Szerzőnk az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának titkára. Sok éven át animálta a KözösPont Misszió elnevezésű kezdeményezést, melyről többször hírt adtunk már lapunkban.

Nobilis Márió

Először 1993 augusztusában rendezték meg Budapesten a Diáksziget elnevezésű nagyszabású zenei programsorozatot, amely pár év alatt Európa egyik legnagyobb zenei rendezvényévé nőtte ki magát, és Sziget Fesztivál néven ma is az, mintegy négyszázezer látogatóval.

Sokak ellenállását és rosszallását is kiváltotta a Sziget, és nem alaptalanul. Sok hívő a romlás jelét, kétségbeejtő jelenséget látott a Sziget Fesztiválban, amivel szemben az egyetlen helyes keresztény magatartás a tiltakozás lehet. Ugyanakkor a három történelmi egyházban akadtak olyanok, akik felfigyeltek a jelenség másik oldalára, a fiataloknak itt is megnyilvánuló őszinte keresésére. 1998-ban és 1999-ben kilátogatva a rendezvényre azt láttuk, hogy nagyon sok fiatal érdeklődik az olyan szervezetek iránt, amelyek meghallgatást, a problémáikról való beszélgetést kínálnak a résztvevőknek. Felmerült a gondolat: miért ne állíthatnánk mi is sátrat?

2000-ben az Ökumenikus Ifjúsági Iroda keretében sikerült közösen beadni azt a kérelmet, hogy egy evangélikus, katolikus és református fiatalokból álló csoporttal beszélgetősátrat állíthassunk a Szigeten. Pályázatunkat elfogadták, így jött létre a KözösPont Misszió, a történelmi keresztény felekezetek ökumenikus fesztiválmissziója.

Fő célunk az volt, hogy a „valódi” egyházat mutassuk be, ahol nincsenek korlátok, ahol kötöttségek nélkül véleményt nyilvánítanak és szabadon megnyílhatnak a fiatalok. Nem úgynevezett „direkt missziót” akarunk végezni, hanem a „jelenlét misszióját”, amelynek erejét az egység adja. Szándékunk az volt, hogy a sátrunkba bejövő fiatal azt lássa: „Minket érdekel, hogy téged mi érdekel. És ha beszélgetünk a téged érdeklő dolgokról, akkor majd talán téged is elkezd érdekelni, ami minket érdekel.”

      Az első időkben sok fiatal kérdezte a sátrunkba érkezve: „Ti kik vagytok?” „Mi keresztények vagyunk: katolikusok, reformátusok és evangélikusok együtt” – válaszoltuk. Erre gyakran meglepetten mondták: „De hát ti utáljátok egymást, nem?” Mi mosolyogva válaszoltuk: „Nem, mi szeretjük egymást!” Azt tapasztaltuk, hogy ez, mivel szemben állt sokuk előzetes elvárásaival, megnövelte az érdeklődést irántunk, és egyre nyitottabban tették fel nekünk kérdéseiket. Azt is hallottuk, hogy egymás között sátrunkat néha nem KözösPontnak, hanem BiztosPontnak nevezték, ami számunkra azt jelenti, hogy a köztünk jelenlévő szeretet talán egyfajta biztonságot nyújt nekik a Sziget forgatagában.

Az évek során egyre többen megismertek miket, és számítanak is a jelenlétünkre. Vannak, akik rendszeresen visszajárnak hozzánk beszélgetni az életükről, így mintegy „éves lelkigyakorlatot” jelent nekik a Sziget Fesztivál. Egy alkalommal az első napon érkezett egy lány, aki papot keresett. Kiderült, hogy korábban egyszer már járt a sátrunkban, és most nagyon nehéz élethelyzetben van. Előzőleg volt kapcsolata az Egyházzal, de egy ideje már eltávolodott. Az utóbbi időben pedig hetekig ki sem jött a lakásából, mert semmi értelmét nem látta az életének. Ma lépett ki először az utcára, és eljött a Szigetre, mert két dolog vonzotta. Az egyik, hogy meghallgathatja egy kedves énekesének a koncertjét, a másik pedig, hogy a KözösPont sátorban biztosan talál majd papot, aki meghallgatja, és nem ítéli el, hanem feloldozza a gyónás szentségében. Így szolgálatunk által lehetővé vált, hogy a fesztivál a kiengesztelődés és újrakezdés helye legyen számára.

A KözösPont Misszió fő céljai közé tartozik, hogy megmutassa a fiataloknak az Egyház igazi arcát, megnyissa a kommunikáció lehetőségét. Hamar felismertük azonban azt is, hogy a KözösPont Missziónak van egy másik fontos dimenziója: az ökumenikus egységtapasztalat, amelyet a fesztiválok hetében, sőt az egész éves előkészület során is megélünk. A KözösPont közösségében az elmúlt 11 év során több mint kétszáz fiatal fordult meg, akik egy vagy több évig önkénteseink voltak. Ők részesei lettek annak az élménynek, hogy különböző felekezetű keresztények képesek vagyunk együtt tanúságot tenni Krisztusról. Közösségünk belső alapelveként azt fogalmaztuk meg, hogy úgy akarjuk szeretni a másik felekezetét, mint a sajátunkat, és kölcsönösen örülni egymás gazdagságának. Azok a fiatalok, akik több-kevesebb ideig részt vettek a KözösPont Misszióban, hazatérve egyházközségeikbe már valószínűleg másképp tekintenek a többi egyház tagjaira, és képesek keresni velük az egységet. Időközben az egyházi elöljárók is megismerték a KözösPont munkáját, és támogatják azt. Több püspök is járt sátrunkban a Szigeten, és a misszió anyagi hátterét is részben egyházaink biztosítják.

A KözösPont közösségének belső életében néhány éve bevezettük, hogy a fesztiválok és a készület számára kiválasztunk egy szentírási részt, amely a KözösPont éves „életigéje”. Ehhez az igéhez igyekszünk kapcsolni a közös imádságokat és áhítatokat, törekedve arra, hogy minden nap együtt elmélkedjünk róla, és megerősítsük egymást abban a szándékban, hogy életre akarjuk azt váltani.

A KözösPont az idők során más fesztiválokon is sátrat vert. Romániában pedig testvérszervezetünk, a Keskeny Út a mi tapasztalataink nyomán az ottani sajátosságokat figyelembe véve – például az unitáriusokat is bevonva a munkába – alakította ki arculatát. Idén Ukrajnában, Kárpátalján indult egy hasonló kezdeményezés. A KözösPont ma is a három történelmi egyház közös programjaként működik, de az idők során más felekezetű fiatalok is bekapcsolódtak. Így voltak illetve vannak köztünk baptista, kisegyházi és ortodox fiatalok is. Közösségünk egyik legaktívabb tagja például a szabadkeresztyénekhez tartozik, s katolikus pap létemre sokszor ő az, akivel legjobban hasonlítanak a meglátásaink. Alapelvünk, hogy mindnyájan kölcsönösen elfogadjuk a többi egyház szolgálatát hiteles krisztusi tanúságtételnek, és igyekszünk újból és újból megélni azt, hogy „úgy szeressük a másik egyházát, mint a sajátunkat.”

Nobilis Márió

Fotók: az Ökumenikus Ifjúsági Iroda archívumából

Új Város – 2011 július-augusztus