdje, öreganyám, megyek világgá, szerencsét próbálni, de nem tudom, merre menjek.

– Jó, hogy velem találkoztál, te lány, mert én vagyok a Fehér anyó, segítek én neked. Adok neked egy virágot, ami még nem nyílt ki. De úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére, vagy még százszor jobban. Mert a virág egy hétszínű, hétszirmú, hétszín virágnak a bimbója. Ez mutatja neked az utat, hogy merre menj, hogy megtaláld a szerencsédet. Azt is elárulom neked, hogy a szerencséd egy olyan kincs, amely messze-messze, egy várban van bezárva. De nagyon vigyázz, mert ez a virág lesz a belépőd a várba, s ezt a virágot a hétfejű sárkány el akarja tőled venni, csellel. Hét próbát kell kiállnod. A hétfejű sárkány mindig más alakban kerül eléd, hogy becsapjon. Ha egy próbát kiálltál, a virágodon mindig kinyílik egy szirom. Amikor az összes szirom kinyílt, bent találod magad a várban.

A lány megköszönte segítséget, fogta virágbimbót, s elindult. Ment hegyen-völgyön át, ám egyszer csak elébe toppan egy róka. Ez a róka olyan sovány volt és olyan gyönge, hogy csak úgy támolygott. Megszólította a lányt:

– Te lány, adjál nekem egy falat szalonnát a tarisznyádból, mert nagyon éhes vagyok! – Ebben a pillanatban megszólalt a fejük felett a varjú:

– Kár, kár neki adni, nem marad neked, üres lesz a zsebed! – A lány nem sokat tétovázott, megsajnálta a rókát, s leültek szalonnázni. Mikor ettek, azt mondja neki a róka:

– Köszönöm a vendégséget! Jó tett helyébe jót várj, majd megkapod a százszorost! Húzz ki egy szőrszálat a bundámból. Még jól jöhet neked – és ezzel eltűnt.

Amint tovább indulna a lány, látja ám, hogy a virágján kinyílt egy szép piros szirom. Nagyon megörült ennek, s vidáman ment tovább. Estére egy tisztásra ért, és ahogy felnézett az égre, látta, hogy a csillagok úgy ragyognak, mint még soha. Csak ámult-bámult, s azt érezte, hogy szép a világ, és őt Valaki nagyon szereti. Mikor reggel lett, egy virágos rétre ért, ahol annyi csodaszép kis sárga virág nyílott, ahány csillag ragyogott éjszaka az égen. Olyan érzése volt, hogy valaki neki ültette ezt a sok virágot. S óhatatlanul azt mondta, hogy köszönöm. Ebben a pillanatban kinyílott egy sárga szirom. A lány nagyon örült, s ment tovább. Az út egy városba vitte, annak is a közepébe, ahol a piactéren sok ember álldogált, tereferélt. Mikor meglátták a lányt, elkezdték csúfolni a furcsa virágja miatt. De ő mindenkihez kedves volt, rájuk mosolygott, így abbahagyták a gúnyolódást, s jó utat kívántak neki. És ekkor kinyílt a harmadik, egy szép narancssárga szirom a virágján.

– Máskor is gyere el hozzánk! – kiáltottak utána.

A lány tovább indult, ment, mendegélt. Estére éppen egy fogadó elé érkezett. Itt két próbát kellett kiállnia, mivel a fogadós fiú eltüntette a virágját, s csak a róka segítségével tudta visszaszerezni, miután háromszor ráfújt a szőrére. De ezután kinyílt egy csudaszép kék és zöld szirom. Nagyon örült neki.

Tovább ment, mígnem egy faluba ért. Itt a bíró tette próbára, s mikor ezt bölcsen megoldotta, íme a virágján kinyílt egy sötétkék szirom, Nagyon szép volt.

Az út egy magas hegyre vitte, s mikor felért, ím lássatok csudát, szeme elé kerül egy gyönyörű szép vár.

Ez az! – lelkendezett a lány.

Látta, hogy minden irányból igyekeznek a várba az emberek. Sose látta őket, mégis, mind ismerősnek tűnt. Barátságosan köszöntötte őket, azok visszaköszöntek, s együtt mentek tovább. Mire a várhoz értek, kinyílt az utolsó, egy szép lila szirom is a virágján. Csudaszép volt a virág, így, a szivárvány színeiben. Az őrök rögtön beengedték. Odabent már sok ember volt, mind ünneplőben. A Királyfit ünnepelték. Közben lágy zene szólt. A Királyfi mindenkinek adott a kincséből. Az ünnepség végén az emberek elmentek, ki-ki a maga dolgára a saját kincsével. S a kincset elkezdték osztogatni az emberek között. S csudák-csudája: ez a kincs sose fogyott el. Minél többet osztottak, annál több lett belőle. Aki megunta és nem osztotta tovább, azé elfogyott.

A lány is hazament a falujába, adott a kincsből az anyjának, aki nagyon örült, hogy viszontlátja elveszettnek hitt lányát. Aztán ment, adott a falubelieknek is. Ahogy ott osztogatja a kincset, egyszer csak előkerül a legény, aki annak idején elvette a virágját. A lány neki is adott a kincsből. A legény elfogadta, mert tetszett neki a lány. Aztán megszerették egymást, s együtt osztogatták tovább közös kincsüket.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

(rövidített szövegváltozat)

 

Barlay Ágnes

Fotók: Barlay Ágnes fotóalbumából

 

Új Város – 2011 július-augusztus

Alkotó – Figyelj csak! – A kincskereső lány