Rovatunkban új sorozatot indítunk, amelyben alkalomról-alkalomra bemutatunk egy házaspárt, egy családot a világ különböző országaiból. Közös bennük, hogy az egység lelkiségében iskolázódtak.

 Tóth Judit

Három gyermekükkel Brazília fővárosában élnek több mint tíz éve, amióta megesküdtek: Adriana és Aloisio. Egyszerű, mégsem könnyű gyermekkor után találkoztak alig húszévesen, és rögtön egymásba szerettek. Az elmúlt időszak csúcsai és mélységei arról tanúskodnak, hogy életükben a szeretet felülemelkedik minden mélyponton.

 Adriana: Amikor először találkozam Aloisóval, elbűvölt a személyisége. Hamarosan nagyon komolyan kezdtünk a házasságon gondolkodni, kölcsönösen meg voltunk győződve arról, hogy azt találtuk meg, akivel le akarjuk élni egész életünket. Aloisio volt az a fiú, akit vidámságával és figyelmességével régen megálmodtam. Nagyon szeretett, és mindig meglepett valami különleges dologgal.

Aloisio: Mindig is tudtam, hogy a házasság az utam. Amikor megláttam Adrianát, azonnal megtetszett, akkor is, ha egy kicsit komoly volt. Rengeteget beszélgettünk mindenféléről, sokat voltunk együtt, részt vettünk a nyári máriapolikon. Éreztük, hogy Isten megáldja a kapcsolatunkat.

Adriana: Ennek egyik jele volt, hogy leendő apósom vett nekünk egy kicsi, de szép lakást, amire egyáltalán nem számítottunk. Közben az államigazgatásban találtam egy nagyon jó állást, amit pályázat útján nyertem el.

Kitűztük az esküvő napját, és szinte érthetetlenül akkor támadtak kételyeim, hogy egyáltalán helyesen döntöttem-e.

Aloisio: A nászmisénken a templom zsúfolásig megtelt rokonokkal, barátokkal, munkatársakkal, minden gyönyörű volt, Adriana mégis sírva fakadt, amikor elindultunk a nászútra. Egy pillanatig nem tudtam, mit tegyek, forduljunk vissza, vagy folytassuk az utunkat? Aztán kiderült, hogy Adriana hirtelen attól a radikális változástól ijedt meg, amit közös életünk kezdete jelentett. Én nagyon boldog voltam, és nagy szabadság töltött el, hogy együtt valósíthatjuk meg álmainkat, elképzeléseinket. Ezentúl már a barátok vettek körül, akikkel sok szép pillanatot éltünk át.

Adriana: Házasságunk első hónapjai csodálatosan teltek. Azután mégis a különbözőségek jöttek elő egyre gyakrabban. Engem szorongások gyötörtek, és nem igazán tudtam odaajándékozni magamat se lelki, se testi értelemben. Aloisio türelmes és megértő volt, tudott várni, de aztán ezek a különbségek nagyon komollyá váltak, és sok elvárást is támasztottunk egymással szemben. Olyan időszak kezdődött, amikor egyre inkább távolodtunk egymástól.

Aloisio: Házasságunk negyedik évében megszületett az első babánk, Matteus, és csak néhány hónapos volt, amikor Adriana visszament dolgozni. Ezzel mindkettőnk olyan hajszolt életritmusba kezdett, hogy a gyereket korán reggel beadtuk a nagyszülőkhöz, és késő este tudtunk csak érte menni, amikor már aludt. Világossá vált, hogy igen csak letértünk arról az útról, amit Isten elképzelt számunkra.

Adriana nagy sikereket könyvelhetett el szakmai és anyagi téren is, de ekkor elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy pillanatra megálljunk és megértsük, mit akar Isten tőlünk. Sikerült megállapodnunk abban, hogy Adriana is, én is csökkentjük a munkatempót.

Adriana: Matteus két éves lehetett, amikor újraéledtek a problémáink, szinte úgy éltünk egymás mellett, mint két idegen, csak a különbségeink domináltak. Teljesen egyedül éreztem magam otthon, miközben a munkahelyen férfi munkatársaim körbevettek, és csak dicsérettel illettek. Az egyik félreérthetetlenül szerelmes lett belém. Egy másik konkrétan is elmondta, hogy senki mástól, csak tőlem szeretne gyerekeket. Nem csoda, hogy nemegyszer gondoltam válásra, mert igazából nem szerettem már Aloisiót, csak becsültem még egy kicsit. Másrészt rájöttem, hogy nem vagyok összhangban magammal sem, elég nagy bűntudat is volt bennem, amiért sokat sírtam, és kértem Istent, hogy mutasson valami kiutat.

Közben készültem egy lehetséges válásra is. Titokban saját bankszámlát nyitottam, ahova a fizetésemet utalták, mert így anyagilag függetlenedtem, és bármikor megvolt a lehetőségem, hogy otthagyjam Aloisiót. Kettős életet éltünk. Senki nem tudott arról, ami közöttünk zajlott, sőt ismerőseink és barátaink meg voltak győződve, hogy minden rendben van.

Egyrészről mély válságban éltünk, másrészről meg tervezgettünk, vettünk egy nagyobb lakást, vártuk a második babát. Egy napon aztán kérni kezdtem Istent, hogy mentse meg a házasságunkat. Az egyik mise alatt Isten ezt mondta személy szerint nekem: „Ajándékozd magadat minden feltétel nélkül.” Ekkor eszembe jutott a saját bankszámlám, amely az anyagi, de a lelki függetlenségemet is jelentette. Elmondtam Aloisiónak, hogy van külön pénzem, aki egyáltalán nem háborodott fel ezen, és nem ítélt meg érte.

Aloisio: Hálás voltam Adriana őszinteségéért, és azt javasoltam, hogy változtassunk az életünkön mind a ketten. Nem sikerült, mert Adriana el akart hagyni, pedig az ötödik hónapban volt már. Megértettem, hogy túl sokat nézek tévét, ülök a számítógép előtt, nem keresem a párbeszéd lehetőségeit, és nem törekszem kitalálni, hogyan lehetnénk gyöngédebbek egymáshoz.

Amikor ismételten a válásról beszélt, éreztem, hogy ezt meg kell akadályoznom, és vissza kell térnünk arra az útra, amit Isten tervezett el számunkra.

Ekkor kezdtük keresni a kapcsolatot az új családokkal, ők pedig nagyon hamar befogadtak az egyik csoportjukba. Lassan-lassan kezdtük összecsomózni az elszakadt szálakat. Megszületett második gyermekünk, és minden erőnkkel próbáltunk újrakezdeni. Isten terveire nyitottak akartunk lenni. Hamarosan harmadik gyermekünk, Rafael érkezését adhattuk hírül a családi körnek és barátainknak.

Egy dolog biztos: Istennek pontos terve van a családunkkal, és ha sok nehézséget is éltünk át, mindig megtapasztaltuk, hogy mellénk állt, és visszavezetett a helyes útra. Persze nem gépiesen, hanem a mi részünket kérve, azt, hogy mindketten higgyünk a másikban, és ne adjuk fel soha. 

Új Város – 2011 január-február