A világháló sebezhetősége, kormányok és hackerek összecsapása, a cybertér militarizálása.

     Manapság két világ létezik párhuzamosan: a „valódi”, amelyet jól ismerünk születésünk óta, valamint a „virtuális” világ, amely számítógépekből, internetes kapcsolatokból és mobiltelefonokból áll. A fiatalok többsége ez utóbbiban sok időt tölt, gyakran túl sokat, aminek megvan a kockázata: felszínesek lesznek, nem alakul ki az önazonosságuk és képtelenek kapcsolatot teremteni a valódi világban. Segítségre van tehát szükségük, hogy ne maradjanak magukra.

A felnőttek ezzel szemben, úgy tűnik, nem állnak a helyzet magaslatán: vagy megszállottan neteznek, hosszú órákat töltve a számítógép előtt, vagy ellenkezőleg, félő, hogy teljesen kimaradnak e közösségi térből. Szeretnék ugyan segíteni gyermekeiket, vezetni és védeni őket tapasztalataikkal, ahogy ezt apáik tették annak idején, ám túl kevéssé ismerik ezt a számukra idegen, mesterséges világot. Az egyetlen kiút az összefogás lehet a virtuális világban járatos fiatalok és az élettapasztalattal rendelkező felnőttek között, akiknél az értékeket nem helyettesíti a divat vagy a technológia.

A Time magazin szerint az év embere a fiatal Mark Zuckerberg lett, a milliárdos Facebook-alapító, aki ezt a világméretű digitális játszóteret létrehozta, ahol szünet nélkül találkozhat egymással mintegy ötszázmillió „barát”. Ellentmondásos figura, egyesek szerint ő felel az úgynevezett „informatikai halhatatlanságért”, ahol közszemlére kerülnek mindenféle képek, gondolatok, történetek és életek, mint egy ütésálló kirakatba zárva. Ám Julian Assange, az év embere cím másik jelöltje is ugyanebből a világból érkezett. A WikiLeaks oldalon 2010. október 22-én négyszázezer titkosított dokumentumot tett közzé az iraki háborúval kapcsolatban. Rá néhány hónapra a titkos diplomáciai dokumentumok kerültek sorra, és most jönnek a bankok.

Assange a fegyverkezési hajszát akarja megállítani, etikus kapitalizmusról álmodik, gyűlöli a cenzúrát és nagyon jól ismeri az Internet destabilizáló hatalmát. Nem fedi fel azonban az információk forrásait, így a dokumentumok valódiságát sem tudja szavatolni. Angliában letartóztatták, de óvadék fejében szabadon engedték. Egyike azoknak, akik felismerték, hogy a valódi és a virtuális világ nagyon is hatással vannak egymásra, összeütközhetnek és egymásba épülhetnek.

Egyesek szerint azért csinálja, mert hacker. És valóban, az Internet e fiatal, idealista megszállottai keltek a védelmére, támadást indítva többek között a svéd kormányzat honlapja, valamint hitelkártyákkal foglalkozó társaságok internetes oldalai ellen. Az amerikai kormányzat azonnal nekilátott, hogy kiépítse a védelmét – más hackerek segítségével. Első ízben lehetünk tanúi egy elszánt, világméretű összecsapásnak a világhálón csúffá tett kormányok és azok között, akik hisznek a világháló szabadságában és áttekinthetőségében, és mindenre készek is annak védelmében.

A helyzet azonban ennél bonyolultabb: Internet nélkül ma már az államok sem képesek működni. Azok az átfogó infrastruktúrák, amelyek egész társadalmunk életét ellenőrzésük alatt tartják, számítógépek többé-kevésbé védett, egymással részben összekapcsolt hálózatain alapszanak. Tehát sebezhetőek is többé-kevésbé az Internet felől. A jelenlegi támadások csak ízelítőt adnak abból, amit virtuális háborúnak, virtuális hadviselésnek (cyberwarfare) neveznek. Fegyverek nélküli háború ez, számítógépeken keresztül végrehajtott támadás a távolból, amely ellehetetleníti az ellenség kommunikációját és informatikán alapuló tevékenységeit. Példaként említhetjük az áramszolgáltatást és -elosztást, a telekommunikációs eszközöket, az üzemanyag- és vízellátást, a pénzügyi tevékenységeket, a polgári védelmet, az egészségügyet vagy a televíziót és a rádiót. Könnyen belátható, hogy ezeknek az eszközöknek a leállásával olyan láncreakció indul be, amely a teljes civil és társadalmi szférát egyszerűen megbénítaná.

A kormányok igyekeznek is mindent megtenni, hogy az infrastruktúráik elleni terrortámadásoktól – netán más hatalmak zsarolásától – megvédjék magukat. A Pentagon felállított egy parancsnokságot (Strategic Cyber Command). A NATO védelmi központja pedig az észtországi Tallinban van. Az ENSZ-ben valaki felvetette, hogy kössenek békeszerződést a cybertérben. Más államok inkább számítógép-hálózatuk teljes elszigetelése mellett döntenek, leválasztva azokat az Internetről, meggátolva ezzel az információk és gondolatok szabad terjedését (ez történt a cikk megjelenése után nem sokkal Egyiptomban, ahol a kormányzat a teljes Internet lekapcsolásával válaszolt a rendszerellenes tüntetésekre – a ford. megjegyzése).

Egyszóval a világhálón folyik a fegyverkezés. Nem jó hír ez, én pedig nem szeretném a cikk végét ilyen sötétre festeni. Mégis tisztában kell lennünk vele, hogy a virtuális lehetőségeket a hadsereg is kezdi a maga javára fordítani. A hús-vér katonákat felváltják az automatizált, távirányítású eszközök, mint például a hírhedt drónok, amelyek zajtalanul repülve képesek felismerni és távirányítású rakétákkal megsemmisíteni egy célpontot bármelyik ország területén. Elektronikus hadviselésnek hívják ezt, és nem ismer határokat. Szerencsére már elindult a tiltakozás nemzetközi körökben a hasonló fegyverek és a cybertér felfegyverzése ellen. Hallassuk a hangunkat, akkor is, ha nem értünk az Internethez! Beszélgessünk erről a fiatalokkal is, ők tudni fogják, mit kell lépni!

Giulio Meazzini

Fordította: Sudár Balázs

Új Város – 2011 március-április

Fotók: CN

Hacker: A hagyományos elképzeléssel szemben – amely az angol szó negatív, feltör jelentésén alapul – a hackerek célja nem a rombolás, hanem a virtuális világ hibáinak, egyenetlenségeinek a kijavítása. Magas szintű programozási és sokszor nyelvi ismeretekkel rendelkeznek, feladatukat nagy érzelmi motivációval és hűséggel, ingyenesen és önként végzik, elismerést csak saját szűk közösségüktől várnak. A hackerek munkájuk során nem tűrnek korlátokat, így mindenféle cenzúra, titkosítás és szerzői jog ellenségei.