A családok a maguk sokszínűségében, értékeikkel és sebeikkel együtt is az egyén formálódásának elsődleges helyei.

Visy Petra

Kiscsalád, nagycsalád, egyszülős család, moza­ikcsalád, nukleáris család, kiterjesztett család… Sokféle típussal és konstellációval találkozha­tunk, így egyre többféle nézőpontból elemez­hetjük ezt a világokat magába foglaló fogalmat.

A család a legkisebb társadalmi egység, mely­ben a tagok között leszármazotti, házassági vagy örökbefogadási kapcsolat van. A hivatalos megközelítésen túl azonban jóval többről van szó. Képzeljünk el egy ékszerdobozt, mely kívül­ről ezerféle színben pompázik, és a legkülönfé­lébb, konkrét vagy absztrakt formával díszített. A doboz anyaga lehet fa, fém vagy éppen acél, de könnyen szakítható, áttetsző hártyával is találkozhatunk. Van olyan ékszertartó, amit kulccsal zárnak, egy másikra még lakat is kerül, és akad olyan, amelyik könnyen nyitható, a kulcsa valamiért eltűnt a lyukból. A kis doboz­káink egymás mellett sorakoznak, de látszik, hogy nincs két egyforma köztük. Kinyitva őket mindegyikben más dallam csendül fel: halk, lágy muzsika vagy intenzív, hangzatos induló; lassú andante vagy pattogós, játékos stacca­to; széles hangszerválaszték vagy magányos dobszóló. A belsejébe kukkantva mindegyikben egy-egy apró világ működik saját lakókkal, saját szabályokkal, szokásokkal, hagyományokkal, emlékekkel, titkokkal, történetekkel. Kívülről nézve, teljességgel sohasem kiismerhető, amitől még különlegesebb, egyedibb kincseket rejt magában. De mit is tudnak ezek a mini világok?

Elválaszt és összeköt

A kis ékszerdobozkák fala az anyag minőségén túl is igazán különleges. Képes ugyanis arra, hogy elválassza a világ lakóit a külső környezet­től, miközben össze is köti őket azzal. Azáltal, hogy körülhatárol, biztonságot nyújt, védelmez és egységet képez. A fal egyedi képessége továbbá az, hogy anyaga és átláthatósága annak megfelelően változik, hogy melyik lakó szeretne azon keresztül ki-és bejárni. Ezt hívjuk a családi határok rugalmasságának, ami az adott élethelyzetnek és életciklusnak megfelelően alakul. Egy csecsemő esetében például ez a határ teljesen zárt, hiszen abban az életkorban védettségre, biztonságra van szüksége egy gyermeknek. Ahogy cseperedik, egyre messzebb merészkedik a szülői óvó tekintettől, míg el nem éri azt az életkort, amikor igenis fontos a külvilág minél több és színesebb információja a további fejlődéséhez és kamaszkori önmeghatáro­zásához. Utóbbi a család külső határainak lazulásával támogatható. Egyes családok féltik saját belső világukat, melyet merev határokkal védenek. Ezeken keresztül ne­hezen áramlik információ befelé, de még inkább kifelé. Mások ezt sokkal lazábban kezelik, és szinte nyitott könyv az életük a külvilág számára.

Tükröt tart

Mint minden becsületes ékszerdoboz­nak, úgy a példában forgóknak is kis tükör van a fedelében, amely valóságo­san mutatja a benti mikrovilág és „lakói” álcázatlan működését. Egy családban a tagok folyamatosan reagálnak egymásra. Családterápiás fogalmakkal élve: „akcióznak”, melyben minden akció egyszerre reakció, azaz válasz is. Egy fél mondat, egy szó, egy pillantás, egy grimasz vagy egy nem-szólás minden egyes tagból kivált valamit: érzést, gondolatot, érzetet, szót vagy mozdulatot, amely szintén további reakciókat hív elő. Így a család tagjai folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással. Ezek által információkat szerzünk önmagunkról: mit váltok ki a testvéremből, mennyire ért meg engem az édesanyám, miként reagál rám az édesapám, ki is vagyok én ebben a családban, ebben a rendszerben? Mik a szerepeim? Vajon ki vagyok/leszek egy tágabb rendszerben (pl.: baráti kör, iskola, munkahely, társadalom…)?

