Szinte majdhogynem életre szóló, vagy legalábbis jelentős időtartamra hozott döntés a tetováltatás, amely hirtelen nyugati társaságba csöppenve eléggé elterjedtnek látszik. Könnyen lehet persze, hogy véletlenszerűen gyűlt össze ennyi tetovás ember egy bölcsész-jellegű nyári egyetemen, azonban ahogy az elmúlt néhány évben többfelé tapasztaltam (pl. Írországban is), feltűnően sokan vannak, akik telepingáltatják a bőrü­ket. A nyári egyetem magyar részt­vevőivel azon tanakodtunk, vajon miért van ez így, puszta divatról van szó, kényszeres önkifejezésről vagy lelki sérülésekről. Az egyik beszélgetőpartnerem szerint „diplomás embernek nincs tetkója”, vagyis egy értelmiségi nem vállalkozik telefesteni a karját, lábát, hátát és még ki tudja, melyik test­részét, mert ez az emberi méltóság csorbulása. Azon is töprengtünk, hogy az általunk megismert, érintett személyek életéből gyakran valami­féle nehézség, teher vagy kevésbé rendezett családi háttér rajzolódik ki halálfejeken, szörnyeken és gyerekes figurákon keresztül. Engem főként a nagy felületű, szembetűnő tetoválá­sok ijesztenek meg, a kisebbek vagy a feliratok csupán összezavarnak, és valahol elszomorítanak. Nincs annyi önbizalmuk ezeknek az embereknek, hogy tudják, testük ezek nélkül az adalékok nélkül is szép, hogy ilyesfé­le figyelemfelhívó jelzések nélkül is lehetnek egyéniségek? Ugyanakkor arra kellett rájönnünk, hogy ideje minden előítéletünket, értetlensé­günket és viszolygásunkat félretenni, és ezeket az embereket is szeretettel befogadni. Belső késztetés hatására eldöntöttem, hogy feléjük is ugyan­olyan odafigyeléssel fordulok, hogy néhány kedves szóval és gyorsan megtalált közös ponttal máris mosolyt csaljak az arcukra. Nem tudhatjuk ugyanis – a megfigyelt mintázatok ellenére – hogy melyi­künket mi vitt rá, hogy tetoválást készítsen magának. Ez nem egyedül az ő saját ügyük, hiszen folyamatos üzenetet közvetítenek a környeze­tüknek, nem egyszer megbotrán­koztatva azt. A tetoválás nem lehet annak mércéje, ki mennyire okos, művelt vagy értékes ember, hiszen a jóságot és a szeretetet minden testvérünkben fölfedezhetjük (fárasztó feladat!), ha nem zárkózunk be a saját ízlésvilágunkba és életfilo­zófiánkba.

Fotó: Pixabay (1)

Szerző: Antal Gergely

Rovat: Divat

2017. szeptember – október