Igino Giordani

Az isteni szeretet őrültségének tűnik, hogy az Ige a Minden-Semmiből emberré vált, szinte kiüresítette istenségét, hogy belekeveredjen a teremtmények nyomorúságába. De éppen ezáltal rombolja össze a rosszat, amit az emberek tettek, magába fogadja és halála által megsemmisíti azokat. Ezért alázkodik meg annyira, hogy egy barlangban születik meg – csillagból jászolba száll le –, magára veszi az emberi gyötrelmeket. Haldoklásakor pedig, miközben alatta zúg a tömeg, akikkel éppen a legnagyobb jót teszi, a legvégsőkig elmegy az együttérzésben: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). A mellette keresztre feszített latort, akiben éppen általa tudatosult saját bűne, pedig így biztatja: „Még ma velem leszel a Paradicsomban.”

Már ezek a tettei is elegendők lennének, hogy kinyilvánítsák Krisztus istenségét: emberfeletti hatalom, az uralkodó szokásoktól és törvényektől való szabadság, semmi korábbihoz nem hasonlító újdonságok kijelentése jellemzi.

Megbocsát a latornak és bűnbánata által a menny első polgárává teszi. Jézus minden bűnöstől változást követel, azt, hogy valósággal feszítse keresztre önmagát, hogy feltámadhasson. Ezzel a kegyetlen elvárással szemben a Golgota tragédiája óta tömegével alakultak ki ellenállási gócok, hogy kivonják az embereket – nem az öröm – hanem a szeretet kötelességei alól. A legmagasztosabb pillanat ez, amiben nagy szentek és gondolkodó zsenik meglátták a Megváltó nagyságát az Atyától való elhagyatottságában. Ekkor, a marcangoló kiáltás pillanatában tért vissza az emberiség idősebb testvérével, Krisztussal az Atyához („kezedbe ajánlom a lelkem”), vérének mezsgyéjén keresztül. Itt a teremtmények minden siralma, gyötrelme, boldogtalansága folyamként ömlik bele Krisztus vérébe, meghosszabbítva halálának csodáját, amiből az élet győzelme született. Ebben a titokban gyökerezik minden keresztény tanítás.

Forrás: Igino Giordani: L’unico amore, Città Nuova, 1974.
Fordította: Paksy Eszter
Fotó: ashbrauw / pixabay