NE HASONULJATOK A VILÁGHOZ

Munkahelyemen minden ellenszolgáltatás nélkül elvárják, hogy nyolc óra helyett esetenként napi tizenkettő-tizenhárom órát dolgozzunk. Hétvégén arra törekszem, hogy legalább kialudjam magam, de rendszeres mozgásra már sajnos nem jut időm, pedig érzem, hogy nagy szükségem lenne rá. Többször próbáltam már más helyet keresni, de ötven éves kor felett erre különösen kevés az esély.

Ebben a hónapban megpályáztam egy állást. Igyekeztem úgy készülni a felvételi beszélgetésre, hogy az Isten akaratát keressem. A megbeszélt időpontban a vezetőnek, aki várt engem, egy nagyon fontos ügy miatt el kellett mennie. Így a várakozás alatt még egyszer elolvastam az életigét, kérve a mennyei Atyát, hogy segítsen jól dönteni. Amikor a beszélgetésre került a sor, kiderült, hogy vezetői állással szeretnének megbízni, kétszer annyi fizetésért, mint amennyi most a bérem. Bár közgazdasági végzettség szükséges lenne, de az előttem ott dolgozó is csak munka közben tanulta meg a szükséges dolgokat. Az viszont elvárás, hogy ha sürgős munka van – márpedig elég sűrűn van –, akkor addig tart a munkaidő, amíg el nem készülünk. Sajnos megszorítások vannak, így túlórát nem tudnak fizetni.

Nagyon csábítónak tűnt a fizetés, a hiúságomat legyezgette, hogy alkalmasnak találnak egy ilyen színvonalas munkára, mégis nemet mondtam.

A héten már kétszer időben hazajöttem, és úgy látom jól döntöttem.

V. V.

A VIRÁGÁRUS

Az életigés összejöveteleink után mindig nyitottabb szemmel járok, és keresem a lehetőségeket Isten akaratának a teljesítésére. Tudom, hogy ennek egész hónapban meg kéne maradnia, de azért néha elő-előfordul, hogy nem visszhangzanak ennyire élénken bennem a mondatok és lankad a figyelem…

Hazafelé elmentem egy néni mellett, aki az utolsó két virágcsokrát árulta. A megállóba érve láttam, hogy van még nyolc percem, amíg jön a metró, ezért visszaszaladtam és megvettem tőle, hogy hazamehessen. Szép virág volt egyébként, így itthon a családnak is örömet szereztem vele.

Egy egyetemista