Hová lettek a színeid?
Jancsi bohóc békésen szunyókál ágyacskájában, amikor egy hang hirtelen felébreszti:
– Hol vagy Jancsi bohóc? Ébredj, itt az idő, hogy a piacra menj! – Még hogy piac, púp a hátamra! – mormogja ásítozva. Miközben öltözik, kileli a hideg. – Brrr, micsoda zimankó! Visszabújok az ágyba. Azzal a pihe puha dunnájába fúrja magát.
– Jancsika, segíts rajtam! Kérlek! Jancsi, te angyal! Megjavítanád a kanári kalitkáját? Segítenél rendbe hozni Elvira néni kertjét? – Mindig engem nyaggatnak! Én ma ki nem dugom az orrom itthonról! – morogja Jancsi, és csak húzza tovább a lóbőrt.
Kis idő múlva kipislant a takaró alól, s látja, amint mezítelen lábacskái szürkén merednek az ég felé. Ijedten pattan fel, és a tükör elé penderül. – Hiszen én teljesen szürke lettem! – kiáltja, s azon töpreng, hová is lett a csodaszép, szivárványos ruhája. – Csak valami farsangi móka lehet! – teszi hozzá. Az ablakból már láthatta, hogy az utcán kezdetét vette az álarcos mulatság. – Most mihez kezdjek? Csak nem jelenhetek meg ebben a szürke rongyban! Na, nézze meg az ember, még a kalapom és az álarcom is szürke lett!
A párkányon ülő vörösbegy vigasztalja: – Ne lógasd az orrod, cimbora! Tudod, a lélek sivársága szürkíti el a ruhákat és a szíveket is. Mondd csak, mit tettél ma reggel?
– Semmit, igazán semmit! Na, jó, ha tényleg tudni akarod: úgy döntöttem, hogy nem hallgatok a szívemre. – Látod! Pont ez a baj! – sóhajt a vörösbegy.
Jancsi erre gondol egyet. Sebtiben megjavítja a kanári lyukas kalickáját. Dolga végeztével meglátja az idős szomszéd nénit, aki egyedül vágja a fát. Nem habozik, uzsgyi ki az ajtón, le a lépcsőn… Elvira néni nagy öleléssel fogadja a lurkót, aki egész délután sürög-forog a kertben. Estére a munkától kipirultan, fáradtan, ám annál boldogabban tér haza Jancsi. S, láss csodát! Amint újra a tükörbe néz, ruháján, krumpliorrú cipőjétől, keménykalapjáig a színek szebben ragyognak, mint valaha.
A vörösbegy pedig így dalolászik örömében: Jancsi bohóc színes figurája, drágakincsek biztos ládikája. Vígan éli világát, a nap ezernyi pillanatát. Örömét leli, ha segíteni tud, hisz a boldogsághoz erre visz az út! Mert varázslatosabb a szeretet szivárványa, mint a mélabú sötétlő zárkája.
– Tényleg csuda szép ez az élet! – ujjong most Jancsi. – És mindig az is lesz, ha széppé és színessé varázsolod a tetteiddel! – csetteg a vörösbegy, miközben egyre Jancsi bohóc körül repdes.
Annamaria Gatti írása alapján
szerkesztette: Rassay Virág