Mindig is nagyon fontos volt számomra, hogy tegyek másokért, és hogy a segítés lehetőségét másoknak is továbbadjam. Tevékenyke­désem láttán fiatal barátaim azt ajánlották, hogy lépjek be egy facebook csoportba, mert azon keresztül kön­nyebben lehetne akciókat szervezni. Én a személyközi kommunikációban nőttem föl, és meglehetősen idegen­kedtem a közösségi médiától. Annak idején a számítógép­használat és az elektronikus levelezés is komoly kihívást jelentett, de hallgattam rájuk – talán kicsit bátorított is a bizalmuk, hogy ezt részemről természetesnek tartják –, és újabb számítástechnikai kalandba kezdtem…

Nem sokkal később egyik ismerősöm jelentkezett, hogy tábort szervez kb. harminc gyereknek, és kér­dezte, tudnék-e, tudnánk-e segíteni élelmiszerrel. Gondoltam, mi lenne, ha most kipróbálnánk a face­bookot és hírül adnánk ezt a kérést. Nagy levegőt vettem, készítettem magamnak profilt, kiokíttattam magam a használatáról. Fel is került a hirdetés, de a biztonság kedvéért néhány e-mailt is elküldtem ugyanezzel a kéréssel. A határidő szoros volt, mert csak pár nap állt a rendelkezésünkre a tábor kezdetéig. El lehet képzelni, mennyire csodálkoztam, hogy a beérkezett hét válasz közül öt a facebookról értesült a hírről. Meghatódtam azon, mennyi segítség érkezett: a társaság egyik tagja fel­ajánlotta, hogy otthonában összegyűjthetjük az adomá­nyokat. A következő telefo­náló a szállítást vállalta, pedig ennek a megszervezése elég bonyolult. Majd egy isme­retlen hölgy hívott vidékről, és nagyon szép összeget ajánlott fel, amit átutalás után megkaptam. Vele azóta levelezünk, megismerkedtünk egymással. Egy házaspár meg­előlegezte a pénzt és bevásá­rolt egy nagy üzletben, hogy több mindent tudjanak venni, olcsóbban. Ketten pedig kisebb összeget ajánlottak fel. Be kell ismernem, a közösségi média jó célokat is szolgálhat, de még mennyire!

Szerző: Téglássy Klára

Rovat: Szemszög

2017. november – december