Próbatermet biztosít

A család a való élet premier előadására felkészítő próbateremként is szolgál, ahol kipróbálhatok, pontosítva: jó, ha kipróbálok kommunikációs és konfliktus­megoldó technikákat, felölthetek aktuális nézeteimhez illeszkedő jelmezeket, felmondhatok hangzatos monológokat legfontosabbnak vélt elveimről. Ahol lehetek szerető, gyűlölő, félő, támadó, elvonuló, megbocsátó, bocsánatért esedező, önzetlen és önző, dacos és megértő. Lehetek a „bezzeg-gyerek” vagy a feketebárány; a problémamegoldó vagy az önállótlan; a hős vagy az áldozat; a szolgáló vagy a királylány. Ahol a közön­ség – vagyis a család többi tagja – állva tapsolással vagy feszengő nem tetszés­sel viszonyulhat a bemutatottakhoz. És persze a legjobb az egészben, hogy a visszajelzést teljes egészében elfogad­hatom, vagy részben elutasíthatom és másnap újra (el)próbálhatom.

Mozgásban van, mozgósít

Van, hogy homokszem kerül a gépezet­be, és ami addig olajozottan működött, onnantól kezdve elvész: új működési sza­bályzatra van szükség. Vannak családok, amelyekben egy változás, egy nehézség – pl.: betegség, haláleset, kapcsolatok felbomlása, elköltözés, hűtlenség – esetén hamar megszületik az átalakult, megújult szabálykönyv, máshol ehhez jóval több időre van szükség. A legfontosabb azonban, hogy bármikor is nyissuk ki az ékszerdoboz tetejét, mindig azt láthatjuk, hogy a mikrovilág folyamatos mozgásban van. A tagok a kis kuckójukkal egymáshoz hol közelebb, hol távolabb költöznek és keresnek helyet. Hol kék biciklivel, hol zölddel, hol pirossal közlekednek. A viharfelhők láttán védekeznek, de van, hogy telibe találja őket az eső. Később azonban már sütni kezd a nap, ruhát váltanak és az esernyőt napszemüvegre cserélik. Krízis esetén a tagok egy helyen gyűlnek össze és közös tanácskozásba kezdenek, aminek eredményeképp a bajba jutottat közös erővel emelik fel és állítják talpra. Kü­lönbség van az összegyűlés és támogatás sebességében és hatékonyságában. Vannak családok, ahol nehéz baj esetén összeszűkülni, összezárni, tanácskozni, helyette mindenki szanaszét szalad, de szinte mindenhol akad olyan alka­lom, amikor újra összegyűlnek és ismét kapcsolódni tudnak, akár az együtt átélt közös emlékek mentén.

Ellát útravalóval

A család tehát valóban az egyik legfon­tosabb színtere életünknek, függetlenül attól, hogy az az ékszerdoboz 2, 3, 5 vagy 10 főt foglal magában; hogy gazdagon díszített-e vagy visszafogottan egyszerű; hogy formázható agyagból vagy kemény­fából faragott-e. Egy biztos: tele van megismerésre váró kincsekkel, gyön­gyökkel, ékkövekkel. Hiszen védelmez, szabályoz, lehetőségeket ad, (élet)tanu­lásra bír, jövőképet rajzol, személyiséget formál és erőforrásként szolgál – még akkor is, amikor arra pillanatnyilag a leg­kisebb utalást sem látunk. A lényeg, hogy megtaláljuk benne azt, ami számunkra ékszerként hordható egy életen át, és utána továbbadható a saját kis világunk újabb lakóinak.

 

Fotók: pixabay.com (2)

Újváros 2018/3. május-június