Kerek és keszekusza

Örömök és küzdelmek a kisgyerekes hétköznapokból. Fiatal szülők közösen keresik az erőforrást, ahonnan továbbadandó szeretetet meríthetnek.

Életünk talán legszebb ajándékai a gyermekeink, akikért nem győzünk hálát adni. Olyan kincsek, akiket nem ununk meg csodálni, általuk gyakran bepillan­tást nyerünk a világ, az élet apró és nagyobb szépségeibe, rejtett igazsága­iba, egyszóval rengeteg örömet adnak. És ami a legszebb, hogy ez a dicshim­nusz a gyermekekről teljesen termé­szetes módon megfér a hétköznapok vércseppjeivel és küzdelmeivel.

Túlélési üzemmód

A gyerekeinket hihetetlenül szeretjük, és olykor mérhetetlenül nehéz velük! Tanúsítja ezt néhány anyasóhaj is a baba-mama fórumunkról:

„Nekem talán a legnehezebb ezeket az iszonyú ellentétes érzelmeket megélni. És hát nagy önismeret egy gyerek. Az ember néha olyat produkál, amin ő maga is meglepődik. Nekem ma reggel az jutott eszembe, szokták mondani, hogy ki kell lépni a komfortzónánkból meg túllépni önmagunkon és ahhoz utazz el a sivatagba vagy ugorj ki egy repülőről.
Hát sokkal egyszerűbb és hatásosabb gyereket szülni!”  „Eldöntöttem, hogy nem kiabálok többet, mert nem változtat sem a hisztin, se máson, csak tudnám, ki hogyan csinálja, hogy ne őrüljön meg?!” „Ami a legjobban foglalkoztat, az az, hogy milyen anya is vagyok valójában, és hogy annak van-e bármi köze ahhoz, amit elképzeltem magamról, amit jónak hittem addig, amíg nem lett két gyerekem.” „Miért érzem még mindig azt az egyre jobban eluralkodó érzést, hogy baj, ha én nem vagyok amolyan »sokgyere­kesanyuka« típus? És miért nem tudom abbahagyni az állandó hasonlítgatást, és miért van bennem folyton az érzés, hogy mások ezerszer jobbak nálam?” „Hol tudok töltődni, mikor lemerültem, pedig világítanom kéne 24 óráról 24 órára, de már töltőt találni sincs energiám?”

Este negyed tíz, végre alszanak, kezdődik a „szabadidőm”. Beszélgetnénk a férjemmel, de leragad a szemünk… kimegyek egy percre, már el is aludt. Persze most tél van, a háromból két gyerek beteg, meg én is, az ápoló. „Kerek és keszekusza az élet egyszerre.” Igazi paradoxon-lét. Erre vágytam, családra, gyerekekre, és most itt szuszog mind a három. Hihetetlen öröm, leírha­tatlan, és olykor őrlő megpróbáltatás. A pillanatok pedig hektikusan, hullámzó­an változók.

Isten kipótol a szülőségben

Néhány pillanatképünk: Éreztem, hogy nem jól magyaráztam valamit egy ké­nyes témával kapcsolatban a fiamnak, a hirtelen cikis kérdések néha zavarba ejtettek, és később átgondolva már másképp mondtam volna … úgy fájt! Muszáj lenne újra felhozni a témát, de hogyan? Elolvastam pár jó tanácsot, aztán férjemmel az esti imában kértünk segítséget ebben a béna szülői hely­zetben és ismerve magam, ha lehet, hamar, hogy ne kelljen sokáig ezen rágódnom! A fiam másnap magától kez­dett el kérdezgetni, és egy nagyon jót beszélgettünk… én meg éreztem, hogy Isten itt él velünk, és bízhatok benne, kipótol, a szülőségben is.

Nálunk van egy babzsák, amit „gondolkodó babzsák”-nak hívunk, és oda ülnek be az olyan gyerekek, akik valami rossz fát tettek a tűzre, és le kéne nyugodniuk, végiggondolniuk a dolgot, aztán megbeszéljük. A múltkor valaki nagyon felbosszantott telefonon, odáig menően, hogy sajnos kiabáltam is vele. Letettem, tágra nyílt, ártatlan gyerek­szemek meredtek rám. Képtelen voltam rájuk mosolyogni, és az is nyomasztani kezdett, hogy persze végighallgatták az egészet, milyen példát mutatok én nekik?!! Aztán beültem a babzsákba… – hát ilyen példát.

A cikk teljes terjedelmében az Új Város nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot rendelje meg a  terjesztes@ujvaros.eu emailcímen, vagy fizessen elő folyóiratunkra az Új Város lap / Előfizetés oldalon.

Fotó: Feltser családi album (1)

2017. Március-április

Körbejáró

Szerző: Feltserné Bernáth Mária