Silvia Lubich, olasz tanítónő a trentói hegyek iskoláiban, mint ferences harmadrendi felveszi a Chiara nevet, majd néhány évvel később Istennek szenteli életét, de úgy, hogy a világban marad. Ekkorra már a társadalom minden rétegéből vannak követői, akik vele együtt az evangélium egy mondatára teszik fel az életüket: „…legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Az egység tehát minden tevékenységük mozgató rugója, célja.

Chiara Lubich

Három éve, 2008. március 14-én hunyt el 88 éves korában Chiara Lubich, maga mögött hagyva egy befejezett életművet, spirituális doktrínát, számtalan konkrét megvalósulásával együtt. Méltán tartják tehát egyházi és világi személyiségek a huszadik század egyik legnagyobb női alakjának.

Roppant örökségét lehetetlen röviden összefoglalni, annyira szerteágazó, annyira sokrétű. Századok fogják kibontani, megérteni, újból és újból felfedezni és megvalósítani.

De miben áll az általa alapított Fokoláre Mozgalom világméretű elterjedése és hatása a társadalomra és az egyház életére? Tömören nem lehet megválaszolni, ám egyik lényege abban ragadható meg, hogy Chiara által egy nép, egy új nép született meg, és ez a nép új módon akar élni, új életstílust, új kultúrát alakít ki. Az alapító tudja, hogy a művészetet, az oktatást, az egészségügyet, a politikát és az élet többi területét csak az ilyen új emberek képesek megújítani.

Chiara egyszerűsége, személyes szeretete – bár tömegek vették körül – a világ sok országában sok embert megérintett. Ez történt Magyarországon is, amikor már 1961-ben elsőként hozzánk látogatott el az akkori szocialista országok közül. Találkozni akart távoli rokonaival, de ösztönözte az a szenvedély is, hogy a vasfüggönyön túli világot megismerje, és imádkozzon az emberiségnek ezért a darabjáért. Szobájából éjszaka egy ragyogó csillagot látott a remény jeleként abban a reménytelenségben, amit rövid itt-tartózkodása alatt tapasztalt, és hinni akart benne, hogy egyszer meg fog változni ez a társadalmi berendezkedés.

Chiara álma, a „legyenek mindnyájan egy” még várat magára, de nem utópia, nem elérhetetlen, hiszen Jézus maga kérte az Atyától. Biztos azonban, hogy kéri a mi emberi, személyes hozzájárulásunkat is. Nagy a felelősségünk, mert a feladatunk nem kevesebb, mint hogy mindenkiben, akivel találkozunk, együtt vagyunk, dolgozunk, élünk, az egység jelöltjét lássuk, a különböző élethelyzetekben pedig a megvalósítás lehetőségeit, alkalmait. Van tennivalónk és dolgozhatunk – sokan, kölcsönösen, közösen!

Köszönjük Chiara, hogy megnyitottál egy olyan új utat, amelyen haladhatunk előre az egész világon, munkálkodhatunk, örülhetünk, újrakezdhetünk és együttműködhetünk az egység megvalósításában.

Köszönjük, hogy te minden nap velünk vagy, bátorítasz, megválaszolod kérdéseinket, imádkozol értünk, üzensz a modern technika minden eszközével, mellénk állsz, és nem szűnsz meg édesanya lenni. Példád időszerűbb, mint valaha.

Köszönjük, hogy kezünkbe adtad az életszentség kulcsát, a felebarátot, a mellettünk lévő embert, mert ha őt szeretjük, eljutunk a Szenthez, Istenhez. Kérünk, segíts, hogy senkivel se találkozzunk hiába.

Tóth Judit

Új Város – 2011 március-április