Halláskárosultak
Mit tudhatunk azoktól az embertársainktól, akik csendben élnek mellettünk?
Amikor egyetemista voltam, az egyik fül-orr-gége oktatónk elgondolkodtató kérdésekkel kezdte az órát: „Miért van az, hogy a látássérült emberekkel mindenki együttérez, a hallássérült emberekről pedig vicceket lehet hallani? És vajon mi az oka, hogy siketeknek hívják magukat a hallásukat elveszítettek? Mert a süket szónak eleve lekicsinylő csengése van.” Pedig ezek az emberek amúgy is sérülékenyek, sokszor elszigeteltek. Talán azért is rendezik meg minden év szeptemberében a hallássérültek világnapját, hogy az egészséges emberek megfelelő szeretettel és együttérzéssel figyeljenek oda sérült társaikra, és hogy a betegek is találkozzanak, támogathassák, erősíthessék egymást. Az orvostudomány is igyekszik mindent megtenni a bajok enyhítésére.
Az újszülöttkorban felismert hallássérülés jól kezelhető, sőt akár „gyógyítható”, ezért kötelező a szűrővizsgálat. A betegség a várandósság idején keletkezhet, károsító hatások következtében (fertőzés, gyógyszerártalom, agyi sérülés), de öröklődő is lehet.
A kisbaba hallókészüléket, sőt, „mesterséges hallószervet” (cochleáris implantatumot) is kaphat, amit beültetnek a koponyájába, és ezáltal egészséges társaival együtt fejlődik, időben megtanul beszélni, nem alakulnak ki másodlagos károsodások.
Az életük során kialakult hallásvesztésben szenvedők jelentős része idős, a 70 éves kor felettiek fele-harmada közéjük tartozik. A ma élő fiatalok között évtizedek múlva még magasabb lesz a halláskárosodás aránya a túl hangos zenehallgatás miatt, és már most az emberi kapcsolatok rovására megy a sok „mp3 lejátszóval bedugott fül”.
A másik fajta „füldugót”, a hallókészüléket sok nagyothalló betegem nem szereti, alig hordja, mert az egyéb környezeti zajokat is kellemetlenül felhangosítja, meleg időben begyulladhat a hallójárat. Mozog és sípol a készülék, ha nem pontos az illeszték (például evéskor, rágás közben), nem lehet vele jól telefonálni, stb. Fül-orr-gégészek mégis már a betegség kezdeti időszakában javasolják, hogy ne alakuljanak ki kommunikációs nehézségek, ne sérüljenek az emberi kapcsolatok.
A meglévő sérüléseket próbálja orvosolni például a siketeknek szervezett tánctanulás, hiszen a ritmusérzékük megvan, szorgalmasak, és halló tanár irányításával meg tudják tanulni a lépéseket. A közös produkció örömforrás is, de a sikerélménynek az élet egyéb területein, például a családban, a munkahelyen is kedvező hatása van, felszabadultabbá teszi a betegeket. Minél több ilyen kezdeményezésre lenne szükség! Ha többnyire nem is tudunk a hétköznapokban rendkívüli dolgokat tenni értük, néhány apróságra azért odafigyelhetünk. A hallássérültekkel való beszélgetéskor tisztában kell lennünk azzal, hogy a szavaink mögött lévő érzelmeknek sokkal nagyobb szerepük van. A hangos beszéd néha a kiabálás negatív tartalmait is hordozza, ezért inkább a szájmozgásunkat tegyük kifejezőbbé, tagoltabban beszéljünk, kísérjük szavainkat mosollyal, szeretetünket kifejező gesztusokkal.
Nagy Márta
Új Város – 2011 szeptember-október