Korunkban a hagyományos nemi szerepek erősen átalakulóban vannak mind a családban, mind a társadalomban. A régi megoldások a legtöbb esetben egyszerűen nem működnek, és a fiatalok rákényszerülnek arra, hogy új utakat keressenek.

Talán enyhe kifejezés azt mondani, hogy manapság átmeneti korban élünk. Sok esetben inkább válságról vagy egyenesen káoszról kellene beszélni, mert a világ olyan gyorsan változik körülöttünk, hogy csak nagy nehézségek árán tudunk alkalmazkodni a folyton átalakuló körülményekhez. A szüleinknél látott minták már nem vagy csak részben működnek, ott tartunk, hogy nekünk kell kitalálnunk saját életünket, és ebben nem mindig állunk a helyezet magaslatán.

  Barátaimmal beszélgetek, egy orvos házaspárral, akik hat gyereket neveltek fel, és mindketten megmaradtak az orvosi pályán. Az, hogy gyerekeik legyenek, és hogy több is, természetes volt számukra, mint a friss levegő és a napfény. A férj megszerezte a szakorvosi vizsgát és utána otthon maradt másfél évre, hogy a felesége visszamehessen a gyógyításba, és ne jöjjön ki a gyakorlatból. Aztán megint cseréltek, és később, az évek során ismét volt egy olyan változat, hogy napközben az apa volt otthon a cseperedő nemzedékkel. Emellett arra is futotta idejükből és energiájukból, hogy kapcsolatot tartsanak más családokkal és az egyházi közösséggel. Mindezt változó lakáskörülmények között, jobbára lakótelepen, távol a szülőktől, megküzdve a nehézségekkel és néha egymással is. Hogy csinálták?

Kommunikáció szakos tanítványommal akadtam össze a minap, egyike volt a legkiválóbbaknak, már hallgató korában részt vett az egyetemi kutatásokban, publikációi is jelentek meg. Most fiatal házasként erős nyomást érez környezete részéről, hogy hagyjon fel tudományos törekvéseivel, mert a nő hivatása, hogy édesanya legyen, a családi tűzhely őre. Nem a férje, hanem a szélesebb rokonság tesz célzásokat, hogy ideje abbahagyni a férfiaknak való tevékenységet. A fiatal pár talán tétován, de egyetért abban, hogy nekik kell kialakítaniuk az életüket. Vajon sikerül megtalálniuk az összhangot az egymásnak ellentmondani látszó késztetések között?

Való igaz, hogy sok asszony szeretne a családon kívüli színtereken is szerepet vállalni: a munkahelyén, a tudományban, a művészetben, a sportban, a közéletben, és keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel össze lehet egyeztetni a családot és saját tehetsége kibontakoztatását. Több esetben hivatásszerű vagy küldetésszerű motivációval állunk szemben. A család szempontjából azonban ezeket a törekvéseket gyakran destabilizáló tényezőnek tekintik.

Ma sokan látják úgy, hogy a társadalmi élet különböző szektoraiban kifejezetten hasznos lenne a nők fokozottabb jelenléte, mert a nők egészen más problémakezelő intelligenciával rendelkeznek, mint a férfiak. A versengés és a konfrontáció helyett inkább előnyben részesítik a másik megértését és az együttműködést. Sokan egyetértenek azzal is, hogy kívánatos lenne a nőknek hangsúlyosabb szerepet kapniuk az egyház életében, az eddigiektől eltérő módon, de összhangban az egyház tanításával.

Kopp Mária, a kérdés egyik hazai szakértője szerint „Európában a nemi szerepek megítélése terén a magyar a legkonzervatívabb társadalom. Nálunk azt mondják, hogy a férfi dolga eltartani a családot, a nőé pedig, hogy nevelje a gyerekeket. Ez a férfiakra óriási terhet ró, egy személyben felelősnek érzik magukat, ha a család anyagi helyzete rosszabbra fordul. Mindeközben a nők aktívan részt vesznek a társadalmi életben, és próbálják összehangolni a gyermekvállalást a karrierrel.”

A keresztény közösségekben is vannak olyan nők, akik jól érzik magukat a hagyományos anyai szerepben, és teljesen ki tudnak teljesedni benne. Ma már azonban az ő esetükben sem puszta „otthon ülésről” van szó, mert sokszor jelentős, sok elfoglaltsággal járó aktív szerepet vállalnak a közösségek vagy mozgalmak életében. Ám egyre többen vannak olyanok is, akik szeretnének a munkahelyükön is teljesíteni, és a gyermeknevelés mellett a családon kívül végzett munkát is úgy fogják fel, mint küldetést a világ megszenteléséért. Ezek a nők szeretnének új forgatókönyvet kitalálni, amely tartalmazza a teljes és felelős családi életet és a családon kívüli feladatvállalást is. Fontos látni, hogy nincs semmi olyan teológiai megfontolás, amely ezt elvben lehetetlennek tartaná. A nehézségek gyakorlatiak, a megoldások néha eredetiek és szokatlanok.

Minden attól függ, hogy a nők együtt tudnak-e működni a férfiakkal, és fordítva. Ezért a feleség és a férj közötti jó párbeszéd ma sokkal inkább központi kérdés, mint egykor, hiszen közösen kell megérteniük, hogy az ő házasságukban, az ő családjukban, az ő adottságaik között hogyan alakítsák az életüket. És ha ebben a közösségben együtt fordulnak az Atya felé, hogy Vele együtt értsék meg a lépéseket, amelyeket meg kell tenniük, akkor családjuk története egyedi, eredeti és személyes történetté komponálódik, és a szeretet fantáziájával a házaspár hozzájárulhat új cselekvésminták kialakításához. A családok közössége pedig az a hely, ahol az ilyenfajta innovatív próbálkozások tovább érlelődhetnek.

Chiara Lubich szerint az ilyen törekvésekből „meg fog születni az az új típusú család, amelyet korunk megkíván”, és át tudjuk majd értékelni a nő helyzetét, s az őt megillető helyre tesszük a társadalomban. „Minden nőnek rá kell ébrednie és meg kell élnie – mondja Chiara –, hogy egyenlő a férfiakkal, és ő is fontos szerepet tölthet be, női mivoltának kifejezéseként. Felfedezheti, hogy miként léphet ki a családi körből, hogy sokak javára kamatoztathassa azokat a gazdagságokat, amelyekkel rendelkezik.”

Tóth Pál

toth.pal@gmail.com

Új Város – 2011 március-április